Giorgio és Én[befejezett]

Elérhető

Nem vártam én semmire, ráírtam.

Budos hippi

GIORGIO! TALALKOZZUNK! FOTER, EGY ORA MULVA!

Nem írta ki, hogy látta volna. De bíztam benn, hogy elolvasta szóval felálltam.

-miaz? - nézett rám Peti.

-elmegyek sétálni eggyet a főtérre, jó? - hazudtam nekik, mivel ha elmondtam volna, hogy találkozok a lehet halott Giorgioval aki meg se nézte az üzenetem tuti nem engednek el.

-háát. - gondolkodott el Barni.

-menjél csak. - könyökölt Bálint az ülő Barni fejére, hogy kicsit had legyek szabadabb pórázon. Nagyon aranyosak, hogy így vigyáznak rám. Megértem, hisz ha Barni meglát egy lányt csókolózni Petivel, majd elfut, majd nemtalálja, azthiszi meghalt a szülei pedig erre erősítést adnak egy poszttal én is így tennék. Jézus. Ennyi mindenen átmentünk? Nem kene Giorgio barátjának lennem... Tönkre teszek mindent.

-köszi - mondtam miközben a tükörbe igazgattam a 2 napja hordott ruhám és tiszta mocskos hajam, hátha segít valamit a helyzeten.

-majd valamikor jövök. - erőltettem lábamra cipőm, majd bekötöttem, felvettem egy nagykabátot a hideg idő ellen, majd ki nyitottam az ajtót.

-na sziasztok! - köszöntem el tőlük, majd a becsukott ajtón már csak pár sziát lehetett hallani a folyosóról. Lerohantam a lépcsőn, hisz a főtér van vagy ötven percre tőlem. Előkotortam az összegyűrött kétezrest a zsebemből,ki egyenletgettem, majd lerohantam a lépcsőn. Rohantam a buszmegállóig, ahol megvettem a méregdrága jegyem, arra a járműre, ami talán elvisz Giohoz... Bármit megtennék, hogy újra ölelhessem.. Én nem bírnám ki, ha nem érintkezhetnék vele újra, ha nem láthatnám őt mégegyszer..

Tíz percet vártam a buszra, ami mikor nagynehezen beállt a buszmegállóba, felszálltam rá, majd letépettem a drága papírkát, végig sétáltam az élettelen tekintetek között, majd leültem a busz legutolsó székébe. Általában bal oldalra ülök. Mert az olyan jó. Ott süt be reggelente a nap és hogy őszinte legyek közel is van az ajtóhoz.
Mindennap. Álmosan. Fáradtan. A hátsó ülésen.
Néha néha olvasgatom mik vannak rá firkálva az új szép busz székeire. Firkák.
Általában csak hátul vannak ilyen firkák. A hátsó ülésen.
C+K=<3, i love you, adel és ehhez hasonló minták, írások.
Tarthatnak még ezek a barátságok, szerelmek?
Biztos. Mondjuk nem biztos, bármi történhetett.
De minek is gondolkodom ezen? Ő életük. Nem az enyém.
Ha enyém lenne már tuti nem tartana.
De mondjuk lehet. Nemtudom.
Manapság csak kihasználnak az emberek,és sokan át is vertek engem. Már szinte senkiben se tudok megbízni.
"megbízni" milyen rég halottam ezt a szót.
Na és milyen régen éreztem... Jó nem hazudok. A fiúkban megbízok, meg Giorgioban de ami manapság történik velem azt a fájdalmat senkinek sem kívánom... Ebbe előbb-utóbb valamelyikünk belehal...
Leszálltam a majdnem fél órája tartó utamról majd leléptem a buszról. A főtér előtt álltam. Ott volt. Giorgio ott volt. Él. Odarohantam hozzá. Futottam érte. Mikor már körülbelül egy fél méterre voltunk egymástól, majd egyre kevesebbre meg szerettem volna csókolni, amit jeleztem is. Mikor majdnem összeért az ajkunk hátralépett.

Nem szerette volna, hogy megcsókoljam.