Antonella Gonzalez imádja tettetni, hogy átlagos. Ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy 26 évesen még mindig egy kisboltban dolgozik a mesterdiploma és a jogsi megszerzése mellett (harmadik nekifutásra ráadásul) és az anyjával és öccsével él, akik m...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tudjátok mi annál jobb érzés, ha Wilde-ről én szónokolhatok a filozófia órán? Az, ha Antonella szaval Wilde-ről. Valami különlegesen szexi volt abban, ahogy előadta miként is hatottak Henry szavai Dorianre, aki bár filozofikus léleknek számított, azonban túlságosan nagy befolyásoló jelleggel bírt. Habár én tartottam magam ahhoz az elvhez, hogy Dorianben eleve ott volt a gonoszság, Henry csupán bátorította őt, viszont Antonellával úgy egyeztünk meg, hogy sokkal inkább elgondolkodtató volna, ha kifejtenénk, mennyire is tudnak ránk hatni mások gondolatai, ami inkább csapott át pszichológiába, mint filozófiába, de mivel nagyon harcolt ennek a témának beemeléséért a projekt munkánknál, így megadtam neki a boldogságot. Persze kértem is érte cserébe valamit, bár egy csóknál többet nem kaptam.
– És így vált egy filozofikus regényé Oscar Wilde műve – tette hozzá az összefoglalás végén Antonella, a kivetítőn pedig az a szöveg jelent meg zárásképpen, hogy ,,mindnyájan magunkban hordozzuk az Eget és a Poklot", ami jobb végszóként nem is lehetett volna megadni ennek a projekt munkának.
Miután beszélgettünk erről, úgy éreztük, hogy ennek a mondatnak szerepelnie kell a mondatba, ezzel is jelképesen szimbolizálva, mit is vallunk az életről és a halálról. Még élénken bennünk volt a teaházban lévő beszélgetés. Akkor kapcsolódtunk egymáshoz visszavonhatatlanul. Lehet, hogy teljesen eltértünk Antonellával egymástól, de mégis az a nagyszerű, hogy mégis valamin osztozunk. Egy elmélet is olykor elég ahhoz, hogy összekapcsoljon két embert.
A diáktársaink összeütötték kezüket, ezzel is éreztetve, hogy milyen jól megoldottuk a feladatot. Mrs. Newell pedig odajött hozzánk.
– Bámulatos. Egyszerűen bámulatos. Eddig ilyen oldaláról nem is figyeltem meg Wilde-t. Igazán jó munka – felelte, miközben Antonella kihúzta a gépből a pendrive-ot, és odasietett mellém. – Oscar Wilde olyan író volt, aki sokkal inkább a saját életéből merített ihletet, és...
– Mr. Newell, a világért sem akarom félbeszakítani, de már tíz perce véget ért az óra.
– Ó, tényleg? – guvadt ki a szeme ennek hallatán, majd megvakarta kobakját. – Ez a prezentációs nap jó hosszú ideig tartott.
Már csak azért is, mert hosszan taglalta a többiek munkája után a témát. Emiatt mi, mint utolsó pár, kicsúsztunk az időből, de értékeltem, amiért a többiek itt maradtak, hogy végighallgassák a prezentációt.
– Jól van, akkor ezzel kezdjük a következő órán – jegyezte meg, majd felénk küldött egy bocsánatkérő mosolyt.
Én csak legyintetem, miszerint nem fontos, habár elhallgattam volna a tanár urat, miként is osztozik Wilde eszméivel, milyen meglátásban látja ő a műveit, de az mindenképp kárpótlás, hogy ezzel fogja folytatni a következő órát.
Antonellával a helyünkre siettünk. Miközben a többiek oszoltak szét a teremből, addig én ráérősen pakoltam el a holmijaimat. Antonella odasétált hozzám és a mobilját nyomkodta. Egy vigyor terült szét az arcán.
