ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

44. Fejezet

Jeongguk

Miután a rendőrök feltették a kérdéseiket, közölték, hogy egy füles miatt jöttek ki, amit Szöulból kaptak. Mondaniuk sem kellett, ezt Yoongi-nak köszönhetjük és az időzítés nem is lehetett volna ennél pontosabb.

Eltakarítom a vért a ház elől, a tulaj nem sokkal később átjön, kérdezősködni kezd. Sejthettem volna, hogy nem fog tetszeni neki a dolog, ha megtudja, de szerencsére anyagi kár nem keletkezett, így maradhatunk, nem küld el minket. Taehyung benéz néha Rae-hez, aztán engem is megfigyel, várja, mikor borul a bili. Én inkább Rae miatt aggódom, meg a ránk váró beszélgetéstől is tartok.

Későre jár, tizenegy óra lesz hamarosan. Amíg a konyhában pakolok, Taehyung lezuhanyozik, utána Rae is. Én maradok utoljára, próbálok sietni, de közben ráérősen folyatom magamra a meleg vizet. Azon vagyok, hogy kitisztítsam a fejem és képes legyek higgadtan reagálni arra, ha Rae valami olyat mondana, ami nem tetszene. Minél felnőttesebben oldjuk meg ezt az egyet nemértést, annál biztosabb, hogy a jó döntést fogjuk meghozni. Mikor végzek, kiterítem a törölközőmet száradni, majd bekopogok Rae-hez. Halk válasz érkezik, a szobában sötétség fogad. Leülök az ággyal szemben lévő fotelbe, tartom tőle a távolságot, amit kért.

Egyikünk sem szólal meg rögtön. Mélyen belélegzem a szoba levegőjét, Rae illatát érzem benne és csak megnehezíti a dolgom. Már több, mint két napja nem is érhettem hozzá, nem bújtunk össze, nem csókoltuk meg egymást. Összefonom az ujjaimat az ölemben, várakozva hátra dőlök, igyekszem úrrá lenni az idegességemen. Vagy inkább az aggodalmamon, az jobban kifejezné, amit érzek.

- Yoongi és Taehyung sok mindenre rávilágítottak, amiket az utóbbi napokban nem vettem észre - szólal meg Rae először. - Nem kifogásként akarom használni, de tényleg nagyon aggódtam és aggódom Hoseok-ért. Számomra ő... Ha belegondolok abba, mi lenne velem nélküle... Nem tudom a választ, Guk. Gondolhattok akármilyen szánalmasnak, Hoseok a másik felem. Nem olyan értelemben, mint te.

- Azt a részét értettem, hogy fontos neked és azt is láttam rajtad, mennyire. Nekem is fájt, amiért ezt kellett átélned, szándékosan sosem akarnék rontani az amúgy is rossz helyzeten. Nem azért hoztalak el Szöulból, hogy még jobban szenvedj.

- Most már én is tudom, felfogtam. Sajnálom. Ez, ahová jutottunk, neked sem könnyű, te magad mondtad, mikor elindultunk ide, emlékszem.

A szoba tágasnak tűnik, egy nagy űrnek, amiben csak mi ketten vagyunk, meg az a szétszakító üresség közöttünk. Az utóbbit el akarom törölni.

- Nem szabad haragudni mindenkire, aki jót akar neked, még ha a szándékát először nem is érted meg - mondom, hallom, ahogy Rae mocorog az ágyban. A szemem lassan hozzászokott a sötéthez, ki tudom venni a körvonalát. - Mikor ilyen nagy haragot érzel, nem félsz attól, hogy eltaszítod magadtól azokat, akik fontosak neked?

- Te itt vagy - súgja. - Pedig megérteném, ha nem így lenne.

- Azt mondtad, nem ismerlek eléggé. Mi az, amit nem tudok rólad, de kellene? Szeretném tudni, hogy azt a titkodat, vagy tulajdonságodat is szerethessem a többivel együtt.

A takaróba rejti az arcát, nem tudom, vajon a sokk is közrejátszik-e a könnyeinél, esetleg azért sír, mert fél elmondani valamit. Rae egy nagy talány lett nekem és azon vagyok, hogy megfejtsem.

- Még mindig szakítani akarsz? - kérdezem, miután nem mond semmit az előző kérdésemre. - Kommunikáljunk, Rae! Muszáj normálisan kommunikálnunk, hogy megérthesselek.

- Semmit sem tettem érted. Az elmúlt pár hónapban, mióta együtt vagyunk, illetve, mióta ismerjük egymást, te mindig csak adtál, de én egyszer sem. Nem tudok felidézni egyetlen olyan dolgot sem, amit tőlem kaptál volna azért cserébe...