Antonella Gonzalez imádja tettetni, hogy átlagos. Ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy 26 évesen még mindig egy kisboltban dolgozik a mesterdiploma és a jogsi megszerzése mellett (harmadik nekifutásra ráadásul) és az anyjával és öccsével él, akik m...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Rosaline rikácsolása egészen a raktárig csengett. Éppen a dobozolással végeztem és készültem kimenni, mikor megütötte a fülemet a munkatársam kiborulása. Ha jól értelmeztem, akkor a vásárló a paradicsomot zöldségnek vélte, és feltételezem, hogy nem találta a digitális mérőn.
Egy néma imát mondtam el, amiért nem nekem kellett kiszolgálnom. Ma már elég dinkaság ért a pénztárban, nem volt kedvem még egyhez.
A helyzet az, hogy volt egy pár becsavarodott ember, akiknek még a vásárlás is gondot okozott, és most nem azokra értem, akik nem találták az ételszínezéket a pudingpor mellett. Ha még csak ilyen problémák lettek volna. Nemrég egy nő megfeledkezett arról, hogy a fagyasztott húsgombócokat vett, megkérdezte tőlem, hogy az övé-e. Pechjére senki más nem állt mögötte, így aztán az arcához csapott, hogy tényleg, ezt ő vette. Vagy még csak ne is tegyek említést arról, amikor megkérdeztem, hogy van törzsvásárlói kártyát kértem és olyan választ kaptam, hogy van, de még sincs, mert a kocsiban hagyta. Na jó, inkább hagyjuk is!
Kiléptem a raktárból és felmértem a terepet, mennyire biztonságos. Mikor Rosaline házi sárkányba csap át, akkor jobb volt nem a közelébe ólálkodni.
Pár lépést tettem, ám valaki megragadta a vállamat, mire ijedtemben majdnem lefejeltem a húsos pultot.
– Szia, Nelli! – üdvözölt kicsattanó jó kedvvel az a személy, akinek a megjelenésére végképp nem számítottam
– Bradley, te meg mi a csudát keresel itt?
– Én is majd' kicsattanok az örömtől, hogy látlak – vigyorgott mint mindig azokkal a lehetetlenül fehér fogsoraival. – Látom ragyogsz, mint égen a csillag.
Ez az összefüggés emlékeztetett arra az esetre, mikor csillaghoz hasonlítottam magam. Vajon ez a srác a fejembe lát, gondolatolvasó, vagy mi a fene? Mindenesetre nagyon bele tud vágni a velős témákba.
– A hízelgéssel nem mész sokra – fintorogtam.
– Persze, hogy sokra megyek, mert bírod a dumámat – bólogatott hevesen.
– És már megint előjött az egómániád – fordultam el és spuriztam volna a kasszába, ám elém állt, ezzel elállva a legrövidebb egérutamat.
– Várj! Van programod a műszak után?
– Mindig van programom. Az egyetem miatt ki sem látszok a tanulnivalóból.
Bradley igyekvően bólogatott.
– És mi lenne, ha nem te mennél a tanulnivalóhoz, hanem a tanulnivaló jönne hozzád?
– Ezt meg hogy érted? – néztem rá kérdően, mert egyszer csak elvesztettem a fonalat.
– Nos, emlegetted, hogy nagyon régen jártál már a Henryk's nevű tónál.
