Antonella Gonzalez imádja tettetni, hogy átlagos. Ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy 26 évesen még mindig egy kisboltban dolgozik a mesterdiploma és a jogsi megszerzése mellett (harmadik nekifutásra ráadásul) és az anyjával és öccsével él, akik m...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Tizenöt...tizenhét...huszonhárom – számolta egyesével húzogatva az öreg bácsika a kezében lévő érméket végtelen lassúsággal. A pultnak dőlve nézegettem az akciós táblát, amin óriási akciót hirdetett a fagyasztott csirkék terén. Ma reggel pár megvadult öregasszony kapva-kapott az alkalomon és egymást fellökve próbálták a legkövérebb szárnyasért megküzdeni. Edwinnek észbe kellett volna tartania, hogy odaírhassa a készlet erejéig szavakat, mivel már két ember is megfordult azzal a kérdéssel hozzám, miszerint hol vannak azok a bomba áron leakciózott csirkék.
Újra a bácsikára néztem, akinek remegő ujjával hősiesen számolta ki pontosra a kifizetendő összeget.
Mit keresek még mindig itt, vetődött fel bennem a kérdés, mikor az emberek szabályosan kiszipolyozták belőlem az életerőt. Ez nem az előttem lévő papának szólt, hanem arra a nőre, aki nemrég itt járt és reklamálta amiért többet ütöttem be a mosószerre, mint az eredeti ára. Elmagyaráztam vagy ötvenszer neki, hogy oda volt kiírva, hogy kettő az egyben esetén állt az akció ára.
Istenemre esküszöm, hogy még kis pisis gyerekek is hamarabb megértik a magyarázatomat, mint egyes felnőttek. Idiotas.
– ...és ötven – jelentette ki a görbe hátú bácsika lelkesen, majd odanyújtotta felém az érméket. Átvettem tőle, gyors pillantást vetettem rá és a kasszába dobtam, amik csattanva értek a szilárd anyagon.
– Más valamivel tudok szolgálni? – néztem rá, bár ezt csak udvariasságból kérdeztem, és a számlát kitéptem a helyéről.
– Ó, csupán egy apró kérdés. Nem találtam a dohány részleget. Az hol van?
– Nincsen ilyen részlegünk. Nem árulunk dohányt.
– Nem? – képedt el, a lógó bőre, ami szinte a szemét fedte most eltűnt és megcsillantak zöldesbarna szemei.
– Nem – csóváltam meg a fejemet.
– Pedig úgy rémlik, mintha a múltkor itt vásároltam volna – vakarta meg kopaszodó, pigmentes kobakját, amin a haja, mint a hullámok úgy ringtak rajta.
– Lehet, hogy másik bolt volt az – vetettem fel a legvalószínűbb esetet.
– Maga most a rossz memóriámat teszi felelőssé?
– Dehogy – emeltem fel a kezem és azt hajtogattam magamban, hogy engedjem el. Sok embernek hagyja a száját el olyan, amit sehova se lehet tenni és, ha leállsz vele vitatkozni, akkor napestig pazarlod az idődet vele.
– Állami első helyezett voltam sakk terén 1994-ben, egy kupát nyertem, aminek a fogója el volt ferdülve. A vietnámi háborúban én voltam a hadi szervező, mai napig fújom a műveleteket. Az én memóriám, mint a beretva.
– Értem, értem, csak felvetettem a lehetőségét annak, hogy rosszul emlékszik – feleltem egy erőltetett mosoly kíséretében és átadtam neki a számlát.
