A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

5. - Öngól

Vasárnap este épp Alizzal ültem egy közeli bár galériáján, mikor Áron megüzente, hogy döcögősen, de túlestek a szakításon. Rögtön meghűlt a vér az ereimben, noha engem csak minimálisan érintett az ügy. Aliz épp sztoriban volt, emiatt nem akartam Árontól rögvest kérni a részleteket, de közben majd' megölt a kíváncsiság, hogy vajon mennyire készült ki a hajdani pár egy-egy tagja. Azért reméltem, hogy minden oké velük, már amennyire egy ilyen helyzetben ez lehetséges.

– ...És apám azt akarja, menjek valami hülye gyárba dolgozni suli mellett, mert azt könnyen be tudná nekem szervezni valami még hülyébb ismerőse által. Ebből is látszik, hogy nem ismer – gesztikulált túl Aliz, a két elfogyasztott vodkanarancs mellékhatására. – Én gyárba?! Képes lenne feláldozni egy ilyen művészlelket, mint én, betanított munkára?!

– Annyi jó munka van a városban, keress magadnak valamit – javasoltam, a papír szívószállal a jégkockákat kergetve a poharamban.

– Lehet megnézem azt a pultos állást a Morrison's-ban. Az legalább éjszaka lenne és nem ütközne sem az óráimmal, sem a szabadidőmmel – mélázott, majd elmeredt a távolba, jobban átgondolva a lehetőséget. Ekkor kaptam az alkalmon.

– Szavad ne feledd, gyorsan visszaírok Áronnak – vettem magam elé a mobilom.

– Ne már, még most is a beadandó? Mi még jóformán el se kezdtük.

– És én ezen miért nem lepődöm meg? – pislogtam rá jelentőségteljesen, mire elröhögtük magunkat. – Nem a beadandó, szakított a barátnőjével. Azt hiszem, elkéne neki egy kis lelkisegély.

Nem akartam Áronék esetének minden apró részletét kivesézni Alizzal, de azért persze nagyvonalakban elmeséltem neki az ügyet a legutóbbi találkozásunk után. Rögtön elkezdte, hogy „jaj de jó, hogy szakítanak, így talán lesz esélyed nála", de nyomban kiábrándítottam. Nem győztem elégszer hangsúlyozni neki, hogy nem jön be Áron. Nem egy talpraesett pasi, inkább testvéremként tudtam elképzelni őt, mintsem lehetséges partnerként. Mondtam, hogy próbálkozzon be ő nála, ha már annyira örül, hogy a srác szingli lett, de ő is azonnal leszavazta. Mondjuk el se tudnám képzelni a nyugodt, halk szavú Áront a mindig pörgő, határozott és gyors életet élő Aliz mellett, aki ráadásul a teletetovált karjai és melltartóviselés elleni lázadása miatt is jóval extrémebb a fiúnál.

Megkérdeztem üzenetben, hogy mi volt, hogy viselték a szakítást. Néhány perccel később jött a válasz, hogy pont az történt, amire számított. Szonja először azt hitte, ez az egész csak egy buta tréfa. De aztán nagyon kibukott, és teljesen magába roskadt.

Fú, azt hiszem, holnap muszáj leszek beszélni vele. Nehogy kárt tegyen magában vagy valaki másban.

– Nem jössz el velem? Hátha ketten többre megyünk – néztem könyörgőn Alizra.

– Drámázunk? Hogyne! – csillant fel a halványkék, alkoholban úszó szeme.

– Nem, nem drámázunk – lomboztam le. – Hanem megvigasztaljuk.

– Hát jó, felőlem – vonogatta a vállát, és már rögtön nem tűnt olyan lelkesnek. Nem értem, ő hogy nem érez nyomást, ha bele kell avatkozni valaki másnak a dolgaiba. Én már most tudom, hogy álmatlan éjszaka elébe nézek.

Áron megírta, hogy holnap 11-től van egy lyukasórájuk, ha ráérek, és hogy Szonja biztos a hallban lesz. Sajnáltam Áront, hogy valamennyi órája közös a lánnyal, biztos nem lehet könnyű az exünket nap mint nap ennyi időn át bámulni.

Hétfőn fél 12-től nekünk is volt egy kis szünetünk a két gyakorlat között, ezért Alizzal lecaplattunk a lépcsőkön a földszinti hallba. A sok lézengő hallgató közt valóban megtaláltuk Szonját, aki egyedül ücsörgött egy sarki asztalnál. Az előtte álló papírpoharas kávéját kavargatta, közben meredten nézte az ital tetején úszó habot. Szemlátomást senkinek sem tűnt fel a rosszkedve.