ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

27. Fejezet

Narae

Sokkal korábban felébredek, mint Jeongguk. Hajnalban óvatosan kimászom az ágyból, elfutok mosdóba, majd visszamászom mellé. Azonnal átkarolja a derekam, álmában hümmög valamit, az arcát a párnába fúrja. Szemből nézem őt, a tetőtéri ablakon át beszűrődő első reggeli napsugarak fényében, a látvánnyal nehéz lenne betelnem.

Még mielőtt elaludtam volna este, hallottam, ahogy azt mondja, hiányoztam neki. Válaszolni már nem tudtam, de én is ugyan ezt éreztem. Sokáig próbáltam dühös lenni rá, szándékosan ki is kapcsoltam a telefonom, nehogy megpróbáljon elérni, Jeongguk azonban türelmesen kivárta, amíg én keresem meg őt. Hamarabb következett ez be, azt hittem, tovább bírom majd.

A garázsban töltöttem a tegnapi napot, erőltettem, hogy minél többet legyek a Subaru közelében anélkül, hogy ne akarjak kifutni a világból. Nem egyszer tombolni tudtam volna, de semmi sem volt a közelemben, amit összetörhettem volna és egyik autóban sem akartam kárt tenni. Nem bírtam az érzelmeimmel, folyamatosan üldözött egy gondolat, hogy nem jól csinálom ezt. Addig kergetett, addig okozott gyomorgörcsöt, míg rá nem jöttem, mi hiányzik. Jeongguk volt az. Bocsánatkéréssel tartozom neki, hisz az, hogy kiállt a pasas ellen, ráadásul ő maga hívta ki, olyan nagy dolog, amit akkor este, mikor elhozta nekem a Subarut, fel sem fogtam. Mellette még Yoongi is kész lebonyolítani egy versenyt annak érdekében, hogy haladni tudjak és ne legyenek nehézségeim a Hajszán. Kilöknek a komfortzónámból és ezért hálásnak kellene lennem. Nélkülük sehol sem tartanék. Jeongguk ráadásul annak ellenére is segít, hogy tőle kellene elnyernem a Skyline-t. Különleges darab, büszke lenne, ha a gyűjteménye része maradna, ő mégis segít és közelebb visz a győzelemhez.

- Nem tudsz aludni? – rekedt, álmos hangjától végig szalad rajtam a hideg. Mutatóujjammal a szemöldökének ívét járom végig, a derekamon pihenő keze szorosabban von közelebb hozzá.

- Ne haragudj rám, amiért olyan ocsmányul viselkedtem veled! Nem szabadott volna...

- Számítottam erre a reakciódra – még mindig csukva vannak a szemei. – Ne kérj bocsánatot miatta!

- De muszáj. Jót akartál.

- Mind jót akarunk neked, Rae.

Ezt is tudom. Belefészkelem magam az ölelésébe, a mellkasához bújok és átkarolom a törzsét. Jeongguk mély sóhajt enged ki, még nagyon álmos lehet. El tudom felejteni, mennyire utáltam. Ketté tudom választani a dolgokat. Ez nem a versenypálya, itt most nem a Skyline-ról van szó. Már nem tűnik olyan hihetetlennek, hogy közel kerültünk egymáshoz. Hoseok is megmondta, ha nem lenne a Skyline, valószínűleg ez sokkal hamarabb bekövetkezik. Úgy tűnik, az évek alatt valóban sikerült jól kiismernie és Hoseok valahol biztosan sejtette, hogy Jeongguk meg fogja ragadni a figyelmem. Csak a mérték a nem mindegy, mert azt egyikünk sem hitte volna, hogy én Jeongguk mellett fogok ébredni egyik reggel és az ő illatát szívom be, ami ráadásul meg is nyugtat. Ahogy azt sem gondoltam volna, hogy ő lesz az, akiben mindennek ellenére a leginkább bízni tudok.

- Te is hiányoztál nekem – vallom be neki, mire az ölelése egy pillanatra erősebb lesz. Addig helyezkedik, amíg egy vonalban nem lesz az arcunk. Sejtem, mit szeretne. – Még nem mostam fogat.

- Nem érdekel.

Megcsókol, sok napnyi feszültség enged fel bennem, ahogy a kezem feltéved a hajához és rámarkolok a tincseire. Jeongguk kibillent az egyensúlyomból, fölém magasodva csókol tovább, egyik lába az én lábaim közé kerül és élvezem, ahogy egymásnak feszülünk, miközben a csók egyre hevesebb lesz. Ez a néhány nap távollét megteszi a hatását, az ujjaim betévednek a pólója alá, merészen fedezem fel a hátán lévő izmokat. Belenyög a számba, mikor a körmeimet megérzi a bőrén.