ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

3. Fejezet

Narae

Ha úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna, amit Hoseok mondott, akkor nem is mondta ki, igaz? Ezzel a gyenge, nevetséges magyarázattal nyugtatom magam, hátra dőlök az ülésben, de nem vagyok képes rá nézni. A körülöttünk elterülő üres placcot figyelem, mintha bármi érdekeset felfedezhetnék. Eltelik fél perc. Aztán még egy. Számolom fejben a másodperceket, ujjaimmal az ajtón dobolok és nem mozdulok.

- Rae, én ezt már eldöntöttem.

- Mit? – mereven bámulok egy út szélén heverő kavicsot. Figyelemre méltó, baromi izgalmas kavics. – Fogalmam sincs, miről beszélsz.

- Nem fogok indulni a...

- Ha be mered fejezni a mondatot, Isten látja lelkem, megfojtalak – egyre idegesebb vagyok, körmeim az ülést kaparják. – Az agyadra ment a tegnapi vereség. Megbántad, ugye? Semmi baj, Hoseok, megkeressük Jeonggukot és vissza szerezzük a Nissant.

- Semmit sem bánok, Rae, egyedül csak azt, hogy nem tettem meg ezt előbb.

Hirtelen fogom magam, kiszállok a kocsiból és rávágom az ajtót. A szívem hevesen ver és nem tudnám szavakban kifejezni, mit is érzek pontosan a visszavonulásával kapcsolatban. Sokkal többet annál, minthogy sajnálom és nem akarom. Rengeteg érzelem kavarog bennem, de amint arra gondolok, mi mindentől fosztana meg engem is, ha többé nem versenyezne, a következő gondolatom az, hogy mennyire önző vagyok.

Hoseok kinyitja az ajtaját, utánam jön. Megérzem az ujjait a csuklóm körül, azonban elrántom tőle a kezem és csak nagy erőlködések árán tudom lenyelni a könnyeimet.

- Taehyung is indulni szeretne ellened a Szöuli hajszán. Ne szúrj ki vele! – mondom, kezeimet összefonom a mellkasom előtt.

- Túl fogja élni, ha nem én fogom legyőzni, hanem te.

Bennem reked a levegő, a harag olyan szintekre csap fel bennem, amit régen éreztem. Hoseok pontosan tudja, mennyire abszurd, amit mond. Mégsem látom az arcán azt, hogy visszaszívná, vagy ki akarná javítani magát.

- Bocs, biztosan úgy értetted, hogy majd Yoongi legyőzi.

- Nem. Jól hallottad, amit mondtam, Rae. Te fogod legyőzni Taehyung-ot és...

- Vigyél haza! – szakítom félbe, nem engedem tovább beszélni. – Most azonnal vigyél haza, Hoseok!

- Ahhoz neked kell vezetned a Toyotát. Különben itt éjszakázunk a pusztában.

Elfogynak a szavaim, egyre világosabbá válik, mi Hoseok terve és nem hagyom, hogy elérje a célját. Teljesen elment az esze.

Elindulok a város felé, a két lábam visz előre és nem érdekel a srác, akit magam mögött hagyok. Megyek, egyre gyorsabban, mígnem meghallom a felém közeledő autót. Hoseok mellettem halad, a lehúzott ablakon át beszél hozzám.

- Szeretném, ha végig hallgatnál! Évek teltek el azóta, Rae. Már majdnem nyolc év. Itt az ideje, hogy visszatérj. Nem kell tovább úgy tenned, mintha nem érdekelne a versenyzés, mert baromi rosszul hazudsz.

- Mi a franc ütött beléd? – kiabálok rá, Hoseok megáll az autóval. – Először szándékosan kiállsz egy olyan idióta ellen, akivel szemben sanszod sem volt a győzelemre és ezt tudtad jól. Aztán jössz ezzel a hülye „itt az ideje visszatérni" dumával nekem. Ráadásul te többé nem versenyzel. Van fogalmad róla, mennyire csalódott vagyok?

A csalódottság ide kevés. Dühöt érzek, minden kavarog bennem, ami negatív, de főleg a félelem. Nem tetszik, ahogy Hoseok rám néz. Nem akarom látni a szemeiben a megértést.