Giorgio és Én[befejezett]

Kérdőjelek Válaszok Nélkül

-szóval ige-hadarta el a srác.

-tessék? - vágtam bele még mielőtt befejezhette volna.

-igen.. - hunyta le szemeit.

-hol van most? - kapkodtam fejem és vettem gyorsan a levegőt, egy nagyon kis dolog mentett meg attól, hogy a főtér közepén összeessek.

-nálam. - nyitotta ki szemét.

-indulunk. - szorítottam meg vállát kezemmel. Ő mit sem mondva elindult, inkább elrohant az autója felé, mire én rohantam utána. Beszállt a kormány elé, én pedig az anyósülésre. Rá is lépett a gázra, végülis nem volt sok választása, hisz ha nem teszi, én sürgetem. Körülbelül egy perc alatt ott voltunk a házánál, gondolom volt jó a főtér találkozó helynek, hisz közel van hozzá.... Kipattantam az autóból mikor leparkolt, majd mit sem érdekelve berontottam a házába.

Igaza volt.. Nem hazudott. Giorgio a kanapéján feküdt. Szeme becsukva, nem láthattam gyönyörű kávébarna szemét, bőre hófehér, haja a feje alatt lévő párnán itt-ott szétterülve, teste be volt takarva.

-alszik? - néztem hátra imádkozva, hogy igennel válaszol.

-igen, tudtommal. - bólintott.

Odarohantam Giohoz.

-szia Giorgio, Zsombor vagyok. - hullott le a mai nap századik cseppje Giohoz hasonló hófehér arcomon. Gyuri nem válaszol.

-Gio. - fogtam meg arcát.
Nem reagál.

-Baszdki, mit csináltál vele? - néztem hátra, ordítva.

-semmit, mivan? - futott ő is oda. Megrángattam barátom vállát és testét, de nem válaszolt.

-megyünk kórház. - pattantam fel, karjaimba Giorgioval. Nem vagyok se erős, se határozott, de Gyuri valami olyat vált ki belőlem, mit még senki. A fiú, akinek már rég kiment a neve a fejemből, nyitotta az ajtót, majd Giot a hatsó ülésre fektetve, beültem mellé, majd fejét az ölembe raktam.
Szintén rátaposott a gázra, majd én csak Giorgiot néztem. El fogom veszíteni. Tudom. Én húztam bele ebbe az egészbe. Miattam van ott ahol, és miattam megyünk újra a kórházba. Én kezdtem. Én voltam először mélyponton, majd a sokszori látogatásom miatt, szépen lassan Giot is behúztam.

Öt perc alatt a sürgősségin voltunk. Berohantam.

-segítség, a barátom nincs magánál! - ordítottam. Vajon milyen barát? Szeretem? Persze, hogy szeretem... Nemtudom.. Ez a szerelem egy drog! És miattam ilyen káros a hatása ránk.
Kettő orvos, vagy mentős, rohant ki a kocsihoz. Hoztak hordágyat amire másodpercek alatt felhelyezték barátom testét. Rohantak vissza az épületbe, én gondolkodás nélkül utánuk. Ha nem rohantam három emeletet utánunk, akkor egyet sem. Mikor végre nem tovább mentek, hanem befordultak a folyósóra, egy szobába mentek be, ahova bármennyire is akartam bemenni, bevágták előttem az ajtót. Csak bámultam a redőnyt, amit az ajtócsapódás után húztak le. Egy liftel feljött egy recepciós.

-jó napot, megkérdehetem a beteg nevét? - szólt hozzám halkan.

-Fekete Giorgio. - mondtam ki halkan, hisz a hangszálaim is elmentek vakációra.

-köszönöm, pillanat.. - nyomkodott valamit a tabletjén. - akkor Kun Bálintot, Héra Barnabást, Gaál Pétert, Jónás Atillát és Bóna Zsombort értesíthetem ez ügyben? - kérdezte. Mi vagyunk beállítva, vészhelyzetekben értesítendőnek.

-én vagyok Zsombor, de a többieket, hívja csak. - vontam meg vállam. A nő otthagyott, csak a földön ültem, mikor újra kinyitódtak a lift ajtók. A srácok voltak. Mindenki itt volt.

