ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

18. Fejezet

Jeongguk

Fél óra sem telik bele, áthágva minden forgalmi sebességkorlátozást, nemsokára Hoseok házában vagyunk. Rae a kanapén fekszik, nekünk háttal. Távolabb állok tőlük, Hoseok akkor hajol le hozzá, mikor Rae-n újból úrrá lesz a sírás. Mond neki valamit, amitől a lány kicsit megnyugszik, majd felnyúl Hoseok kezéért és belekapaszkodik.

- Kimegyek a levegőre, mindjárt jövök - mondom, Hoseok ezt tudomásul veszi, de Rae nem igazán.

Ahogy kiérek a ház elé, feltűnik, milyen gyorsan ver a szívem. Veszek pár nagy lélegzetet, próbálok nem arra a pánikra gondolni, amit a szemében láttam, miután észrevette a kocsit. Mekkora változás volt az a korábbi öröméhez képest! Csak azt nem tudom mondani, bár ne látta volna. Valami elindult Rae-ben, emlékezett sok mindenre és Hoseok azt mondta, mikor kiszálltunk a kocsiból és becipelte Rae-t a házba, hogy ez, ami történt, nem feltétlenül rossz. Pár perc múlva már nem vagyok egyedül, meghallom Hoseok lépteit a lépcsőkön, felém tart.

- Gyorsan elaludt, a stressz kiszívta belőle az energiát - közli, ez valamiképp megnyugtat.

- Rae azt mondta, rémálmai vannak.

- Lesznek is, egyre több és több. Jó lenne, ha azokról is beszélne.

Én nem kérdeztem tőle, mit álmodott legutóbb. Miért akarná újra élni? Én sem szeretek visszagondolni a rossz álmokra, hiába keresném a jelentőségüket.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rá, Jeongguk.

- Nem csináltam semmit. Vagyis, nem tehettem érte semmit azon kívül, hogy téged hívlak.

- Tévedsz - Hoseok a felhajtón lévő kocsikat nézi, a Subarun megállapodik a tekintete. - Mellette voltál. Ha te nem vagy ott és akkor látja meg azt az autót, ötletem sincs, hogyan értük volna el.

- Látnod kellett volna - jut eszembe az a verseny kettőnk között. - Végig ment az akadálypályán, egyetlen hibát sem vétett és övé lett a csúcsidő is.

- Igen? Hát, ezt tényleg szívesen megnéztem volna.

- Biztos akadnak felvételek, mindenki felfigyelt rá.

Mindenkire gondolok, de legfőképp magamra. Fantasztikusan csinálta, teljesen lenyűgözött.

- Mondott valamit, igaz? Korábban, mikor effajta sokk érte és előjöttek az emlékei, Rae beszélt, de csak röviden és mindig ugyan azt ismételgette.

- Azt mondta, nem akarta megölni őt. Esküdött rá, hogy nem akarta.

Hoseok összepréseli a száját, komor arccal indul meg a garázs felé. Követem oda, még nem igazán szeretnék hazamenni. Lenne néhány kérdésem a tisztázás végett.

- Nekem egyszer azt ismételgette, hogy nem ment túl gyorsan. Igaz, a kanyarhoz mérten nem elég lassan, de még tudta irányítani az autót, nem lett volna baj. Én is úgy gondoltam, maximum a kerekek kicsúsznak egy kicsit, viszont nem lett volna ütközés.

- Olyan ez az egész, mintha Rae-nek amnéziája lenne - vetem fel, Hoseok a fejét rázza.

- Rae mindenre emlékszik, csak elnyomja magában ezeket az emlékeket. Egyedül ő és Namjoon tudják, mi történt aznap valójában és minden jel arra mutat, hogy Rae volt a hibás.

- De még te sem hiszed ezt el.

- Nem, valahogy nem tudom elhinni.

Furcsa a garázs a Skyline nélkül. Üresnek tűnik, a helyén egy asztal van, amin papírok hevernek és sok üres ásványvizes üveg. Hoseok a kanapén ül, én a falnak támaszkodom. Egy ideig fülelek, hátha Rae felriad egy rémálomból és esetleg segítségért kiált. Nem tudom, mi a szokása. Lehet, hogy csöndben átvészeli és csak ül a sötétben olyankor. Ezt inkább kinézném belőle.