A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

26. - Alázattól gyalázatig

Vektorgrafika órán a bal kezemről majd' az összes körmömet tövig rágtam, míg a másik kezemmel Isten tudja min munkálkodtam a gépen. Bárány tanárnő az óra végén körbejárt és meg volt elégedve a munkámmal, amit én csupán egy másik dimenzióból, egy elhomályosított szemüvegen keresztül láttam. Egész idő alatt azon kattogtam, hogy adhatnám be a sztorit Konrádnak anélkül, hogy megint rám szállna. Mi van, ha Konrád ezt az alkalmat ismét csak arra fogja használni, hogy a közelembe férkőzzön? És mi van, ha egyáltalán nem is akar Szonjával kontaktusba lépni, mert mondjuk talált már másik grafikust helyettem? Hogy adom be Szonjának? Kellett nekem ilyen határozottan előállnom ezzel a lehetőséggel!

Mikor láttam a telefonom óráján, hogy közeleg a szünet, rávettem magam, hogy lenyugodjak. Konráddal egy hete még együtt jártam. Ezúttal végre – aránylag – tisztességes módon szakítottam vele. Én jól kezeltem a helyzetet, nincs szégyellnivalóm. Össze kell szednem magam, és felhívnom őt, pont úgy, ahogy ő is felkeresett engem múltkor az ajánlatával. Felnőtt emberek vagyunk. És úgyis le kell rendeznünk a konfliktusunkat előbb-utóbb, hogy végre nyugodtan tudjak aludni éjszakánként.

A tízperces kávészünetem helyett ez alkalommal fenn maradtam a terem előtti csöndes társalgóban, és az ablak előtt lecövekelve vagy két percen át csak morzsoltam a mobilomat az ujjaimmal. Aztán vettem egy mély levegőt, és rányomtam a névjegyek közt arra a bizonyos névre, amitől már jó ideje – az utóbbi napokban nagyságrendekkel erősebben – rám tört a hányinger.

A hívás ötször csöngött ki, majd mikor már abban reménykedtem, hogy lerakhatom, Konrád meglepett hangját hallottam meg recsegve a túloldalról.

– Minna, te vagy az?

Pár pillanatig csukott szemmel, némán álltam az ablakkal szemben, majd felsóhajtottam.

– Konrád, gyors leszek. Tényleg sajnálom a múltkorit, tudom, milyen rosszul esett neked az egész. Viszont nem szeretnék haragot, nem szeretném, ha lezáratlan maradna az ügyünk, és gondolom te sem örülnél, ha rád küldeném a rendőröket egy esetleges kéretlen próbálkozásod alkalmával.

– Komolyan ezért hívtál? – morgott szkeptikusan.

– Részben. Másrészt pedig: Tudom, mindkétszer durván szakítottam veled, ráadásul a munkát is csak úgy ott hagytam a nyakadon félkészen. És ha van rá mód, hogy megszüntessük a haragot kettőnk közt, akkor tudok ajánlani neked valamit, amivel talán kiengesztelhetlek.

– Mit, hogy visszajössz hozzám? Átgondoltad a dolgokat? – hangzott ezúttal túlontúl lelkesnek a hangja. Lesütöttem a szemem.

– Nem, Konrád, nem kezdjük megint elölről ezt az ördögi kört. Neked is látnod kell mostanra, hogy egyikünknek sem biztonságot nyújtó a kapcsolatunk. Szóval nem erről lenne szó.

Gyorsan ledaráltam neki a sztorit. Az elején csak hümmögött. Kapcsolatot nem feltétlenül keresett, mert elmondása szerint „még mindig én jártam a fejében", grafikust viszont annál inkább.

– Szóval annak az Áronnak az exe az? Az az a csávó, aki bejött neked, mi? – vonta le a számára lényeges következtetéseket.

– Most nem ez a lényeg – forgattam a szemem, mert nem akartam személyesre fordítani a szót. – A lány kedves, visszahúzódó, és ő maga mondta, hogy örülne a társaságodnak.

– Igen? Na jó, akkor ma mikor végez? Odamegyek a sulihoz, gyertek a kapu elé.

Messengeren lebeszéltük Szonjával, hogy négyre bejön, és lebonyolítjuk együtt az első találkájukat. Én csak pár percig terveztem maradni, ugyanis negyedtől már kezdődött a műhely gyakom, és addig még Áronnal is szerettem volna találkozni, akinek szintén akkortól volt az első délutáni órája.