Antonella Gonzalez imádja tettetni, hogy átlagos. Ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy 26 évesen még mindig egy kisboltban dolgozik a mesterdiploma és a jogsi megszerzése mellett (harmadik nekifutásra ráadásul) és az anyjával és öccsével él, akik m...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ennek nem lehet jó vége. Az, hogy behívatott Sebastian osztályfőnöke, annak nem lehet jó oka. Általában a bajos tanulóknak a szüleit hívják be, nem pedig a pedánsokét. Anyám persze az út alatt arról győzködött, hogy semmi baj nem lesz. De szerintem ő is csak a saját megnyugtatása érdekében szajkózta. Mindketten tudtuk, hogy Sebastiannek voltak problémái a suliban. Eléggé elkülönült a társaitól, nem volt társasága az iskolában, és nem valami jól repesztett a tanulmányi eredményeit illetően. Anyu megmondta, hogy nem egy gépészmérnököt szeretne a fiából, hanem egy becsületes embert. Én azért többet vártam el az öcsémtől, hisz annyi lehetőség volt benne. Alapjáraton érdeklődő volt sok minden iránt, nem hiába volt a kedvence a Discovery Channel. Az más lapra tartozott, hogy ami nem érdekelte azt sehogy se lehetett a fejébe verni, mint például a matekot.
Mikor megérkeztünk a tanárihoz, anyu finoman bekopogtatott. Rögtön kinyitotta egy őszes bajszú, kopasz férfi az ajtót.
– Jó napot, miben segíthetek?
– Mrs. Burrowshoz jöttünk – jelentette ki anyu. – Tudna szólni neki?
– Természetesen. – Ezzel behúzta az ajtót, mi meg azt bámultuk némán.
Anyuval néma beszélgetést folytattunk le, míg nem érkezett a tanárnő. Most ugrik a majom a vízbe.
A következő pillanatban egy negyvenes éveibe járó, csinos nő nyitott ajtót. Száját vérvörös rúzzsal festette be, sötét szempilláin láttam, hogy mennyire kapaszkodik egy-egy szempillaspirál darab. Kissé túlzó volt a sminkje, de a bájos megjelenéséből ez nem vont le.
– Maguk lennének Sebastian rokonai.
– Így van. Én az anyja vagyok, ő meg a nővére – érintette meg finoman a karomat anyu futólag, mikor engem megemlített.
– Nagyon örülök, amiért eljöttek – mondta őszinte hálával a hangjában. – Muszáj volt magukat idehívnom.
Ajaj, ez jól kezdődik. Ha muszájból kellett hívnia, akkor semmi jóra nem számíthattunk.
– Sebastian nagyon különleges diák számomra, éppen ezért szeretném, hogy tudjanak róla – nézett hol rám, hol anyura. A tekintete aggodalomtól volt tele, mint aki nem tudja, hogy is számoljon be egy velős dologról.
Közben engem majd' szétvetett az ideg.
– Tudniuk kell, hogy Sebastian rosszul teljesít.
– Igen, matekból – bólogatott bőszen anyu. – Már felfogadtunk mellé egy korrepetítort.
– Attól tartok ,hogy ez túl van a matekon.
– Ezt meg hogy érti? – szorította bal kezét szívére anyu, mintha ki akarna ugrani a helyéről.
– Nem csak matekból, hanem történelemből és nyelvtanból is eléggé megromlottak a jegyei.
Anyu a szívéről a szájára tette a kezét és rám nézett aggodalmasan. Ahogy ő, úgy én is meglepődtem.
