ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

46. Fejezet

Narae

Este viszonylag korán lefekszünk, de Taehyung az egyetlen, aki tud is aludni. Éjjel kettő körül kimegyek a konyhába, Jeongguk még forgolódik az ágyban, próbál pihenni. Egy megbontott doboz vaníliás kekszet veszek magamhoz, azt eszem a sötétben ülve, miközben hallgatom a város távoli zajait. Szeretnék hazamenni, szeretném látni a szüleimet, de még várnom kell. Ahogy Taehyung is mondta korábban, örökké nem bujkálhatunk és bízom benne, hogy Yoongi hozzáállása felgyorsítja a rendőrségi folyamatot. Bár nem örülnék neki, ha börtönbe kerülne, nem sok lehetőség van arra, hogy ezt elkerüljük. Nem is hallottunk felőle, még Hoseok sem tud semmit.

Jeongguk hozzám képest húsz perccel tovább bír kínlódni, aztán ő is feladja és kijön hozzám. Vesz egy kekszet a dobozból, a lábaimat az ölébe emeli és fáradtan, elgondolkodva simogatja a vádlim, mindketten csöndben eszünk. Az utolsó falat keksznél kérdez csak rá arra, amit Hoseok és én beszéltünk telefonon Oszakával kapcsolatban.

- Remek ajánlat. Fontolgatod, hogy elfogadd?

- Addig még több, mint egy hónapunk van. Ráérek gondolkodni rajta.

- Azért annyira nem. Mi szól ellene?

Te. Ezt vágnám rá kapásból legszívesebben.

- Sok minden van itt Szöulban is, amitől nem szeretnék megválni. De szívesen mennék is, nem tagadom.

- Hoseok miatt?

Bólintok.

Jeongguk nem tűnik idegesnek, ahogy ezt a témát beszéljük ki. Nekem sem kellene annak lennem, hisz ez is azt mutatja, meg a hátunk mögött lévő nagyobb veszekedés is, hogy képesnek kell lennünk megbeszélni a fontos dolgokat. Márpedig ez az.

- Mondjuk az egyetemet illene befejeznem, sokat számítana a munka szempontjából is, ha megszerezném azt a mérnöki diplomát - vetem fel, ez sem elhanyagolható. A tanulmányaimra mindig oda figyeltem, nem a semmiért izzadtam vért évekig, hogy aztán a diploma előtt befuccsoljak.

- Szerintem ezt ott is megteheted. Átvennének, a tanulmányi átlagod biztosan elég jó ahhoz, hogy ezen a választott egyetem vagy főiskola se hezitáljon. Csak egy kis utánanézést igényelne a dolog.

- Te támogatsz abban, hogy elmenjek Oszakába? - nyomom meg az utolsó szót, Jeongguk keze lassan megáll a lábamon.

- Miért ne tenném, Rae? Azt tartsd szem előtt, mit szeretnél csinálni és minden más igazodni fog hozzá.

Nyílt lapokkal kellene játszanom, úgy ő is megértené, miért vonakodok egyrészt ettől a nagy változástól.

- Szóval benne lennél egy távkapcsolatban? - kérdezem konkrétan. A fáradtság egy pillanat alatt kiszáll belőlem, ez a beszélgetés túlságosan is komoly, egyből magamhoz térek tőle.

- Még sosem állapodtam meg egy városban két évnél tovább. Őszintén szólva, egy ideje már gondolkodom azon, hol rendeznék be egy új raktárt, mert egyelőre nem tervezek leállni a versenyzéssel. Oszaka nem tűnik rossz választásnak. És ahol raktáram van, ott házam is.

Ezt olyan könnyedén mondja, mintha csak a hétvégi bevásárlólistáját osztaná meg velem. Könnyen összerakom, mire céloz.

- Képes lennél ezért tovább állni Szöulból?

- Sosem esett nehezemre elköltözni valahonnan. Nem ragaszkodom helyekhez, emberekhez viszont igen. Hozzád ragaszkodom, Rae. Már csak miattad gondolkodás nélkül elköltöznék Oszakába, ha ezzel melletted lehetnék és te is szeretnéd. Ilyen egyszerű, én nem bonyolítom túl.