A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

32. - Szupercsapat

Hétvégére Áron hazautazott a szüleihez, én azonban Alizzal Pesten maradtam. Szombaton nem sok értelmeset tudtam csinálni a másnapos émelygésemmel, ráadásul mire felkeltem, Aliz sem volt már otthon. Hagyott nekem egy cetlit a konyhaasztalon, hogy dolga akadt, és majd este találkozunk. Sulis beadandókhoz nem volt sok erőm, egy kis séta azonban tudtam, hogy kitisztíthatja a fejem, ezért úgy döntöttem elugrok a nyomdába, hogy végre a kezeim közt tarthassam a képregényünket. Útba ejtettem egy olcsó bisztrót is, ahol megebédeltem, majd kora délutánig a Margit-szigeten bóklászgattam. Ez idő alatt próbáltam összegyűjteni minden érzésem és tudásom, hogy rájöjjek, hogyan törhetném meg az ördögi kört.

Aliz három körül ért haza, nem sokkal utánam. Rögtön kiszaladtam hozzá az előszobába, hogy megtudjam, merre akadt elintéznivalója. Feltűnően sokáig hallgatott, mielőtt kibökte.

– Zsombival randiztam – harapta be az ajkát, és közben vigyorgott, mint a vadalma. – Este a bandával Miskolcra mennek fellépni, szóval csak most volt ideje talizni. De ahhh... Hát szerintem tuti, hogy ő az Igazi!

– Mintha ezt már hallottam volna pár százszor – bólogattam szkeptikusan.

– Nem, nem, nem, ez tök más! – próbált győzködni, miközben elpakolta a cipőit, és maga után hívott a konyhába. – Vagyis, na. Ahogy magamat ismerem, tuti vele se működne. Miután múltkor beszéltem veled erről, rájöttem, hogy tényleg valami gáz van a fejemben. De akkor még leszartam, mert Máté egy gyökér, és őérte biztos kisujjamat sem mozdítanám, hogy változzak. Zsombi viszont teljesen más. Ma is órákon át be nem állt a szánk, és egyszerűen pont az én esetem, minden szempontból! Tegnap meg, hát na, akkor is dumáltunk csomót.

Tegnap koncert után a bandatagok többek közt hozzánk is odajöttek, és ez alkalommal én sem menekülhettem. Szerencsére nekem elég volt velük pár szót váltanom, mert Aliz már rá is akaszkodott Zsombira, aztán az este további részére teljesen különváltak tőlünk. Csak akkor szedtem össze Alizt, mikor fél egy körül hazaindultunk, de már nem volt olyan állapotban, hogy bármi értelmes információt kiszedhessek belőle.

– És tudod már mit fogsz tenni, hogy javuljon a helyzet? – érdeklődtem.

– Igen, pontosan tudom, mit fogok tenni. Elmegyek a sulipszichológushoz!

– Aztaaa – ámultam. Sosem gondoltam volna, hogy ezt valaha megélem Alizzal. Igencsak bejöhet neki Zsombi. Jobban belegondolva tényleg tök jól passzolnának, nem is értettem, miért nem fordult meg korábban a fejemben, hogy valamilyen úton-módon összeismertessem őket. – De izé, tudod... – jutott hirtelen eszembe valami. – Szóval apuddal az volt a baj, hogy nem volt túl megbízható. Gondolod, hogy Zsombi az? Elvégre rockzenész. Nem akarlak kiábrándítani meg semmi, de nem lenne jó, ha hasonlót élnél át vele, mint amin a szüleid keresztülmentek.

– Figyelj, Minna, tudod, hogy mi van itt? – tette Aliz jelentőségteljesen a kezét a mellkasára. – A szívem. A szívem azt mondja, hogy változtassak magamon. És a szívem szava csakis Zsombinak köszönhető. Ha ő nincs, még párszor megjárom ugyanazt a kört, mert érzelem nélkül biztos, hogy bele nem állok semmibe. Szóval akkor inkább éljem meg az érzelmeimet és essek pofára, az a pszichológus meg te is úgyis felkapartok majd utána a földről, legalábbis bízom benne. Meg hát minek egy életre tervezni? Bármi közbejöhet. Én egyszerűen csak jól akarom érezni magam a lehető leghosszabb ideig egy olyan pasival, akit szeretek, és ennyi.

– Wow – hümmögtem elismerően. – Elméletben nagyon megy már ez neked. Tiszta bölcs vagy.

– Az. Gyakorlatban viszont még nem megy, szóval mindjárt dobok is egy emailt annak a pszichonéninek – mutatott színpadiasan a szobája felé, és már el is tűnt az ajtaja mögött. Nagyon örültem neki. Bíztam benne, hogy a lelkesedése sokáig kitart minden téren, és végre azt az életet élheti majd, amire szíve mélyén vágyik.