Giorgio és Én[befejezett]

Remegés

-Szia Peti. - vett egy nagy levegőt Gio. Nemtudom, hogy elmondta e a többieknek, hogy kicsit furcsa a kapcsolatunk. De nembaj, ahogy látom Peti nem lovagol sokáig az ügyön.

-szia pötyi. - köszöntem én is neki nagy mosollyal.

-szóval hoztam teát. -rázta meg a fejét és indult el az asztal felé.
-csináljak? - vett elő három bögrét.

-aha légyszi. - mosolyogtam rá Gyurira, miközben a dobos fiú pakolgatott a konyhának csúfolt kis sarokban.

-egyébként jön majd Barni is, Ati meg Bálint most koncert ügyeket intéz,ma nemtudnak be jönni, üzenik, hogy sajnálják. -Mondta Peti, közben belerakta a bögrékbe a filtereket.

-ja okés rendben. - mondtam neki mosolyogva. Peti megcsinâlta a teákat majd az övét szinte egy kortyal le is húzta.

*Giorgio szemszöge*

-Peti ezt aztán lehúztad. - mosolyogva vágtam gratuláló arcot.

-ö igen, de nekem mennem kell, bocsi csak ennyi időre tudtam beugrani. - kapta fel a kabátját Peti, majd kirohant az ajtón.

-szóval Zsoma. - néztem rá komoly arccal.

-szóval Giorgio. - nézett rám szintén.

-ha most én megcsókolnálak nem jönne közbe semmi, ugye? - néztem az ajtóra. Muszáj voltam megkérdezni.

-remélem nem. - mosolygott a göndör. Majd odahajoltam hozzá, megfogtam a kezét amiből áradt az izzadság, viszont az ajka..... Az ajka méz édes... Belemosolyogtam a csókunkba, majd elválltunk egymástól. Zsoma mélyen a szemembe nézett. Imádtam az okoskodó tekintetét. Megrázta nevetve a fejét majd újra megcsókolt. Most ő kezdeményezte. Imádtam. Vele megszűnt minden problémám és őszintén? Úgy éreztem én meg érkeztem oda ahova meg akartam. Zsomborban megtaláltam a másik felem. Bóna Zsomborba. Majd egy hatalmas csókcsatába kezdtünk. Megkell védnem ezt a csodát a világtól.

-szeretlek. - nézett újra a szemembe. Itt vége volt az egymás ajkára tapadásnak. De csak annak.

-én is. Nagyon. - öleltem meg hosszasan. Majd bejött az orvos. Szerencse, hogy nem előbb.

-jónapot, Bóna Zsombor, és Giorgio ugye? - hunyoritott, miközben elolvasta a lapon szereplő neveket.

-igen. - mondtuk egyszerre.

-hmm rendben. Szóval Zsombor kedves, a múltkori alkalommal is vékony jégen táncolt, viszont most már betört a jég. Sajnos a feje is. Viszonylag szerencse, hogy a fejsérülése miatt elâjult és idehozták, mert ha nem történik meg sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna... Sokkal rosszabbak. - bámult a földre az orvos, mi pedig érdeklődve halgattuk a végitéletet.

-1 hónapig bennt kell maradnia. - Mondta ki amire kíváncsiak voltunk.

-1 hónap? Nem... Nem lehet előbb? Ha már jobban érzem magam? - hitetlenkedett Zsoma.

-ez is csak a minimu-

-nem! Egy hónapig én nem leszek bennt! Már most is jól érzem magam. Kérem. Nekem haza kell mennem!-könyörgött Zsombi.

-Zsoma.. Nyugi.. - érintettem meg óvatosan a combját mire igencsak lenyugodott. 

-Zsombor kérem, jön majd egy pszichológus. - nézett Zsomára elég türelmetlenül. A kezem helyére elég lenézően tekintett, de ha nem tetszik valami mondja csak meg a pszichológusának.

-biztos, hogy nem. - nevetett fel Zsombi.

-muszáj lesz. Meg kell beszélni miért szökött el múltkor. Ez nincs rendjén.-sóhajtott a doktor.

-ne-még mielőtt kimondta volna az újabb tiltakozás érveit megszorítottam a combját. Jó érzés is volt, be kell valljam de ezt inkább egy figyelmeztetésnek csináltam.

-rendben. De nem mondok sokat neki. - fojtotta el a szavát.

-az úgy nem ér semmit. - veszekedett.

-rendben, köszönjük,majd megbeszéljük. - küldtem ki az orvost.

-én biztos, hogy nem maradok itt 1 hónapig és dumálok egy kicseszett pszichológussal! - emelte fel a hangját.

-Zsoma... - lábadtak könnybe a szemeim.

-Nem Giorgio! Nekem elegem van ebből a babusgatásból! Ha tehetném már most hazaszöknék, leszarom! - ordított. Ordított velem. Mire én elvettem a kezem és ránéztem könnyes szemekkel.

-én... É.... Sajnálom Gio.. Bocsánat... - gyűlt sok könny neki is a szemébe mire én kirohantam. Befutottam a mosdóba ahol a könnyeim átvették az arcom felett az irányítást. Körülnéztem. Ajtó, csempe, csap. A csempébe idegességembe belevágtam a kezem, ami egy hatalmas koppanás melett hasonló csepekkel ajándékoztak meg. De ezek vércseppek voltak. Kárt tettem magamban. Belenéztem a tükörbe. Ki vagyok? Giorgio.... Ez nem te vagy? Kit látok eme rossz tükörbe? Ez nem lehetek én... Ez nem én vagyok! Mire tehetetlenségembe a ruhámba töröltem a vérem visszafutottam Zsomborhoz. Felmentem a lépcsőn, befordultam, majd ugyanott volt mint előtte. Nem szökött el. Viszont feküdt az ágyba. Alszik? Dehogy aludt el... Benyitottam a terembe.

-Zsoma? Zsombi? Zsombor!? - szólítgatni kezdtem, viszont nem válaszolt. Odafutottam hozzá és megrángattam, de csak teste remegését kaptam válaszul.