Antonella Gonzalez imádja tettetni, hogy átlagos. Ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy 26 évesen még mindig egy kisboltban dolgozik a mesterdiploma és a jogsi megszerzése mellett (harmadik nekifutásra ráadásul) és az anyjával és öccsével él, akik m...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Pár méterre a kasszánál álltam és elmerengve figyeltem, ahogy Antonella végighúzza az árukat a beolvasón. Az egészet olyan monotonul csinálta, hogy elmerengtem azon, vajon pár évvel ezelőtt ideképzelte magát. Aztán egy hang azt mondta a fejemben, persze, hogy nem. Ő tanárként képzelte el az életét, mégse így történt. Mikor arról mesélt, hogy sehogy se tudott elhelyezkedni és ezért ment mesterszakra, akkor sajnálattal fogadtam, ugyanakkor nem tudtam elmenni egy tény felett. Ha bejött volna neki az élet, akkor aligha találkozunk egymással. És nekem be kellett vallanom, hogy ez a lány egy üde színfoltja volt a mindennapjaimnak. Fogalma sincs mikor kezdődött az Antonella-függőségem, csupán arra kaptam fel a fejemet, hogy túl sokat gondoltam rá az utóbbi hetekben. A hokin kívül eddig senkit sem engedtem be az elmémbe olyannyira, mint ezt a lányt, még Chelseyt sem.
Emiatt nem tudtam elmenni a tény felett, hogy valamit titkolt előlem. Azon a pénteki napon, amikor csupán baráti felindulásból átkaroltam – jó, beismerem, hogy szerettem volna megismerni bőre tapintását is –, akkor hirtelen olyan erőből taszajtott el, mintha a jégpályán az egyik ellenfelemmel ütköztem volna. A különbség az, hogy Antonellával nem játszottunk. Illetve, ő biztos nem játéknak fogta fel, mert azt, amit láttam a szemében, az sehogy sem lehetett játéknak nevezni.
A kék íriszeiben ugyanis a rettegést véltem felfedezni. Egy pillanatra belém nyílalt a gondolat, hogy fél tőlem. Eddig egyetlen jelét sem véltem felfedezni, ezért egy pillanatra összezavarodtam. Miért félhetett tőlem? Attól tartott, hogy ártok neki? Csináltam bármifélét, ami miatt úgy érezte, nem tanácsos a közelébe engednie engem?
Fogalmam se volt és aggódtam Antonella miatt, hiába próbálta ezek után szinte végig másra terelni a témát, és sokáig törtem a fejem. Egyszerűbb lett volna tőle megkérdezni, azonban ő annyira kínosan próbálta terelni a témát mindenfelé, amiből azt szűrtem le, ha kapok is választ az nem egyenlő az igazsággal.
Ha eljön az ideje, akkor tisztázni szeretném vele a dolgokat. Nem akarom, hogy bármi miatt is félelemre késztessem őt újra. Nem bírtam volna elviselni a félelmet a szemében.
E miatt is kezdtem úgy érezni, hogy egyre inkább fontossá vált számomra. Minden érdekelt vele kapcsolatban. És különös késztetést éreztem arra, hogy a félelmet ne engedjem a közelébe. Azt a vidám Antonellát akartam látni, akivel úgy nevettünk, hogy egy pillanatra el is akadt a szavam, mert rájöttem, gyönyörű a nevetése. Mit a nevetése, az egész lénye az volt!
Még jó régen, Chelseyvel éltem át hasonlót. Mintha újraélném az első szerelmet. Bár mondjuk az erős túlzás, hogy beleestem volna Antonellába, de kétségtelen, hogy bejött. Tetszett. Ezért is akartam megtudni, hogy pontosan mitől kell megóvnom.
– Szia! – köszöntem, mikor odaléptem a kasszához.
Ő éppen egy gombbal bajlódott a melle fölött és nem tudtam nem megengedni magamnak, hogy elkalandozzam a látványba egy pillanat erejéig. Formás mellei voltak és...
