ꜱᴇᴏᴜʟ ʀᴜꜱʜ ✓

35. Fejezet

Jeongguk

Nem volt egyszerű elvezetni a házig, párszor a hányinger kerülgetett és egy alkalommal meg is kellett állnom, mert azt hittem, mindent kiadok magamból. Rae a Toyota hátsóülésén fekve utazott hazáig, az egész út alatt azért féltem, nehogy komolyabb baja legyen, mint a fejsérülése és a sokk.

A kézfejem lüktet, felszakadt rajta a bőr, mikor behúztam Soutának. Nincs bennem megbánás, Aiko arcát is kész lettem volna szétverni, ha Yoongi és Taehyung nem fognak le. Hoseok előbb elindult a házhoz Rae-vel, Jimin is velük ment. A két másik srác engem figyelt, amíg össze nem szedtem magam annyira, hogy képes legyek kormány mögé ülni. Jimin ellátta Rae fejsérülését, valószínűleg egy kisebb agyrázkódással megússza. Mire átléptem a ház küszöbét, a lány már az ágyban feküdt, össze-vissza beszélt, szinte nem is volt magánál. Csak ekkor realizáltam, milyen komoly traumát élhetett át az egész verseny alatt. Főleg a baleset pillanatában. Jó sokáig nem is bírtam elmozdulni mellőle, azt vártam, mikor tér magához és tudok vele beszélni, megnyugtatni. Hosek viszont elrángatott mellőle, belökdösött a fürdőszobába és addig nem jöhettem ki, amíg le nem zuhanyoztam.

- Jimin ellátja a kezed. Maradj veszteg és ajánlom, hogy szólj, ha rosszul érzed magad! - hagy ott Hoseok a konyhaasztalnál, de még visszafordul, Jimin épp a gézt vágja szét. - Az a kurva légzsák sem véd meg mindentől. Mégis hogy gondoltad ezt?

- Aiko...

- Szarok a haverodra, bassza meg! Rae elájult, annyira féltett téged. Sokkot kapott, érted? - Hoseok nagyon dühös, de megértem. Nem is mondok egy szót se, csak hagyom, hadd locsoljon Jimin jódot a felszakadt bőrömre. - Nem fogod fel igazán, mennyit jelentesz neki.

- Ahogy te sem azt, hogy ő mennyit jelent nekem.

Jimin felszisszen, Yoongi lép be a konyhába és oszlatja szét a kialakuló vitát. Hoseok bemegy Rae-hez a szobába, felváltja Taehyung-ot.

- Alszik egy nagyot és rendben lesz - mondja Jimin bíztatóan, azért némi rosszallással a hangjában. - Legyél mellette, mikor felébred, különben még egyszer sokkot kap, amiért azt hinné, álmodta csak, hogy túlélted azt a csattanást.

- Láttátok?

- Láttuk. És én is azt hittem, amit először Rae. Szó se róla, a versenyzés az életem, de a halálom ne legyen. Ennyit nem ér.

Bekötött kézzel megyek be a hálószobába, Hoseok ott ül az ágy mellett és Rae-t figyeli. Mikor észrevesz, először nem áll fel, aztán mégis megteszi, mutatóujjával megböki a mellkasom.

- Most épp azt kívánom, bár ne egyeztem volna meg veled. Jó éjszakát!

- Késő bánat - morgom az orrom alatt és a sötétben kitapogatom az ágyat, óvatosan bemászom Rae mellé. Nyöszörög, nem tudom, vajon a fájdalomtól, vagy attól, mert sikerült felébresztenem.

Fáj mindenem, de nem annyira, hogy ne tudjam elviselni. Jobb kezemet Rae feje alá csúsztatom, a ballal átfogom a derekát és magamhoz ölelem. Egy ideig nem próbálok meg mozogni, hátha tényleg felkeltem, ám Rae szuszog tovább, a légzése egyenletesebbé válik. Bele akarok gondolni abba, mit élhetett át, mikor látta a becsapódást. Én képtelen vagyok rá, lövésem sincs róla, milyen érzések kavarogtak benne pontosan a félelmen és az aggodalmon kívül. Megannyi emlék juthatott az eszébe, ugyan úgy traumatizáltam őt, mint az a bizonyos nap Namjoon mellett a kocsiban. Hoseok biztosan nem reagált volna ennyire hevesen, ha nem így lenne.

Hogy gyűlölt, most meg annyira képes aggódni értem, amennyire még senki sem aggódott.

- Én is veled akarok lenni – súgom a sötétbe, mert emlékszem, hogy Rae ezt is mondta nekem, mikor dührohamot kapott. Az már a sokk része volt és én azt hittem, csak szimplán felhúzta magát. Nem sejtettem, milyen érzelmi roham szállta meg. De a könyörgés a szemében, mielőtt leengedte volna a kezében tartott piros kendőt, az ott és akkor elbizonytalanított. Ha nincs Aiko, aki emlékeztetett a szívességre, amit nekem tett, ki szálltam volna a kocsiból.