ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

58. Fejezet

Narae

A kiérkező mentősök megkezdték az újraélesztést a helyszínen, holott a szomszéd elmondása alapján Jeongguk szíve leállt, jó néhány perce nem lélegzett. Elég volt egy pillantást vetnie rá, ő már kész lett volna halottnak nyilvánítani őt. Mert az is volt. Jeongguk percekig holtan feküdt a fűben.

- Ne hagyd el magad, Rae! – Hoseok unszol, akárhányszor lecsuklik a fejem és kis híján elájulok. Nem egyszer előfordul ez, de nem vagyok hajlandó egy tapodtat sem mozdulni a székről, amin lassan két órája ülök.

- Nem hagyom.

Két közeli lövés érte. Az egyik épp csak nem a szívét találta el. Pont az a helyzet állt fent, mint mikor Hoseok-ot lőtték meg. A másik golyó a gyomrába fúródott, az okozta azt a heves vérzést, amitől a szíve akkor megadta magát.

- Az állapota kritikus – mondja az egyik orvos, ő jött ki a műtőből a leghamarabb. Feladta volna? – A golyókat eltávolítottuk, folyamatosan vért kap. Szeretném, ha tudnák, hogy a fiatalember állapota bármelyik pillanatban átfordulhat a legrosszabbra. Erre fel kell készülniük... - mondhat ilyet egy orvos?

Mégis elérték, hogy Jeongguk szíve újra vért pumpáljon az ereibe és folyamatosan rásegítenek. Életben tartják őt.

Vajon mi lett volna, ha én is ott vagyok vele? Mi lenne másképp?

Én voltam az a kontakt Jeongguk telefonjában, akit értesítettek. Csakhogy a telefonom lenémítva hevert Hoseok ágyán, miközben a vérrel borított Yoongi próbálta megmagyarázni nekem, miért hagyta az akkor éppen halott Jeongguk-ot a fűben. Részben értettem. Részben csalódást éreztem.

- Ha Jimin lett volna, őt is ott hagyod? – ezt a kérdést tettem fel neki, mielőtt Taehyung segítségével feltápászkodtam volna a padlóról. – Fordított helyzetben ez nem így történt volna.

- Rae...

- Nem, Yoongi. A válasz nem.

Nem voltam mérges rá. Figyelmeztetni jött minket, azért surrant be Hoseok házába, hogy megkérje rá, vigyen el innen. Megint messze akart küldeni minket, de egy valamivel nem számolt: Jeongguk nélkül nem mennék sehová.

- Yoongi azt mondta, Jeongguk még lélegzett, mikor ott hagyta – motyogja Taehyung maga elé, ő nem ült le. Mellettem áll, Hoseok pedig a bal oldalamon ül. – Túl fogja élni.

Erre pattantam, mikor Jeongguk mondta ugyan ezt. Hisz honnan tudhatnák?

- Csörög a telefonod – Hoseok halkan a fülembe súg, lemutat a kezemben szorongatott készülékre. Yoongi hív. – Szerintem vedd fel!

Felvettem, de nem szóltam bele.

- Mondhatsz bármit, Narae, de ha valaki, hát te tudod, milyen rossz döntéseket hozni. Választanom kellett és nem tudtam, van-e bármi esélye, így azt választottam, ami biztosabbnak tűnt. Ezért mentem el hozzátok és ezért hagyom el az országot. Nem fogok visszajönni, a Hajsza alatt sem leszek Szöulban. Ami viszont azt illeti, négy napod van. Ezt ne felejtsd el!

Négy nap maradt a Szöuli hajszáig, a társam pedig élet és halál között fekszik egy műtőasztalon.

Hosszú órák telnek el, mire egy nővér kijön és közli, hogy bemehetünk Jeongguk kórtermébe. A térdeim megremegnek, mikor sikerül felkelnem a székről és meg sem állok a küszöbig. Azt nem bírom átlépni, megbénít a látvány. Jeongguk mellkasát csak a kötések fedik, de azok keresztül-kasul. A bőre falfehér, borzasztó, mennyire élettelennek tűnik. Nemrég még halott volt.