A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

28. - Fény az alagút végén

– Ne már! Nem akarom!

– Légysziii! Jó buli lesz, hidd el!

– Minna, nem akarok olajat önteni a tűzre, már így is elég szar a helyzet!

Aliz makacsul ellenkezett, én meg makacsul ragaszkodtam az ötletemhez. Tudtam, hogy bejön neki Máté, és rossz volt nézni, ahogy hagyja kicsúszni őt a kezei közül. Még ha nem is lesz kapcsolat belőle, akkor is meg kell próbálnia, különben biztosan meg fogja bánni.

– Csak egy koncert. Ott leszünk mi is Áronnal. Nem is kell randinak felfogni, akár mások is jöhetnek még a suliból, mondjuk Lexáék vagy mit tudom én. Zsombi úgyis arra kérte Áront, hogy reklámozza a fellépésüket. Naaa?

– Veletek szívesen bulizok, de... Ah, na jó... – adta be Aliz a derekát. – De nem akarok vele kettesben maradni!

– Jól van, jól van. Azért kíváncsi vagyok, hogy ott a buliban pár tequila shot után is ezt fogod-e mondani – kacsintottam rá kacéran.

– Jaj, de vicces ma valaki – vigyorgott erőltetetten. – Biztosíthatlak róla, hogy nem lesz vele semmi komoly. De ha téged ez megnyugtat, és nem zavar, hogy még jobban összetöröm a szerencsétlen gyerek szívét, hát legyen.

– Majd meglátjuk – vontam vállat.

– Előtte egy közös beadandózás valahol? – vetette fel.

– Áh, már lebeszéltünk egy alapozós randit Áronnal, nem szeretném megbolygatni a programot. Viszont holnap suli után jó lehet.

– Szupi, akkor mindjárt írok is Baltafejnek.

– Hé, ne hívd így – csóváltam a fejem elfojtott vigyorral. – Amúgy meg tudod, a szerelem és a gyűlölet között csak egy hajszálnyi a határ.

– Nem gyűlölöm, csak objektív jellemzés alapján találó becenévvel illetem – nevetett fel széttárt karokkal.

Miután elvonultam a szobámba, meg is írtam Áronnak a holnapi programot. Amúgy is tervben volt, hogy végre már elvégezzük az utolsó simításokat a képregényünkön. Furcsa lesz utána, hogy a fix program, ami eredetileg összehozott minket, hirtelen nem lesz többé. De biztos voltam benne, hogy ennek ellenére sem fogunk egy pillanatig sem unatkozni együtt.

Másnap három előtt pár perccel a szokásos gyülekezőhelyünkön, a hallban vártuk Alizzal, hogy megérkezzenek az MSc-s srácok. Addig behoztam a laptopomon az összes scan-t és megnyitottam a szerkesztőprogramokat.

– Tegnap írtál még Máténak valamit ezen kívül? – kíváncsiskodtam félvállról, mert közben a képernyőt szuggeráltam.

– Dehogy, ignoráltam a többi hülye üzenetét. Kizárólag szakmai a kapcsolat köztünk! – fonta össze a karjait a mellkasa előtt.

– Aha – reagáltam le szórakozottan.

Pár perccel később meg is érkezett az emlegetett szamár, Áronnal az oldalán. Áron rövid csókkal és öleléssel köszöntött, majd beült mellém, Máté pedig a velünk szemben gubbasztó Aliz mellé, ügyelve rá, hogy tartsa a tisztes távolságot. Aliz vonásai megkeményedtek, kíméletlenül közönyös módba kapcsolt. Úgy éreztem, egy végtelenül kínos összejövetel elébe nézünk, hacsak Áronnal nem vonjuk be Mátéékat egy közös beszélgetésbe valami ártatlan témával.

– Hogy álltok? – érdeklődtem kedvesen, de rögtön meg is bántam. Nem épp ez a legártatlanabb kérdés, ha róluk van szó.

– Sehogy – vágta rá Máté. Annak ellenére, hogy ez volt az első megszólalása, máris kitört belőle az indulat. – Valaki ugyanis a kérésem ellenére sem küldte el a sablonokat, hogy tudjak velük haladni!