Giorgio és Én[befejezett]

Széttörve

Sohasem tudom meg, hogy mi lett volna, hogyha Giorgio és Zsombor túlélik, egyáltalán Zsombor ezt az egészet direkt csinálta, vagy véletlenül jött az a piros autó? És mi lett volna,hogyha most is élnének? Mi lenne a bandával? Akkor most járnának és szeretnék egymást?

Nemtudom... Egyenlőre annyit, tudok, hogy a banda fel oszlott. Petivel ugyanúgy egy párt alkotunk és a többiekkel is tartjuk a kapcsolatot...

Zsombor és Giorgio története így fejeződött be. Két fiatal, két szív, ami szépen lassan elfáradt és összetörött. Egymásra próbáltak vigyázni, miközben saját maguk szétrombolódott. Hogy ki miatt van ez az egész és miért, azt csak is ők tudhatják. Szerettelek titeket.

-csukta be Barnabás a könyvet, amit a pszichológusa írt fel neki, fájdalma csökkentésére.

-hogy vagy drágám? - guggol le mellém Peti, a földre miután látta, hogy a napló csukódik.

-hát. Szarul. Ma lesz a temetés és én még mindig nem tudom felfogni, hogy nincs Giorgio, akinek nap mint nap mondani kell, hogy igazítsa meg a bajszát és aki miatt nevetünk próbákon. Nem lesz Zsombor akinek a stílusán megakad mindenki szeme és a kezei... Minden gitáros megirigyli. Ketten pedig egyszerűen tökéletesek voltak, mégis hiányzott valami. Valami ami miatt életbe maradtak volna. Valami ami miatt mai napig igazgatná Bálint Gio bajszát és Zsombor ma is lélegzetelállító szólókat nyomna le. Nincs banda akik miatt úgy gondoltam, érdemes reggel felkelnem.

-ittvagyunk neked. Csak nem egy eggyüttesként. Itt van mindenki, jóba vagyunk még. De tudod, hogy nem lenne Carson Coma, Carson Coma Giorgio és Zsombor nélkül. - simogatja vállam Péter, ami megnyugvást okoz fájdalmasan ordító szívemnek.

-tudom. De nincs itt Zsombi és Gio. - potyognak könnyek a szemembe.

-itt vagyok neked, oké? Itt vagyok. - ölel meg szorosan, amit viszonzok a földön ülve. Szorosan ölelem, hisz nemtudom. Őt mikor ölelhetem utoljára. Először Zsombor, majd Giorgio.

A rettentő fiatal zenészek újjabb sikeréből, a borzasztó fiatal zenészek tragédiája lett. Rengeteg zsibongó gyászol és szomorú.

-szeretlek. - súgja fülembe a visszahúzódó volt dobos.

-én is téged Peti. - nyomom fejem a vállába.

-de most kérlek öltözzünk, mert hamarosan menni kell. - kel fel, majd tartja kezét, hogy felhúzzon a földről.
Mindketten elindulunk szobám felé, ahol már ki vannak készítve az elegáns fekete öltönyök és élére vasalt nadrágok. Összeszorul a szívem. Lehetetlen elhinni. Tudtam, hogy egyszer feloszlunk és eljön a búcsú ideje, de azt nem, hogy az most lesz és azért mert meghal valaki. Vagyis valakik. Ha úgy nézzük nemtudom mi lett volna, ha Zsombor vagy Giorgio életbe marad. Talán nekik még nálam is jobban fájna a szívük, hisz szerelmesek voltak. Azthiszem. Szerelem. Szép szó. Szép, elragadó. De lehet rossz is. Az egyik rosszul van a másik próbálja kisegíteni erre mindketten a mélyben kötnek ki. Ahogy Giorgio egykor énekelte; ez itt a mélypont nézz körül..
Egymás melett, rideg arccal felvesszük a gyűröttől messze álló ruhákat és némán ki sétálunk a házból. Szó nélkül beülünk az autóba és én megkezdem az utunkat a temetőhöz.

Öt perc alatt odaérünk, már ott van mindenki. A Fekete és Bóna család is gyászol, ahogy a "carson család" is.

-Giorgio amolyan szabad lélek volt. Rengeteg bántást kapott az évek során, ami persze gyengévé tette a szívét, de csak azért is kiált az melett, amit ő gondolt vagy jónak látott. Egy csodálatos, igaz barát volt, gyönyörű hanggal. Nem volt olyan pillanat Giorgioval, amit meg bántam volna. Kár, hogy itt hagytál minket drága barátom. - nyelek nagyot. - Zsombor. A hippi fiú. - mosolygok fájdalmasan. - a fojton lenge ruhákba járó, aranykezű Zsoma aki sosem látszott igazán boldognak. Még ha az is volt. Ő neki ilyen volt a természete. Azt hiszem mindketten örültek, hogy egymásra találtak, csak hát... Megfogták egymás kezét, majd a mélyig nem engedték el. Most már mindketten a rock'n roll mezőin játszotok drága barátaim. Hiányoztok. - léptem el a mikrofontól Giorgio és Zsombor sírja mellett. Közös sír lett nekik. Fekete, néhol fehér foltok és egy szívszorító felirat.

„Hogyan is felejthetnélek el, amikor a szívemben élsz? Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az, aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. Szeretlek. "

Szomorú zene, könnyek potyognak. Mindig azt mondják, az igazi férfi nem sír. De én itt nem láttam olyan férfit, akinek minimum egy könnye nem csordult volna ki.

Ez Fekete Giorgio és Bóna Zsombor története. A Carson Coma rockeggyüttes borzasztóan fiatal tagjai.
Néha meg kell tanulnunk elengedni azt, amit lehetetlen.

A halál unalmas, de nincs menekvés.