Giorgio és Én[befejezett]

Bulika

Megfogtam Gio kezét, majd elengedtem es kimenetem az apja elé.

-mit szeretne? - néztem rá ingerülten.

-béke van. - rám se nézve kikerült majd bement Giorgiohoz én pedig utánna.

-bocsánat fiam. - nézett rá, majd kiment. Ez gyors volt. De legalább most nem verte meg....

Eltelt egy hét az apa legutolsó látogatása után. Mindkét ifjút kiengedték már szerencsére a kórházból és éppen egy Egri koncertre tartottak.

-szóval srácok. Első koncert kórház után. Jók leszünk, adjunk bele mindent. - mondta a frontember, miközben szálltunk ki a buszból.

Mikor már halottuk az emberek hangosságát és rikoltását gyors nyomtunk még egy álom az élet-et aztán Gyuri felépett a színpadra, majd köszönt mindenkinek, de az a mindenki jól elnyomta Gio hangját. Majd felment Barni, Ati, én, Bálint és Peti. Először a kékhullám kempinget játszottuk.

-,,ilyen voltam mikor nem voltál velem és már az hiányzik, hogy hiányozz"- énekelte Giorgio, miközben teljesen engem nézett.

Az én tekintetem is őt figyelte, miközben egyik kezemmel pengettem, másikkal a szinte lehetetlen akkordokat váltottam sorban. Próbáltam nem ráparázni a kávé barna szem engem figyelésére, de ígyis elrontottam az egyik akkordot, mire Gyuri csak halkan felnevetett. Játszottuk még a boldog szülinapot rohadj meg-et, bábu vagy-ot, osztálytalálkozót és igazából még rengeteg dalt.

Majd elérkeztünk a polaroidhoz.... Annak inkább az aznap este bármi részéhez.. Én csak a szemem sarkából figyeltem Giot, mikor ő elkezdett közeledni felém, én felé fordultam, hisz minek ellenkezzek és megfogta a tarkóm majd összedöntöttük a fejünk,a mikrofon a szánk között. Az emberek csak ujjogtak, mint az én pillangóim a hasamba. Majd levette a kezét és óvatosan, nem láthatóan a derekamra tette és közelebb húzott magához. Most basszus szivat az a gyerek? Nagyon kicsi kellett, hogy ne kapjam ott helybe le a színpadon, de tudtam uralni önmagam. Mikor vége lett a dalnak egyszerűen visszament a "helyére" és ment tovább minden.

Nagyon jó volt. Végre nem a kórházban kellett töltenem a mindenapjaim és az ott tomboló emberek is nagyon aranyosak voltak. Mikor lementünk a színpadról egy negyed órát pihentünk, hisz nehéz végig dobolni/gitározni/billenytűzni/énekelni majdnem másfél órát. Elején én sem gondoltam volna, de felér egy Balaton körbefutással. Először kiment Bálint, később az egész csapat aláírásokat osztogatott. Mikor már majdnem két órát álltunk kinnt, szólt a sofőr, hogy indulni kéne, szóval szedtük is a cuccainkat. Elköszöntünk mindenkitől és már ültünk is be a kocsiba.

-kivel beszélgettek srácok? - kérdeztem Bálintól és Atitól akik valakivel nagyon írogattak.

-senki.. - mondta Bálint.

-na mégis. Érdekel. - segített Gio.

-van egy lány. - mondta Ati.

-Lány?? Ki?? - kérdeztem vissza.

-Viola a neve. - válaszolt, miközben újra az instagram beszélgetésre irányította a figyelmét.

-na és te? - kérdeztül Gyurival egyszerre Bálinttól.

-Eszti meg Jázmin. - vágta rá egyszerűen.

-ó, hogy te kettővel nyomod egyszerre. - állapította meg Giorgio.

-azt tudom, hogy Jázmin a húgod, de ki az az Eszti? - ráncoltam össze a szemöldököm

-tökmindeggy, nem ismered. - nézett rám.

Körülbelül három óra út után, (ami közben megbeszéltem Gioval, hogy átjön hozzám) kiszálltunk a kocsiból és hazasétálltunk. Szerencsére, csak öt percet kellett menni. Majd felmentünk a lakásomba, és nyitottam a hűtőt egy jó sörért. Nem hazudok, Gyuri már két órája nálam volt és nem teljesen voltunk józanok, viszont én még tudtam merre van az arra. Majd megszólalt a rádióba egy zene.

-ugye tudod melyik zene ez? - nézett rám.

-hogyne tudnám. - mosolyogtam, majd felálltunk táncolni. Imádtam. Vele. Táncolni. Szabadon.
A négy perces szám után nagynehezen leülltünk a seggünkre és elnémült a rádió. Giorgio lassan megfogta a kezem, és a szemembe nézett.

-valamit szeretnék mondani..