Giorgio és Én[befejezett]

Hahó

-Zsombor baszki! - ütögette az arcom Ati.

-srácok, hagyjátok! Nyitja a szemét! - csitítja a többieket Gyuri.

-mmm. - dünnyögtem. Majd megilyedtem, hogy mit keresek a földön és miért guggol hozzám mindenki. Felültem.

-Bombi, nyugi! - nyúl rá Giorgio a kezemre, amit én elhúzok előle. Mindenki végignézte, viszont senki sem kérdezte a miértjét.

-srácok, jólvagyok.- Pattanok fel, mire újra elkezdek szédülni és a testem szeretne összeesni, viszont a kezemmel megtartom magam, Petijében.

-Zsoma! - szoritja erősen a kezem az említett.

-jól vagyok. Jól vagyok.- Ismételgetem, majd odaballagok Peti vezetésével a fotelhoz.

-mi történt? - aggodalmaskodott Bálint.

-szerintem láttad. - válaszolt neki Gyuri.

-csak... Megszédültem. - vakartam meg a fejem.

-hát. Oké. - Mondta Ati, aki tudta, hogy nem kell feszegetni tovább ezt a témát.

Lenéztem a kezemre a csönd közben, és láttam, hogy gyönyörű piros víz folyik le rajt. Vér. Vér volt. Az én vérem.

-ZSOMBOR! - Ugrik Barni a kezem láttán. Legugolt elém, és elemezte, mimet vertem be. A fejem volt, gondolom mikor elâjultam bevertem a fejem. Nemtudom. Nem emlékszem semmire.

-h.. Hol... Mi? - dadogott.

-a fejem. - bámultam a parkettát. Újra. Újra odaugrott mindenki, és már a fejem elemezték.

-be kell vinnünk a kórházba. - jelentette ki Atilla és fel kapta a kocsikulcsát.

-menjünk. - mondta mindenki, majd felsegítettek. Semmit sem szerettem volna csinálni. Csak ülni, és gondolkodni a tegnap estén. Úgy éreztem felfal a világ. Hogy vége kéne lennie. Itt és most. Az élet...

-jónapot!-köszöntek a srácok az orvosnak. Már termet kaptam, ahol megvizsgáltak. Betört a fejem. Mindenki nagyon aggódott értem, viszont mint említettem, volt nagyobb fájdalmam is. Éppen azzal aki velem szemben ül, és aggódik értem. Nem Tudom miért. Hisz jól vagyok. Csak.. Csak betört a fejem. De.. Jól vagyok. Eskü.

-srácok menjetek haza, négy órája itt vagytok. - nézek az öt fiú szemébe egyszerre. Vicces, milyen rég ismertük meg egymást, most pedig a hat ifjú felnőtt.

-de.. - szólal meg mr. Héra.

-semmi de, húzzátok haza a seggetek. Jól vagyok. - nyugtattam őket.

-oké. - kel fel az említett. Majd mindenki értett a szóból és kiment, viszont Giorgio odajött hozzám mikor márcsak ketten voltunk a szobába.

-figyi, Zsoma..-nyúl újra oda a kezemhez, amit újra elhúzok. Úgylátszik nem tanult a múltból.

-hagyd Gyuri. Menj haza. - küldtem őt is el.

-de.. - szorít erősen a kezemre, amiből már nemtudok kibújni.

-BASSZUS GIORGIO CSAK MENJ KI! - Ordibálok vele. Ordibálok azzal a személlyel akiért régen bármit megtettem volna. Igazából most is kútba ugranék érte, viszont a tegnap esti.... Nemértem magam. Szeretem a fiúkat? Szeretem Giorgiot? Ő szeret?

Az elmélkedésemet az ő ajtóbecsapódása törte meg. Megrezzentem. Bejött hozzám egy orvos, beszéltem vele majd elaludtam. Későre járt, és igen hosszú napom volt.

***

Reggel Barniék szorgosan lépkedték a lépcsőfokokat. Beszéltek az orvossal, az állapotomról, majd megkeresték a szobám és benyitottak.

-szi..-akadt meg a hang Barnabás torkán.