Antonella Gonzalez imádja tettetni, hogy átlagos. Ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy 26 évesen még mindig egy kisboltban dolgozik a mesterdiploma és a jogsi megszerzése mellett (harmadik nekifutásra ráadásul) és az anyjával és öccsével él, akik m...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
4 évvel később...
– Hogy alakul az új hajlékotok? – kérdezte kíváncsisággal telve Sebastian a vonal túlsó végén.
Éppen egy díszpárnát rendezgettem a kanapén, aminek közepén a mobilom feküdt kihangosítva. Már vagy negyed órája ezzel vacakoltam, miként is lehetne jobb. Mondjuk, lehet, a párnával volt a gond, mert teljesen elütött a bútordarabtól a hímzése miatt, de anyutól kaptam költöztető ajándékként, és nem akartam kevésbé jó hellyel beérni. Ennek itt volt a helye a nappaliban, ami egy az egyben a konyhával osztozott. De legalább tágas volt, így nem érződött az, ha Bradley-vel osztozkodtunk rajta.
– Jól. Egyre inkább olyannak tűnik, mintha laknának benne.
– Nem semmi olyan helyen élni, ahol egy kisebb ország is el tudna éldegélni.
– Vagy egy nagyobb – helyeseltem, és kinéztem az ablakon.
Bár New York egyik nyugalmasabb részébe találtunk egy megfelelő kis helyet magunknak, de attól ugyanúgy el lehetett mondani, hogy a pár házzal errébb lévő főutcán pezsgett az élet. Még szoknom kellett mindezt, Washington ehhez képest maga volt a béke szigete.
Még sok mindent kellett tanulnom erről a helyről, többek közt azt is, hogy amennyi ember, annyi féle. Itt aztán tényleg mindenféle ember meg tud fordulni. Három nappal ezelőtt, a beköltözésünk napján mentünk egy kört a városba, és szinte letaglózott, hogy az utcán egy hadseregnyi ember tolong, a boltok száma végtelen, és úgy tűnt, minden sarkon találunk egy-egy egzotikusságot, ami azért hívogatott, hogy próbáljuk ki. Ez persze a pénztárcámnak nemigen tesz jót, de annyit elmondhatok, hogy bőven több pénzzel voltam ellátva, mintha a Dungie-ból jöttem volna el. Ugyanis sikerült egy alternatív módot találnom a pénzkeresésre. Bradley javasolta, hogy kiválóan beszélek spanyolul és angolul, ez pedig óriási segítséget nyújt azon diákoknak, akiknek összeköttetésük van a két nyelvvel. Így kezdtem el online oktatni. Kezdetben videókat gyártottam, és közben pár embert tanítottam, aki magánórákat akart tőlem. Bár semmiféle képzettségem nem volt afelől, miként is taníthatnám a spanyolt, de mivel az egyetemen arra képeztek ki, miként is tanítsak irodalomtanárként, így hamar sikerült elkapni a fonalat. Az online tanítás olyannyira beindult, hogy mostanra több, mint harminc diákom van, nem csak Amerikából, hanem spanyol ajkú nyelvterületekről is, és fel kellett kérnem még egy oktatót, akivel elosszuk a terheket.
Sose gondoltam volna, főleg négy évvel ezelőtt, hogy az irodalmi pályán túl más is legyek, mégis ez az apró elejtése Bradley-nek szikrát gyújtott az agyamba, és miután hetek múltán se bírtam kiverni a fejemből, így elkezdtem a nyelvoktatásra összpontosítani, hogy miként is lehet a legmegfelelőbben tanítani, mik a legjobb módszerek a spanyol vagy az angol elsajátítására. Így oktathattam, és végre át tudtam adni a tudásomat másoknak. Szerettem ezt a munkát, és a legjobb az volt benne, ha nem közvetlenül egy városból származtunk volna, akkor nem is kellett elhagynom az otthonomat. Persze, jó lenne élőben is tanítani, éppen ezért a távoli jövőmben az is szerepel, hogy nyissak egy nyelviskolát. Ahhoz még sok munka és idő kell, de végre úgy éreztem, sínen van az életem.
