Giorgio és Én[befejezett]

Giorgio

Szerintem nem kell elmondanom mit éreztem, mikor megláttam a képet. Még az összetörött telefonom is kimutatta, amit azonnal ledobtam, mikor elküldte.

-SRÁCOK MOST AZONNAL HÚZATOK GIORGIOHOZ! MEGYEK ÉN IS! -ordítottam a fiúknak.

-mi van? Mit írt Zsoma? - kérdezte Ati, mire Peti egyből a telefonért nyúlt, Barni pedig utánnam.

-tényleg baj van. Megyünk. - jelentette ki Barni, miután óvatosan lerakott az ágyra és megnézte a képet. Szinte kirohantak az ajtón és én bármennyire is szerettem volna, nem mehettem megmenteni a szerelmem. Abban a büdös kórházban kelett ülnöm. A telefonomért nyúltam, ami mellettem volt, de épphogy elérzem, mielőtt a föld is forgott volna velem.

Budos hippi

HOL VAGYTOK??? MI VAN GIOVAL????

Írtam a csoportba, viszont senki sem válaszolt.
Mikor éppen írtam volna a századik üzenetem halottam, ahogy valakit behoznak a kórházba, szóval rohantam ki a folyosóra. Giorgiot hozták. Csak egy ágyon fekvő testet láttam akit vittek be a terembe. Összerogytam, mire a fiúk rohantak hozzám.  Barni kezei közt voltam. Megint. Újra bevitt az ágyhoz és leültetett.

-mi van Gyurival? - kérdeztem még-még magamnál.

-elvágta magát egy üveggel. Összekell varrni. - mondta Bálint.

-de direkt vagy véletlen? Jól van? - aggódtam. Mi mást tudtam volna csinálni? Itt vagyok a kórházban és úgy érzem Giorgiot csak egyre jobban húzom be a rosszullétbe. Nem szabadna ezt tennem a mindig életvidám frontemberrel.

-nemtudjuk. Mire odaértünk már mem volt magánál. Valószínűleg mikor megtörtént egyből te jutottál eszébe és neked üzent. - mondta Barni, hogy belátást nyújtson a történtekbe.

-én vagyok a hibás. - bámultam a padlót.

-dehogyis! - nézett rám Peti.

-nem a te hibád, hogy elvágta magát üveggel. - nyugtatott Ati.

-mindeggy... Srácok én lefekszem aludni, hosszú volt ez a nap. - dőlök be az ágyba.

-ha nembaj, mi ittmaradunk. -Mondta Barni.

-dehogy. Maradjatok csak.

A dolgoktól fusztrâltak, viszont annál könnyebben aludtam el. Viszonylag az alvás is jól sikerült. Mikor felkeltem a fiúk még mindig ott voltak.

Bálint  szinte magzatpózban, Ati már majdnem a földre csúszva horkol, Peti feje pedig Barnira van döntve, Barnié pedig Petiére.
Barnabásunk keze még megpihent a mellette ülő combján.

Ahogy felülltem, szinte mindenki egyből felkellt. Táskás, piros szemek,fáradt arcokat lehett csak meglátni az emlegetett 433-as szobában.

-menjünk Giohoz. - pattantam fel, mire mindneki követte mozdulataim.
Sétáltunk a folyosón, mikor 5 perc ide-oda rohangálás után, megláttuk. Ott pihent. Falfehér arc, gyönyörű barna haj szerte széjjel a párnán, teste betakarva.

-be lehet mennj hozzá? - kérdeztem az orvostól.

-be. De csak egyesével. - mondta a fehér köpenyes.
Én mentem először be hozzá. Mire fel is kelt.

-szia Gyuri! - köszöntem neki boldogan.

-sz.. Szia! - válaszolt.

-jól vagy? - aggódtam érte. A keze be volt kötve, nem láttam a sebet.

-jobban. - húzott mosolyt a szájára.

-szeretsz? - lábadt könnybe a szemem,miután feltettem ezt a kérdést.

-én... Én.. N... Nem...