Giorgio és Én[befejezett]

Jobbulást Nélküle

Amint meghalottam ezt a szót, a forró bögre benne forró teával egyből repült az ölembe, ami megégette lábam, ez a hatalmas fájdalommal mit sem törődve berohantam a szobába, ahonnan pár perccel ezelőtt keltem. Kulcsra zártam az ajtót, majd beugrottam az ágyba és torkom szakadtából üvöltöttem majd sírtam. Sokszor elcsuklott a hangom, de olyankor halkan sírtam. Vagy öt percig lehettem egyedül, mire Ati valahogy kinyitotta az ajtót. A négy fiú egyszerre rohant be a szobába, vígasztalni. Közben ők is sírtak. Láttam rajtuk, hiába törölték le egyből a hófehér arcukról.

-nem lesz semmi baj, ez nem ő. - nyugtatott Barni, miközben átkarolta Petit, akinek hasonlóan záporoztak könnyei. Peti tűnt most gyengébbnek, így Barnabás karjai közt.

-dehogynem! - sírtam.

-figyelj. Elmegyünk és megnézzük az erdőt, jó? - fogta meg kocsikulcsát Bálint.

-mehetünk. Pattantam fel, majd az ismeretlen környéken rohantam le a kocsihoz. A négy fiú utánnam. Látszott, hogy Barni nem találja ezt jó ötletnek, de így is rohant utánnam. Beültem a kocsiba, majda többiek is. Peti zsúfoltan, de befértünk. Bálint az előzőknél is gyorsabban taposott a gázra majd az alapból fél órás utat megtettük tíz perc alatt, de már csak a rendőrök hűlt helyeit lehett látni. Sehol senki, az egész kicseszett erdőben.

-gyere menjünk haza már vagy két órája itt vagyunk. - fogta meg a kezem Atilla.

-de ne-

-megyünk. - vágott bele a szavamba Barni, majd felhúzott a kőről amin egy órája ülök és bámulok ki a fejemből. Mi lesz velem? Nélküle? Mi lesz velünk? A bandával? Lesznek koncertek? Feloszlunk? Hol vagy Gio? Istenem...

-nem halt meg. Jól van, higyj nekem. - bizonygatott Atilla.

-jah. - hunytam le a szemem egy pillanatra, majd Barnabás szorításában, beültem a kocsiba. Vajon Giorgio is ezt élhette át, mikor kórházban voltam? Mikor majdnem kómában? Ez csak a karma és most visszakapom az élettől azt a fajdalmat amit Gionak adtam? Én vagyok a hibás mindenért....

-hahó. Megjöttünk. - integetett előttem Barni. Tényleg imádom a srácokat, egyszerűen annyira tudják mit érzek és mikor kell segíteni.

-jah, oké. - ráztam meg a fejem, majd ki szálltam az autóból és a többiek tempóját nem nézve felballagtam Bálinthoz. Úgy érzem amíg meg nincs Gio, vagy fel nem emésztem, hogy meghalt addig egy percet sem fogok egyedül tölteni. Nagyon rossz, hogy nemtudom mi van vele istenem. Remélem, csak elkóborolt, nem az egyik felhőről néz most engem. Nem bírnám ki, hogy ne legyek vele. Ezt is alig bírom ki....

-menj el fürdeni, én csinálok kaját. - indította be a főzőlapot Barni. Peti leült a székre és szerelmét bámulta, Bálint és Ati pedig Bálint szobájába vonult tévézni, vagy beszélgetni.

-oké. - vánszorogtam be a fürdőbe, majd levetkeztem és lezuhanyoztam. A többiek hogy bírják ki ezt épp ésszel? Jó mondjuk Peti és Barni ottvannak egymásnak, Atinak gondolom Viola, Bálintnak meg Eszti.. Persze csak én vagyok egyedül. Egyedül maradtam. Itt vannak velem a srácok de akkor is fáj. Mikor a forró víz már égette a testem, kiszálltam a zuhanyzóból, felöltöztem majd kimentem enni. Barni rántottát csinált, valószínűleg Petivel. Ez aranyos.

-köszönöm. - ültem le, majd ettem körübelül öt falatot.

-köszönöm. - keltem fel, miután magamba nyomtam annyi kaját, ami másoknak még egy reggelire sem elég..

-gyere Zsoma bekenem a lábad, nagyon megégetted a teával, nemtudom, hogy nem éget.-tartott egy fehér dobozkát a kezébe Barni. Sóhajtottam egy hatalmasat mit Barnabás csak ignorált, majd felhúzta a pizsomámak csúfolt szakadt rövidnadrágot és bekente a combomon lévő piros foltokat. Nem mondom, hogy nem fájt a nap folyamán, de most rosszabb. A fájdalom csökkentése érdekében a kezembe nyomta a telefonom, hogy nézegessek addig valamit, ne a kenegetésre koncentráljak. Így is tettem, megnyitottam a Facebookot majd az ismerőseim posztját kezdtem el nézni amiket a napokban felraktak. Kiírta, hogy valaki éppen most rakott fel valaki valamit, majd én egyből frissítettem. Giorgio anyukája volt.

Egy képet rakott fel, ami így nézett ki.