Antonella Gonzalez imádja tettetni, hogy átlagos. Ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy 26 évesen még mindig egy kisboltban dolgozik a mesterdiploma és a jogsi megszerzése mellett (harmadik nekifutásra ráadásul) és az anyjával és öccsével él, akik m...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Felállt, mielőtt támadója lecsapott volna...
Egek, már vagy kis milliószor próbáltam nekivágni ennek a bekezdésnek, de sehogy sem tudtam túl lenni rajta. Az is csoda volt, hogy az aktuális krimi olvasmányommal pár sort haladtam. A gondolataim ugyanis mindig visszatévedtek a pár nappal ezelőtti történésekhez. Már több ezerszer visszajátszottam azt a csókot, lehet, a száma lassan egyenlővé vált azzal, amennyiszer elolvastam ezt a bekezdést.
El kellett ismernem, Bradley Pritchettnek volt érzéke a csókolózáshoz. Olyan helyeken éreztem bizsergést, amik nem szoktak egy szimpla csóktól feléledni. Lehet, hogy eddig rossz emberekkel próbálkoztam volna? Pedig Joelre aztán nem lehetett panaszom, noha sok tapasztalatom nem volt előtte, így honnan a fenéből is szedtem azt, hogy milyennek is kell lennie egy őrjítő csóknak?
De igazából itt nemcsak a testi tényezők szerepeltek. Bradley kitárta a lelkét előttem. És alig hittem el én magam is, de az a srác, aki pár héttel ezelőtt még az őrületbe kergetett a szó mindenféle rossz értelmében, gyönyörű lelke volt. És tiszta. Mind annak ellenére, ami érte őt, egy nagyon is rendes embert ismerhettem meg a személyében. Meg voltak persze a maga hibái, de bátran felvállalta őket.
És azáltal, ahogy megismertem, mintha testileg is egyre szebbé vált a szemembe. Most már nem is tudtam leplezni, hogy mennyire jó dolog is legeltetni a szemem a karizmán, ami feszületkor minden egyes izmot és inat kirajzolt. És, amikor átkarolt engem, mégis olyan könnyed és gyengéd volt, hogy alig hittem el, hogy két méteres melákokat takarít ez az útból vele. Azt éreztette velem, hogy biztonságban vagyok.
És a szeme, amiben eddig mindig valami megcsillant, ami összezavart, most már be tudtam határolni, mi is az. A kék írisze, akár egy kis regényt is elmesélhetett volna a tulajdonosa életéről. Most már értettem a bánatot, a bűntudatot, amit tükrözött, és amit elrejtett mindig a komolytalanságával.
Minden hibájával együtt kedveltem ezt a fiút. Azt mondják, ha egyszer megkedvelsz valakit, azzal szemben sokkal könnyebben elsuhansz a hibái felett. És én kétségtelenül megkedveltem Bradley-t. Dios mío, túlságosan is kedveltem!
A könyvet egyszeribben a fejemre raktam, majd egy morgás féle tört elő a számból.
Ennek nem szabadott volna megtörténnie, és mégis a buta szívemre hallgattam, most pedig nyakig benne vagyok az egészben.
Az a helyzet, hogy ha még Bradley fel is merte vállalni magát, a tetteit, én még mindig elhallgattam előle a legféltettebb titkaimat. Pedig nagyjából ugyanazt a kockázatot hordoztam magammal, mint ő. Ha valaki, hát ő megértene, mégis...mégis elfogott a szégyen és a düh, ha csak arra gondoltam, hogy bevallom neki. Nem a reakciójától féltem, hanem attól, hogy amint kicsúsznak a számon a szavak, megrepedek, majd eltörök akárcsak egy váza.
Sose mondtam ki még hangosan őket, olyan eltemetett titkok voltak. Attól féltem, hogy elevenen felfalnának, amint a számmal kapcsolódnának össze a szavak.
