A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

13. - Fájdalomküszöb

- Nem is tudtam, hogy a Hauzol a törzshelyetek - ültünk le egymás mellé, két boxszal arrébb az előzőtől. Az már teljesen betelt, ahogyan az is, amelyikben Mátéék foglaltak helyet. Úgy vettem észre, Aliz, Dénes és Marci átült ez utóbbiba, de őszintén, nem volt túl sok kedvem csatlakozni hozzájuk. Úgy tűnt, jól elvannak nélkülem is.

- Pedig de. Minden kedden - felelt Áron, miközben összekoccintottuk a poharainkat. - Ti gondolom a suli mellettibe jártok.

- A szaktársaink lehet, de mi Alizzal sokszor inkább külön utakon járunk, hogy felfedezzünk más klubokat is.

Szorosan egymás mellett ültünk, úgy láttam, belé is már a kelleténél több alkohol került. A combjaink teljesen összesimultak, de ez a szűkös ülés miatt annyira nem volt feltűnő. Az én szívemet azonban megdolgoztatta. Ezerszer elképzeltem ez idő alatt, ahogy jó erősen átkarolom a nyakát, és a kulcscsontjához fúrom az arcom. Uralkodnom kellett magamon, nehogy győzzenek felettem az ösztöneim.

- A haverjaid nem haragszanak, hogy velem lógsz helyettük? - nyújtogattam a nyakam a bárpult irányába, ahol leszakadt a többiektől.

- Szerintem túl fogják élni. Úgyis, amint tudnak, ráakaszkodnak egy-egy lányra. Ha te is menni akarsz valamelyikhez, csak szólj, már fel is szívódok.

- Kösz, inkább nem. Nem szeretnék... mással lenni - vallottam be őszintén, és el is kezdett tőle reszketni minden porcikám. A bársonynadrágomat karmolásztam a keresztbe tett térdemnél, ezzel próbáltam csillapítani a zavarom. Áron szeme felcsillant, majd kínosan el is fordult rólam. - Bocsi, tudom, hogy mostanában nem akarsz ilyeneket hallani, ne is vedd tehernek meg semmi - próbáltam kimagyarázni magam, de tudtam, hogy ezzel csak jobban erősítem a gyanúját.

- Látom, sokat ittál - nevette el magát, és látszólag nem tudta, hova rejtse a zavarát. - És nyugi, holnap úgy fogok tenni, mintha ezt meg se hallottam volna.

- Már hogy érted? - húztam össze a szemöldököm, alig láthatóan picit közelebb húzódva hozzá, így az arcunkat alig több mint egy arasznyi választotta el egymástól. Ekkor a belső énem már ordítozott velem, hogy ne igyam meg ezt a Zombie-t, inkább menjek ki a mosdóba egy kis vízért, különben olyan beszélgetésekbe fogok keveredni, amikbe nem akarok. - Azt gondolod, ezt csak a pia miatt mondom?

- Ó, hát - vakargatta meg a tarkóját, és az arca őszintén meglepett kifejezést öltött. - Nem tudom. És amíg nem betudható az állapotunk, szerintem nem kéne semmi meggondolatlant mondanunk vagy tennünk...

- És ha... - horgasztottam le a fejem, és erőt kellett vennem magamon, nehogy kigördüljenek az első könnycseppjeim. Alig hallhatóan szólt a hangom. - És ha ugyanezt teljesen józanul mondanám? Akkor is ezt felelnéd?

- Figyelj, Minna - simította meg a hajam kedvesen, és hiába beszélt komolyan, hallottam, hogy a nyelve enyhén már akadozik az alkoholtól. Vagy a szituációtól. - Nem mondom, hogy nem vagy elképesztően csinos meg szép. Meg azt is tudod, mennyire nagyra tartalak. Meg hogy nagyon kedvellek. És őszintén... el se tudom mondani, mennyire szeretnélek még ennél is közelebb engedni magamhoz...

Ettől a pár mondattól kipárolgott a fejemből minden alkohol. Áron szavaitól legszívesebben fülig érő vigyorral ugráltam volna az asztalon. Viszont azt is tudtam, mi következik ezután: az a bizonyos „de".

- ...de emellett nem szeretnélek téged bántani. Hihetetlen jó barát vagy. Ha fájdalmat kellene okoznom neked... vagy olyat, amit utána nem tudunk helyrehozni vagy meg nem történtté tenni... azt nehezen tudnám elviselni.

- Értem - bólogattam, még mindig a nadrágomra fordítva a tekintetem. - És mit gondolsz? Ez esetleg változhat idővel?

- Már micsoda? - értetlenkedett. - Már úgy érted...