ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

43. Fejezet

Narae

- Már a szobában vagy? – kérdezi Yoongi a telefonba, épp ekkor csukom be magam után az ajtót. Hallja a kattanást, én meg azt, ahogy vesz egy nagy levegőt. – Miért vagy ekkora idióta? – nem dühösen kérdezi, sokkal inkább szomorú és csalódott. – Én azt hittem, lesz elég eszed és felnőttél már ezalatt a nyolc év alatt.

Az ajtónak dőlve próbálom keresni a szavakat. Azok után, amit Taehyung a fejemhez vágott, ráadásul Jeongguk arckifejezését sem bírom nem magam előtt látni, Yoongi szavai fejbe kólintanak.

- De te sem érted, ugye? Hogy Hoseok egyedül van – hebegem, fájdalom szúr az ujjamba, ahol véresre kapartam a körömágyam. – Azok után, ami történt. Meglőtték és nem vagyunk mellette.

- Azért, hogy ez veletek ne történhessen meg és ha attól könnyebb a lelked, ha valakit okolhatsz emiatt, hát okolj engem. De ne Jeongguk-ot! Megint azt kell hinnem, hogy túl hülye vagy az élethez?

- Yoongi...

- Nem vagy te buta. Nézd már a helyzet részleteit, egyértelmű, mi a helyes. Hoseok biztonságban van a kórházban.

- Az egy kórház, nem pedig...

- Na, ide figyelj, Rae! Azért megyek be a rendőrségre, hogy feladjam magam. Így le tudják zárni az ügyet, Ji-Ho a személyes vallomásommal szemben már szart se tehet, rengeteg terhelő bizonyítékom van képek formájában is, amiről azt hitte, nem léteznek. Az utolsó hajrá jön, mindent be fogok vetni és én is rács mögött végzem, mivel vele dolgoztam. Nincs kivétel. És mivel még mindig nem kapott el, az emberein keresztül akar titeket elkapni, Hoseok volt az első. Érted már? Az első, de talán nem az utolsó. Vannak a rendőrségen ismerőseim, tudják ott bent, hogy megyek és azt is, miért. A nap huszonnégy órájában egy rendőr áll Hoseok kórterme előtt.

- Tessék?

- Jól hallottad. Váltják egymást és senki mást nem engednek be hozzá, csak az orvosokat, a nővéreket, Hoseok szüleit és Narit. Az épület előtt szintén rendőrök állnak, még az ablakokat is figyelik, Hoseok biztonságban van, így ezután jó lenne, ha lehiggadnál. Ott Yeongham-ban a legjobb most nektek, fogd fel végre!

Nem tudok mit mondani, minden erő elhagyja a lábaimat, a földre csúszok. A megkönnyebbüléstől elerednek a könnyeim, csak béna próbálkozás minden kísérlet, mikor meg akarok szólalni.

- Fene jól ünnepeljük az Új évet, nem? – Yoongi halk, de kicsit sem szórakozott nevetése visszhangzik a fülemben, csak bólogatok, homlokomat a térdemre hajtom. – Hallottam, mi volt a szórakozóhelyen. Tudom, hogy Jeongguk a testével védett téged. Rae, azok után tényleg képes vagy azt hinni, hogy rosszat akarna neked? Szedd össze magad és gondolkodj! Olyasvalakit eltaszítani magadtól, aki szeret és, akit te is szeretsz, pusztán azért, mert olyasmit akarsz irányítani, amit nem tudsz befolyásolni, nagy hiba. Biztosra veszem, hogy tényleg megpróbáltál volna tiltakozni és Jeongguk dolga amúgy sem egyszerű most. Senkié sem az, nem csak neked nehéz. Ne legyél ennyire önző és gyerekes!

- B-befejeznéd?

- Ó, most kezdek csak belelendülni. Ha nem vagy képes másra, csak arra, hogy bántsd Jeongguk-ot azok után, amit érted tesz, inkább szakíts vele! És ezt sem azért mondom én, mert azt akarom, hogy fájjon nektek. De...

- Szerinted sem érdemlem meg őt.

- Igen, Rae, jelen pillanatban ezt gondolom. Szerinted tudsz ezek után logikus döntést hozni?

Erre nem felelek rögtön, eszembe jut, mit kérdezett tőlem Jeongguk tegnap. „Értem aggódnál ennyire?"

- A nehéz időkben jövünk rá, kik azok, akik tényleg fontosak és, akiknek mi is azok vagyunk. Ezt ne felejtsd el, mielőtt döntesz. Légy jó!