Giorgio és Én[befejezett]

Újra Itt

Miután ráeszméltem, hogy újra baj van, lesokkoltam. Újra ittvagyunk. Én újra sokkban Zsombor újra a segítségemre szorul. Ráztam... Ráztam de nem válaszolt.... Körbefutottam a szobában de csak a harmadik körömnél vettem észre a kis piros segítség kérő gombot Zsoma ágyánál. Ha nem nyomtam meg százszor akkor egyszer sem. Halottam ahogy lentről egy nő hang ordít egy valakinek aki nagy sebességgel futott fel a lépcsőn. Egy orvos szaladt fel egyedül. Újra az az orvos. A bunkó. Most szívesen láttam volna bárkit, csak őt nem.

-nincs magánál. - álltam egyhelyben, miközben próbáltam segítenni infókkal az orvosnak. Néztem Zsombort. Gyönyörű arca volt. Tényleg nem érdemli ezt meg. Úgy feküdt ott becsukott szemmel, mintha a legédesebb álmát aludná éppen. Remélem azt teszi és nem érzi azt a fájdalmat amit én. Az orvos is odarohant és felmérte a terepet,ahogy láttam megpillantotta a kezén a gyógyulni való vágásnyomokat majd szúrós tekintettel rám nézett, majd vissza. Megfogta gyorsan a két vállát, majd megrázta ő is kétszer. Zsombor nem válaszolt. Még mindig.... Megmérte a pulzusát és ahogy láttam az arcán, nem lehetett valami ragyogó.  A lehető leggyorsabban hívott valakit. Nővért hívott. Itt baj van.
Miközben az nővér Zsombort vizsgálta én pedig mozdulatait figyeltem, az orvos elém állt  mélyen és gorombán a szemembe nézett.

-mi történt?-szólalt meg mély erős hangon majd nézett rám szúrós tekintettel.

-semmi. - hazudtam neki. Muszáj volt. Most komolyan azt hiszi, hogy eltudom neki mondani? Én is alig fogtam fel.... Képtelen lennék. Maximum egy szót. Ezért nem szeretem magam. Ilyen helyzetekben teljesen lefagyok... Zsombor a segítségemre vár én pedig nemtudom ki bökni mi történt.

-sokkos állapotba került. Valami meglepte, vagy váratlanul érkezett neki. Mi történt? - emelte fel a hangját a férfi mire én megrezzentem.

-talán nem kelett volna veszekednie vele. - néztem a talajt. Nem mertem a szemébe nézni. Törékenynek éreztem magam, közben valaki mást próbáltam megvédni. Egy törékeny, hogy tudna megvédni egy törékenyt? Zsombornak kevés vagyok...

-nem az a baj. Valami történt azóta. - beszélt hozzám ugyanakkora hang magassággal.

-összevesztünk. - csúszott ki a számon.

-akkor ez a baj! Istenem, hát nem mondtam, hogy ne legyen vele semmi ilyen? -már szinte ordított velem. Egy kis lépés tartott el attól, hogy kitörjön belőlem minden és sírva ordítsam le az orvost, hogy megvédjem magam és Zsombort. A lépés Barni volt aki éppen akkor érkezett meg. Mosolyogogva lépett be, de annál kevesebb mosollyal állt oda mellém, miután meglátta az eszméletlen Zsombort. Kizavartak minket a termeből. Kiültünk a folyosóra.

-mi történt? - kérdezte Barni halkan. Ebben a minutumban ő volt az egyetlen aki komoly volt és tudta kezelni a helyzetet. Én az összetörés szélén voltam. Zsombor újra rosszul van. És én nemvagyok ott... Nemtudok segítseni neki... Mindenért én vagyok a hibás... Miért kelett nekem megcsókolni.... Nagyon hülye vagyok....

-így találtam rá. - rövídítettem le majd tördeltem a kezem.

-Giorgio baszki! Mi történt a kezeddel??-váltott témát miután meglátta a nagyjából elkenett itt-ott véres kezemet.

-semmi. Csak elestem. - újra hazudtam. Képtelen lettem volna elmondani neki és bárkinek, hogy bántottam magam. Egyszerűen nem vagyok képes elmondani teljes mértékében másoknak, hogy mit érzek. Úgysem értenék meg, ha mégis igen örökké sajnálnának és mindennnap megkérdeznék jól vagyok e, ami nem is lenne baj, csak akkor mindennap újra tudatosulna bennem, hogy összetörtem.

-gyere ide. - tartotta a kezét, hogy megöleljen. Tudta, hogy végig egy igaz szavam se volt, de ez nem izgatta. Tudta, hogy semmit sem lennék képes ebben a helyzetben mondani neki. Nekem most egy dolog számított. Hogy van Zsoma. Éppen mikor ez a gondolat futott végig az agyamba a nővér kijött a teremből.

-Zsombor jelenleg nincs magánál. És nem is lesz valószínűleg jó ideig.