ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

23. Fejezet

Narae

Ahogy egy másodpercre elválnak az ajkaink, hogy aztán újból találkozzanak, a levegő kiszalad a tüdőmből. Amit mélyen beszívok, az Jeongguk, az ő levegője, az íze. Mikor megint megcsókol, már sokkal bátrabbak vagyunk. Minden más kiürül a fejemből, csak őt érzem és az ujjait, amint feltalálnak a nyakamhoz, a hüvelykujja az arcomon simít végig. Aztán a csók egyszer csak elmélyül, nem tudok elég közel kerülni hozzá. Az egyik pillanatban még a piercingje az, amit érzek, majd a nyelve csúszik át a számba, amitől felsóhajtok.

Határozottabban fogja az arcom, miközben a másik kezével a térdem alá nyúl és maga felé kezd húzni. A vállaiba kapaszkodom, elhelyezkedem az ölében. Szemből nyomul hozzám, átölel és magához szorít, ujjaim hátulról a hajába túrnak. Lelassulunk, de nem állunk meg. A tenyere felsimít a hátamon, a tarkómnál fogva tart közel magához és, ahogy kissé balra dönti a fejét, a nyelve megint megtalálja az enyémet.

Kockázatos öt percig csókolózni valakivel. Erre rájöttem, mert pontosan érzem, amit Jeongguk érez. A csípőmnek meg kár lenne parancsolnom, akkor is azt tenné, amit tesz. Előrébb mozdul, Jeongguk erre felhúzza a térdeit, csapdába ejt, hogy ne mozoghassak.

Fogalmam sincs, mennyi idő telt el eddig. Mióta ülök az ölében? Hány perce csókolózunk így?

- Mióta... - kezdek bele a kérdésre, Jeongguk a fogai közé veszi az alsó ajkam. – Úristen!

- Nem tudom.

Megszakad a csók és én toporzékolni tudnék, mert nem akarom, hogy még vége legyen. Jeongguk felnyúl az ágyon lévő telefonjáért.

- A lejátszási lista alapján négy perc.

- Négy? – ilyen sok?

- Körülbelül.

Megmarkolom a haját, kiesik a kezéből a telefon, koppan a padlón.

- Van egy percünk.

A nyelvemmel érek hozzá az ajkában lévő piercinghez. Még csak el sem válunk egymástól, úgy állít talpra, hogy aztán ledöntsön az ágyra. Jeongguk két oldalt a fejem mellett támaszkodik, a lábaim között térdel. Akarva-akaratlanul is hozzám nyomja a csípőjét, de mielőtt én vonhatnám újra közelebb, belenyög a számba.

- Ne csináld!

A kezeim visszatalálnak a hátára, a pólóján keresztül mélyesztem a körmeimet a bőrébe, mire felszisszen. Nem igazán szeretem, ha megmondják, mit csináljak és mit ne. De még én is tudom, hogy ennél messzebb nem megyünk el. Azt viszont tagadhatatlanul élvezem érezni, amilyen hatással vagyok rá.

A zene vált, innen tudja Jeongguk, hogy lejárt az öt perc. Hiányérzetem támad, mikor már nem csókol, hanem csak a homlokát dönti az enyémnek és csukott szemmel kapkodja a levegőt. Belegondolni abba, miként viszonyultam hozzá korábban, most pedig az ágyba présel és a szuszt is kicsókoltuk egymásból, elég szürreális. Mégis megtörtént.

Jeongguk lemászik rólam, óvatos pillantással figyel. Felülök, lesimítom az összekócolódott hajam, bár egyáltalán nem érdekel, ha kócos vagyok. Ha már itt tartunk, az ő haja is szana-szét áll, de még így is jól néz ki. Ha több fény lenne a szobában, talán jobban zavarban lennék.

- Nagyon jól csókolsz – mondja, a bóktól biztosra veszem, hogy elpirultam. – Hogy érzed magad?

Őszintén? Még sosem tűnt ilyen rövidnek öt perc. Máskor egy örökkévalóságnak érződik, most meg pillanatok alatt elmúlt.