-mivan Zsoma, mi történt? - kérdezte Barni.

-én se tudom. - bámultam az ajtót. Nem szerettem volna rájuk nézni. Nem szerettem volna, hogy ők lássanak így, én pedig lássam őket így.

-jól vagy? - guggolt le hozzám Bálint.

-persze. - mondtam majd kirohant az orvos a szobából.

-sajnálom de Giorgio életét vesztette túladagolásban. - mondta.

-Tessék? Nem! - rohantam be szobába, de bármennyire sem akartam, Giorgio holtan feküdt.

*Barni szemszöge*

Belül összetörtem, de kívül erősnek kellett látszanom, Zsombor miatt, aki éppen bent volt a termemben. mikor be mehettem volna utána, kirohant, le a lépcsőn, én  pedig futottam utána.

-Zsoma állj meg! - rohantam.
Végig rohant le az elsőig, majd kirohant a sürgősségiből. Futóversenyeket megalázva rohantunk.

Éppen átfutott volna egy zebrán, mikor egy piros autó jött, hangos csikorgások, majd egy hatalmas csattanás. Elütötte Zsombort.

Hatalmasat nyelve rohantam oda.

-Zsombor?-kérdeztem tőle. Nem válaszol. A többiek az ablakon látva szóltak az orvosoknak, akik szintén rohantak a zebrához. Zsombor tiszta vér. Nem tudtam egy olyan testrészét mondani, ami nem fürdött volna vérben.

Tehetetlenül rohantam az orvosok után, mikor bementek egy terembe és bevágták az ajtót. A többiek jöttek le a lépcsőn, én pedig egyszerűen csak álltam és néztem az ajtót.

-mivan? - kérdezte Peti.

-Zsombor átrohant a zebrán és elütötték. Ültem le egy székre, mielőtt a földön kötök ki.

Rengeteget vártunk, majdnem öt órát... És nem is lett volna ez olyan rossz, miközben nem azt várom, hogy meghalt-e a barátom, vagy nem. Îgy is, nem tudom egyszerűen feldolgozni Giorgio halálát és szerintem nem is fogom tudni soha... Viszont, hogyha elveszítem Zsombort is, akkor egyszerűen nem tudom mi lesz velem, a csapattal, a koncertekkel és a zsibongókkal....
Rühelltem azt az 5 órát.
Életem legszörnyűbb 5 órája volt...Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal, csak ültem csöndben, bámulva az ajtót, mikor ront ki az orvos.. Közben csak az óra kattogását lehetett hallani és négyen a hatból ott ültünk és vártunk a sürgősségin, hogy él-e a barátunk. Mikor már a hatodik óránál jártunk, megtörtént az, amit idáig vártunk... Kirohant az orvos.

-Zsombort.. Zsombort elvesztettük. - mondta az orvos. Már nem kellett Zsombor előtt erősnek látszanom.. Összeestem a kezeim az arcomba temettem és elkezdtem sírni...Mit is tehettem volna? hisz elvesztettem két legjobb barátomat kevesebb mint egy 8 óra alatt.. mit tudtam volna tenni? Ott voltak nekem a többiek,de én már nekik lehet nem.

Time skip

Sohasem tudom meg, hogy mi lett volna, hogyha Giorgio és Zsombor túlélik, egyáltalán Zsombor ezt az egészet direkt csinálta, vagy véletlenül jött az a piros autó? És mi lett volna,hogyha most is élnének? Mi lenne a bandával? Akkor most járnának és szeretnék egymást?

Nemtudom... Egyenlőre annyit, tudok, hogy a banda fel oszlott. Petivel ugyanúgy egy párt alkotunk és a többiekkel is tartjuk a kapcsolatot...

Zsombor és Giorgio története így fejeződött be. Két fiatal, két szív, ami szépen lassan elfáradt és összetörött. Egymásra próbáltak vigyázni, miközben saját maguk szétrombolódott. Hogy ki miatt van ez az egész és miért, azt csak is ők tudhatják. Szerettelek titeket.

-csukta be Barnabás a könyvet, amit a pszichológusa írt fel neki, fájdalma csökkentésére.

Talán így kelett lennie.