ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

49. Fejezet

Narae

Hoseok jóízűen eszik, rá is kell szólnom párszor, hogy ne akarja mindenáron kapásból az egész tányér ragut megenni, mert rosszul lesz. Nem szívesen zavarom meg, de muszáj olykor beszédre bírnom, tényleg nem bír az étvágyával.

- A lehető legveszélyesebb helyre tették azt a buszmegállót – állapítja meg, miután újból átbeszéljük a tegnapi gyakorlás részleteit. – De egyet kell értenem Jeonggukkal, nem történt baj és jó lenne, ha inkább erre koncentrálnál.

- Ha nem beszélem le magam arról, hogy százzal vegyem be a kanyart, lehetett volna...

- Nem lett. Ügyesen csináltad, Rae. Ne kattogj ennyit azon, amin már nem tudsz változtatni!

Elmosogatok magunk után, Hoseok eközben felveti, hogy menjünk fel az emeletre, beszélgessünk inkább ott.

- Hamarabb melegebb lesz a szobában. Még legalább egy óra kellene ennek a nappalinak – mondja, ráfog a radiátorokra. Valóban nem sokat ér itt lent a fűtés, jóval előbb fel kellett volna tekernünk.

Hoseok nem tévedett, a hálószobában tényleg melegebb van. Megigazítja az ágyát, mintha szükség lenne rá, aztán mindketten belevetjük magunkat, kényelmesen elhelyezkedünk. Úgy esik a dolog, hogy ketten osztozunk egy takarón, amivel eddig sem volt semmi gond. A plafont nézem, Hoseok tekintete viszont rám szegeződik, anélkül is tudom, hogy látnám. Szinte mindig megérzem, mikor néz. Ugyan ez a helyzet akkor is, ha ezt Jeongguk csinálja. De az ő pillantása alatt a testem másképp reagál.

Az történik, amire számítottam. Ugyan azokat a témákat beszéljük át ketten, amiket a többiekkel együtt már kiveséztünk. Nem sokban különbözik Hoseok reakciója egyes dolgokra, ahogy az enyém sem.

- Hívtad Dae-Jung-ot? – kérdezi rövid csönd után.

- Még nem, majd holnap – sokatmondóan rám néz, felsóhajtok. – Holnap tényleg fel fogom hívni. Folytatom a terápiát.

- Jó. Szükséged van rá, még ha néha nem is akarod beismerni. Látni rajtad a fejlődést.

Kis híján hozzáteszem, hogy nem csak a terápiára van szükségem, hanem rá is, de Hoseok előbb megszólal.

- Mi a véleményed Nariról?

Ez az első alkalom, mikor konkréten rákérdez. Több gondolat is átfut az agyamon egymás után, rengeteg kérdés vetődik fel bennem. Miért kíváncsi a véleményemre? Számítana, ha bármi negatívat mondanék? Egyáltalán tudnék rosszat mondani Narival kapcsolatban?

- Ő egy nagyon aranyos, életvidám lány, aki olyan, mint a te női verziód – mondom ki őszintén azt, ami legelőször felötlik bennem, ha rájuk gondolok. – Így gondoltad a vélemény kifejtést?

- Kicsit hosszabban. Beszélgettél vele és neked más is feltűnhetett, ami nekem nem.

- Te nem szoktad kikérni a véleményem lányokról. Megbeszélni persze megbeszéljük, ha valami történt, de nem így... - mondom hadarva, Hoseok halvány mosollyal az arcán fordítja felém a fejét.

- Talán ez most egy kicsit más, Rae.

Igen, erre már én is rájöttem. Csak a bennem megint feléledő félelem tántorít el attól, hogy ezt hangosan is beismerjem. De mint korábban, most is ugyan az jut eszembe: hálás vagyok érte. Hoseok a legjobbat érdemli, mindenből és mindenkor. Ha ő úgy gondolja, számára Nari a legjobb, őszinte válasszal tartozom neki, már csak azért is, mert a legjobb barátja vagyok. És én is a legjobbat akarom neki.

- Szerintem kettőnk közül veled beszélt többet, hisz órákat töltött melletted a kórházban, nemde?

- Igazad van. A női benyomás viszont ritkán egyezik egy férfi benyomásával.