Giorgio és Én[befejezett]

Mégsem

-ömm. - kaptam el a fejem, mielőtt megtörtént volna. Mármint... Tessék? Megtörtént volna? Bóna Zsombor! Mi a szart akartál a barátoddal? Jézus...

Ránéztem Giorgiora ő csak pislogott.

-hát... Ömm.. - úgy érzem, még próbálja ő is feldolgozni az imént történteket.

-figyi, én most megyek. - pattan fel zavarodottan.

-oké. - ülök még mindig. Giorgio kirohant a házból. Még be sem kötötte a divatos magasszárú cipőjét. Fájt nézni, ahogy végigtapos a cipőfűzőjén, de most volt nagyobb problémám is.
Ültem a kanapén és csak a fejemet mozgattam,meg persze a szemgolyóm. Őszintén? Megilyedtem. Megilyedtem magamtól, az érzéseimtől és a tettemtől. Mit tettem? Majdnem lesmároltam a legjobb barátomat. Elméletileg teljes mértékben hetero vagyok.

Elméletileg.

Ma volt próba, szóval gondoltam elkezdek készülődni már most. Igaz, dél van és kettőkor lesz, de ez.... Hát, így alakult.

A konyhában próbálkoztam összedobni valami instant finom ételt, de csak egy csípős levesre jutott a választásom. Ettem, szépen lassan közben az instámat görgettem. Néha néha megcsípte a nyelvem a leves forró íze, de ettem teljes mértékben nyugodtan tovább. Most volt ami jobban fájt....

Már 1 óra van. Lassan nyamnyogtam a levesemet. Felöltöztem, a kedvenc szettembe, majd felszálltam egy villamosra. Igazából szeretem, hogy kicsit ismertebb vagyok, viszont néha idegesítő, hogy random fotóznak az utcán messziről. Ati vagy Bálint tuti pózolna, vagy jól kezelné a helyzetet, viszont én ilyenkor kellemetlenül érzem magam.
Szóval felszálltam a vonatra, ahol mindkettő fülemet bedugva halgattam az új kedvenc számomat.

Ránézek az órámra. 13:45. Ahogy az órámra fókuszáltam, megláttam egy Convers cipőt nagyon közel állni hozzám. Felnéztem.

Egy ismeretlen lány volt, aki eléggé izgalom állapotban nézett engem, közben a telefonját szorongatta. A telefontokján mi voltunk. Ati, Bálint, Peti, Barni, Gyuri.
Gyuri....... Na őt nem ilyen embernek gondoltam. Másnak ismertem. Aki inkább megbeszéli a dolgokat, és a tettek mezejére lép, nem pedig le.

-ömm bocsi. Bombi? Ö bocsi, Zsombor? - köszörülte meg a torkát, miután a becenevemet mondta. Igazából szeretem ha ezt használják az emberek. De nembaj, udvarias.

-szia, igen! - néztem  rá, közben egy mosolyt biggyesztettem a számra.

-úristen, csinálhatok veled egy képet? - láttam, hogy izgul a lány szóval próbáltam a lehető legnormálisabban viselkedni, miközben én is szorongtam.

-gyere, persze. - majd lőtt is pár fotót, aztán megköszönte ezerszer és elment. Pár ember összeráncolta a szemöldökét, de ilyen ez a sztár élet. Haha.

Megnyomtam a régi, valószínüleg minden víruson átmenő nagy piros gombot, majd leszálltam a tömegből. Utálom. Utálom a tömeget.

Szedtem a lábaimat a terem felé, közben lenegett a bő gatyám. Befordultam a sarkon, majd megérkeztem a terembe. Csodás. Nincsenek kinnt a többiek, szóval már bementek. Beengedtem magamat a recsegő kiskapun, majd felrohantam a lépcsőn.  Majdnem megcsúsztam az egyik fokon, de ügyesen tornásztam vissza a következő fokra.
Benyitottam és mindenki ott volt. Engem néztek.

-Zsoma, jól vagy? - kérdezte Barni.

-é... É.. Én.... - majd elsötétült minden.