Marvel és Egyéb Oneshotok

Éjszaka -Peter Parker*

(T/N) -Te neved

*Figyelmeztetés:
-öngyilkosság említése

Már majdnem egy órája elmúlt éjfél, te pedig mélyen aludtál, a takaróid között, miközben egy halk horkantás hagyta el a szádat. Nem is olyan régen aludtál el, pedig megpróbáltál fent maradni, és várni Peterre, de nem sikerült. Persze teljes mértékben megértetted, hogy nehéz az egyensúlyt megtartani Pókember és Peter Parker között, de mégis olyan rosszul esett.
Az iskolában is olyan ritkán találkoztok, mert teljesen más az órarendetek.

Persze arról nem tudtál, hogy Peter éppen a lakásod felé tart, hogy bemászva az ablakon meglepjen téged.

Amint elérte az ablakodat, kinyitotta az ablakot, és besurrant a hangulatos kis hálószobába. Halkan megállt az ágyad előtt, és csak nézett rád. Annyira gyönyörű voltál, ahogyan félig lecsúszva az ágyról, a takarót magad alá gyűrve feküdtél az ágyon, és halkan szuszogtál.

Végül Peterr azon kapja magát, hogy lassan, óvatos mozgással a matracra helyezi a súlyát, és melléd fekszik. A fejét a párnádra hajtja, és óvatosan végigsimít a hajadon, erre pedig te félkómásan összefüggéstelen szavakat motyogtál egymás után, Peter pedig mosolygott.

- Peter? - suttogod, remélve, hogy tényleg ő az, nem csak álmodsz.

A fiú nem felelt, látni akarta a reakciódat, így csak csendben nézte, ahogy az fejed csalódottan visszahanyatlik a párnára. Halkan sóhajtasz, és már majdnem újra visszaalszol merülsz, amíg meg nem hallod a halk suttogását:

- Szia - motyogja.

A szemeid rögtön kipattantak, felkaptad a fejed, és csillogó szemmel néztél a melletted fekvő fiúra

- Peter! - kiáltottál fel, mire ő felnevetett az izgatott hangodon. Lassan előrehajolt, és óvatosan megpuszilta az arcodat.

A kezeit az arcodra helyezte, hogy megcsókoljon, amíg észre nem veszi a szemed enyhe csillogását. Hüvelykujjával letörli a könnyet a szemed sarkából.

- Mi a baj, (T/N)? - kérdezte aggódva.

Szipogva megráztad a fejed, és erőltetetten nevetsz.

- Észre sem vettem, hogy sírok. S-Sajnálom, csak - kifújtad a levegőt, és szemkontaktust veszel fel a barna szemű fiúval. - Nagyon hiányoztál - motyogtad, és kitört belőled a sírás.

- Ó, (T/N) - simogatja meg a fejedet, és még közelebb húz magához, a fejedet pedig a mellkasához húzta.

- Komolyan Peter – nyafogtál, és megsimítottad a Pókember jelmezét. - Annyira aggódom, és... és tudom, hogy muszáj segítened az embereknek, mert te jó ember vagy - kényelmetlenül fészkelődni kezdtél a mellkasán, de folytattad - És tudom, mit fogsz mondani, szóval ne mondd ki. De nem tudom, mit tennék, ha meghalnál. Mérges lennél, ha megölném magam, ha meghalsz?

- (T/N) - nézett rád szigorúan a fiú.

- N-ne haragudj, bocsánat. Csak nem hiszem, hogy tudnék nélküled élni, Peter. Te vagy a legjobb barátom , a barátom, a családom, a mindenem - suttogtad, és végre sikerült kissé megnyugodnod - Bocs, hogy drámai lettem. Nagyon szeretlek. Örülök, hogy itt vagy - nevettél fel, és teljesen ellazultál a karjai közt.

-Ne kérj bocsánatot. Nincs rá szükség, mert én is pontosan így érzek. Szeretlek. Nagyon szeretlek. Nem is tudom, mit csinálnék nélküled, de mi lenne, ha nem gondolnánk erre? Mert jelenleg csak annyit tudunk, hogy itt vagyunk, együtt, élünk és virulunk. Bármi is történik a jövőben, az megtörténik, szóval koncentráljunk arra ami most van. Jelenleg itt vagyok. Itthon vagyok - motyogja olyan halkan, hogy szinte már nem is hallod.

- Nagyon szeretlek - suttogod, és beleolvadsz az ölelésébe. Mindketten nyugodtan voltatok egymás karjaiban, és csak arra tudtatok gondolni, hogy végre együtt lehettek.

Hát itt vagyok egy újabb résszel, remélem tetszett. Köszönöm a kérést Marvel_15_forever