A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

6. - Az élőhalott története

A legközelebbi konzultációnk csütörtökre esett. Kiderült, hogy ha ilyen ütemben haladunk - egy héten egy helyszín - tutira nem fogunk időben végezni, ezért még az elején lebeszéltünk másnapra is egy találkát. Már tudtam, hogy alig két napra nem szívesen utazom haza, szóval észben kellett tartanom, hogy kerítsek majd magamnak valami programot a hétvégére is.

Csütörtök délután a Deák téri metrófeljárónál találkoztunk Áronnal. Március eleji késő délután lévén a nap már lemenőben volt, ami engem először aggasztott, aztán rájöttünk, hogy ennél a jelenetnél talán nem is baj, ha az éjszakai látképet jelenítjük meg. Az éjszakai látképhez azonban még várnunk kellett egy keveset.

- Szerintem max fél óra, és teljesen lemegy a nap - kémlelte Áron az eget. - Addig mi legyen? Beüljünk valahova melegedni?

- Van kedved egy forró csokihoz az Akvárium teraszán? Szerintem van kinti fűtés.

- Persze, simán.

Lesétáltunk a naplemente fényében fürdőző lépcsőkön az Akva Klub bárpultjához, és kértünk két bögre forró italt. Ő bort, én meg csokit.

- Egyébként szoktál járni bulizni? - kérdezte, miután letelepedtünk egy fűtőtest melletti sörpadon. Nem fordultunk be az asztalhoz, hanem a bögréket a kezünkben tartva, a környéket kémlelve ücsörögtünk egymás mellett.

- Mondhatni. De jobb szeretek egy kellemes baráti társasággal egy bárban iszogatni, mintsem, hogy egy diszkó táncterén nyomorogjak. Persze Aliz unszolására arra is sort kerítünk néha.

- Igen, megértelek. A diszkózás nekem se a világom. Én is inkább a haverokkal járok kocsmázni vagy házibulikba.

- És Szonja tényleg nem nagyon engedett el sehova? Már bocsi, hogy szóba hozom, ha még nehéz téma, nem kell beszélnünk róla.

- Az előző két nap szarabb volt, mára már mondhatni egész tűrhetően vagyok. De amúgy az ilyen dolgokra visszaemlékezve könnyebb elengednem. Mert tényleg nem repesett az örömtől, ha valahova el akartam menni nélküle.

- Igen, az ilyen dolgok vigasztaljanak. Akkor gondolom a haverokkal már tervben van egy jó kis kocsmatúra, nem? - próbáltam egy csöppet jobb kedvre deríteni, mert féltem, hogy rossz ötlet volt felemlegetnem az exét.

- Már voltunk kedden, rám fért eléggé. Annyira jó volt megint a srácokkal lógni - fordította a tekintetét az ég felé, mintha ezzel adna hálát az Univerzumnak.

- Ez a beszéd! Csak azért vigyázz, Szonja meg ne tudja, ha összejössz valakivel az egyik buliból. Attól tutira besokall.

- Hú, őszinte leszek, most nagyon nem akarok senkit... Nem is a szerelmi bánat miatt. Azt hiszem, kell pár hónap, hogy kiélvezzem az életet a saját szabályaim szerint.

- Csak aztán nehogy úgy járj, mint én, hogy túlságosan belekényelmesedsz az egyedüllétbe - húztam fel a szemöldököm viccesen, de azért komolynak szántam a szavaimat. - Hidd el, egy idő után már nem poén.

- Nem ígérek semmit - vonta fel a fél szemöldökét, miközben belekortyolt a forralt borba. - Annak azért örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával, már értsd jól. Tényleg hálás vagyok a segítségedért, meg hogy mesélsz a helyzetedről. Így legalább nem érzem magam egy totális gyökérnek, amiért egyáltalán nem vágyom csajozni mostanában.

- Ne akarj megfelelni a hülye elvárásoknak. Csináld, ami neked jólesik - vontam vállat. - Kit érdekel, mit mondanak rólad mások?

- Igaz, igaz. Amúgy ha van kedved mesélni, tökre érdekelne a történeted. Hogy kerültél ki Németországba? Meg mikor jöttél rá, hogy a barátod olyan, amilyen?