ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

59. Fejezet

Narae

A folyamatos változás idejét éljük. Minden napban van valami új és nem minden esetben jelent ez jót. Az időnk eközben vészesen fogy és mialatt a kórház folyosóján, sietős léptekkel haladok Jeongguk szobája felé, minduntalan csakis arra tudok gondolni, hogy elég volt. Nem szeretnék több időt pazarolni. Nem rekedhetek meg, lépnem kell végre és most...

- Jeongguk!

...egy hatalmas lépést teszek előre.

- Rae! – a mosolya nekem szól, a hangja is, a figyelme, az ébersége. – Hát itt vagy!

Megfogom a kezét, az ujjaim reszketve fonódnak az övéi közé. Nem olyan hideg és sápadt, mint volt. A sérüléseitől eltekintve, Jeongguk élettel telinek tűnik, de ez leginkább a szemeiből sugárzik. Abból, ahogy rám néz.

- Ne haragudj, amiért nem voltam...

- Butus Rae! – a hangja ugyan olyan, ahogy a fejemben is hallottam múltkor. De most valódi, hasonlóan szeretetteljes. – Te voltál az utolsó gondolatom.

Valaki fogja a szívem, kifacsarja, aztán kiteszi száradni a szikrázó napsütésbe.

- Az első is – teszi hozzá, időt sem hagyva arra, hogy megpróbáljam elfojtani a könnyeimet. – „Vajon hol lehet Rae?"

Hoseok és Taehyung beköszönnek, de hagynak egy kis távolságot, így szinte alig hallják, amit mondunk egymásnak. Ekkor tűnik fel, mennyivel közelebb hajoltam hozzá, pislogni se merek. Lélegzet visszafojtva várom, hogy újra megszólaljon.

- Bevallom, egy nővér megmondta, kik jártak nálam. Beszélt egy betegesen aggódó és sápadt lányról, aki szinte oda kövült a váróban lévő székhez és...

- És annyira szerelmes beléd, hogy... - még a beszédre sem vagyok képes, pedig sok mindent szeretnék mondani neki.

Homlokomat az övének döntöm, gyengéden elsimítom a haját a homlokából, mint tegnap, mikor altatásban volt. Óvatosan megérintem a nyakát, a mellkasát. Érzem a szívverését.

- Egy normális életet szeretnék élni veled – végül sikerül kimondanom, Jeongguk türelmesen várja, hogy folytassam. – Szeretném, ha elmennénk Oszakába, miután felépültél, lezárult a Hajsza és nincs más, ami itt tartana bennünket. Szeretném, ha... - veszek egy mély levegőt, elképzelem magunkat a képzeletbeli jövőben. Úgy, ahogyan vágyom rá. - ...melletted lehetnék a másik feled. Ha összeköltöznénk, csinálhatnék neked reggelit, te idegesíthetnél főzés közben, aztán unalmas filmeket néznénk, szeretkeznénk...

- Már együtt élünk, Rae – szakít félbe somolyogva, nehezen tartja vissza a nevetést. Ennek ellenére komolyság csillan a szemében és tudom, hogy egyre gondolunk. A szívem feneketlen katlan és úgy tűnik, még mindig képes vagyok egyre jobban és jobban szeretni őt. – Mondtam már, bárhová is mész, veled tartok. Ami a Hajszát illeti...

- A Hajsza miatt nem kell aggódnod – szól közbe Hoseok. – Nari és Bom intézkednek, Rae egyedül fog versenyezni.

- Engedélyezték? – Jeongguk élénkebb lesz, mocorogni próbál, de nem igazán sikerül neki.

- Igen, a mai nap gyakoroltunk is, míg te itt lógattad a lábaidat – Taehyung vigyorogva, finoman megpaskolgatja Jeongguk csupasz vállát. – Remélem, nem én leszek a következő a sorban, aki kap egy golyót.

Néma csend követi a kijelentését, mindenki arca elkomorul.

- Yoongi azt mondta, vége van – szólalok meg.