ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

5. Fejezet

Narae

Yoongi nem hazudott, tényleg nem jött utánam senki. Hoseok sem próbált meg elérni, se üzenet, se hívás nem érkezett tőle. A lehető legnagyobb igyekezettel foglalom le magam, tanulok a vizsgáimra, az egész házat kitakarítom, még a műhelyben is felsöprök, holott rég volt ennyire tiszta az a helység. A garázsban lévő polcokon is elpakolok, lenyírom a füvet, elmegyek bevásárolni. Utolérem magam a tananyagokkal, megfőzök estére, hogy anya már ne foglalkozzon ezzel, de nem érem el a kívánt hatást. A gondolataim minduntalan visszatérnek oda, mikor a Nissant vezettem. Szinte nyolc év kihagyás után először ültem kormány mögött és ez nem hagy nyugodni.

Négy nap telik el így, a negyedik este már úgy érzem, be fogok golyózni. Az ablakon nem jön be szellő, nincs semmi légmozgás. Sóhajtva vetem le magam az ágyra, annyira melegem van, hogy még a lepedő is a bőrömhöz tapad. Az ilyen meleg, nyári estéken szoktunk elmenni Hoseokkal az egyik közeli kis tóhoz. Ő eljön értem, bepattanok mellé, aztán meg sem állunk odáig, az egész éjszakát ott töltjük a vízparton és a légkondis autóban beszélgetünk. Ezen az estén Hoseok nem jön el értem. És nem esik nehezemre bevallani, hogy hiányzik.

Éjfél múlt negyven perccel, de el tudom képzelni őt a garázsban, miközben azon a rozoga kanapén ül, sörrel a kezében. Nélkülem. Holott nekem is hűtött be sört, hagyott helyet a kanapén és bármikor kész lenne elindulni velem valahová.

A telefonomért nyúlok, belépek a hívásnaplóba. Hoseok volt az utolsó, aki hívott, az ő száma van legfelül. Rázom a lábam, amit csak akkor szoktam, ha valami miatt nagyon ideges vagyok. Ismerem őt, már több, mint tizenkét éve. Fel fogja venni a telefont és Rae-nek fog hívni. Ha nem így történne, akkor egyértelmű lenne számomra, mennyire elszúrtam mindent azon a napon, mikor ott hagytam őket a garázsnál.

- Rae?

A hangja álmos, kétségtelen, sikerült felébresztenem. De nem tévedtem, Rae-nek hívott.

- Furcsa téged az ágyadban elképzelni. Nincs ehhez még kicsit korán?

- Hát, korán van, az tény.

Igaz, ha úgy vesszük, reggel van. Vagy éjszaka. Attól függ, ki honnan nézi.

- Nem lenne kedved elmenni a tóhoz? – kérdezem félve, mert még mindig rám vághatja a telefont. Azok után, amit értem tett, én pedig tiszteletlen voltam vele szemben, minden joga meg lenne hozzá. Nem hibáztatnám. Megért engem, van számára ésszerű magyarázat, amiért azt teszi, amit tesz. Az a szomorú, hogy én is felfogom és értem, de nem merem elfogadni. Ez az igazság. Félek.

- Tíz perc és ott vagyok érted.

A hangja mosolyról árulkodik és ez némileg segít megnyugodnom. Megszakítja a hívást, mire felpattanok és készülődni kezdek. Nem akarok izzadtan beülni a Nissanba, ezért egy gyors hideg zuhany után öltözöm csak fel. A fürdőruhámat veszem alulra, aztán felkapom a tornazsákom, egy törölközőt és lesietek a lépcsőkön. Amint kiérek a ház elé, Hoseok befordul a sarkon. Megáll közvetlen előttem, de a Toyotával jött. Értetlenül pislogok rá, nem értem, miért Taehyung autóját hozta el.

- Nem szállsz be? – hajol ki az ablakon.

- Miért ez? Hol van a Skyline?

- A garázsban.

A fejemet rázom, nem mozdulok a kocsi felé.

- Menjünk a Nissannal! Ha már nálad van, miért ne lehetne...

- A kocsit te kaptad kölcsönbe, Rae. Neked kell vezetned, amennyiben tényleg azzal akarsz elmenni a tóhoz.

Tudhattam volna! Már mikor megláttam a Toyotát, összeállhatott volna a kép. Hoseok nem fog ilyen könnyen eltekinteni a tervétől. Miattam csinálja. Értem teszi ezt, hálásnak kéne lennem. Az is vagyok. Mindig hálás vagyok azért, hogy Hoseok a barátom. Nála jobbat nem is kívánhatnék. Csak ne lenne ennyire számító! Ott fog meg, ahol tudja, hogy el is tud kapni és megtart. Ha nem vezettem volna haza Jeongguk tárolójától a garázsig, ha nem lenne az a gondolat elültetve a fejembe, miszerint én nyerhetem vissza tőle a kocsit, most biztosan bemenekülnék a házba.