ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

Epilógus

6 héttel később

Narae

Két egymásra pakolt dobozt pakolok be a fekete Subaru csomagtartójába, eltart egy darabig, amíg végre sikerül valami elfogadható rendet tennem a sok cucc között. Melegem van, már majdnem három órája csak pakolunk és még közel sem értünk a végére. A pulóverem ujjával megtörlöm a homlokom, elégedetten nézek fel a ház felső szintjén lévő ablakára.

Az üvegen keresztül látom Jeongguk-ot. Minden mozdulata lassú és óvatos, a teljes felépüléséig még jócskán van vissza idő. Nem engedem, hogy nehéz dolgokat cipeljen, de nem is kell mindent egyedül csinálnom. Taehyung jön ki az ajtón, újabb dobozt hoz és ez az utolsó, amit be tudunk préselni a többi közé.

- Szerintem felesleges ennyi mindent magatokkal vinnetek – jegyzi meg lihegve, neki dől az autó oldalának.

- Nem tervezünk hamar visszajönni.

- Két hét múlva úgyis muszáj lesz – nem azért emlékeztet rá, hogy elrontsa a kedvem, mégis kicsit lelomboz a gondolat. Sőt, inkább aggaszt. Megijeszt. De koránt sem annyira, mint régen.

- Ha vége lesz a tárgyalásoknak, utána jó ideig nem fogunk jönni – helyesbítek, így már azért pontosabb a kijelentésem. – Örülnék, ha már túl lennénk rajtuk.

- Ezzel sem vagy egyedül – Taehyung megértően bólint, ő is felnéz az emeleti ablakra. – Gondolj arra, hogy ezt lezárjátok és onnantól kezdve már csak az lesz a dolgod, hogy minden neked tetsző autót elnyerj a japánoktól.

- Nem hangzik rosszul.

Hoseok hív, épp ebédszüneten van a munkahelyén és arra kíváncsi, hogyan haladunk.

- Egyébként jól, azért nem az egész házat visszük magunkkal Oszakába.

- Sikerült elintéznetek a kocsik fuvaroztatását?

- Igen, minden le van beszélve. Nem tudom, miért lepett meg, hogy Jeongguk-nak még olyan ismerőse is van, aki tud repülőgépet vezetni...

- És nem illegálisan, azért ez sem egy utolsó szempont.

Szeretném megkérdezni tőle, mi van vele és Narival, de nem megy. Legutóbb, mikor Narit Hoseok-ról kérdeztem, úgy tett, mintha nem tudná, kiről beszélek.

- Hamarosan találkozunk – mondom, Jeongguk pont megjelenik az ajtóban.

- Alig várom, Rae! Már nagyon hiányzol.

Ő is nekem. De már nem kell sokat várnunk.

Taehyung kijön velünk a reptérre. Jeongguk ismerőse, akit egyszerűen csak Sejoe-nak hívnak, segít nekünk elintézni a szükséges papírmunkát, majd egymás után felteszik a repülőgép hatalmas csomagterébe a két autót.

- Nem lett volna egyszerűbb, ha hajóval mentek át? – Seokjin is megérkezik, kicsivel lemaradva mögötte Bom lépked felénk. Ez nem lep meg.

- Jeongguk tengeribeteg – válaszolom meg a kérdést, az említett arca még a tenger említésétől is elsápad. Megfogom a kezét, gyors puszit adok az arcára. – Bezzeg a magasságtól és a sebességtől nem félsz.

- Mindenkinek vannak gyenge pontjai – ránt vállat, hátra fordul Taehyung felé. – Kösz, hogy segítettél pakolni.

- Semmiség. Azért csináltam, mert már nagyon irritál a képed.

- Az érzés kölcsönös – vigyorogva kezet fognak, belekezdünk az elköszönésbe. A szüleimmel ezen már túlestem. Majd akkor fognak kijönni velünk a reptérre, mikor a tárgyalások után repülünk vissza Oszakába. Azt mondtam nekik, hogy addig vegyék ezt úgy, mintha csak nyaralni mennénk.