A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

12. - Az Ego-centrum

A hétvége nagy részét a négy fal között töltöttem. Tudtam, hogy a bujkálás nem tarthat örökké, de azt is, hogy amíg csak van rá lehetőségem, el akarom kerülni Konrádot. Szerencsére értett a szép szóból, és többet nem jött a házunkhoz.

Hétfő délután a Millenárisban játszódó jelenetet keltettük Áronnal életre, a zöldülő gyepen gubbasztva. A semmiről és mégis mindenről is beszéltünk közben, így telt el az a röpke másfél órácska. Mivel másnap művtöriből zh-t írtam, rajzolás után rögtön siettem is haza, pedig annyira szívesen maradtam volna még ott Áronnal a napsütötte tavaszi parkban.

Otthon gyújtottam egy füstölőt, elindítottam egy tibeti meditációs zenét, és belemerültem a művészettöri jegyzeteimbe. A tanulás alapvetően sosem volt az erősségem, de ha valami egyszer érdekelt, akkor képes voltam teljesen kizárni a külvilágot. A művészettörivel például ez volt a helyzet, gimiben is a kedvenc tárgyaim közé tartozott. Ez esetben azonban sikerült kizökkennem a koncentrációmból, méghozzá Aliznak hála. Két gyors kopogás után már rám is törte az ajtóm.

- Holnap buliii - táncolt, fél kézzel az ajtófélfámat fogva.

- Aha - húztam fel a szemöldököm, és nem mutattam sok lelkesedést.

- Nem is akarod tudni, milyen?

- Így is, úgy is elmondod - fordítottam a szemem a plafon felé vigyorogva.

- Szóóóval, van Máté, tudod. Ma délután ott volt velünk két animáció szakos haverja. Mert hogy utána mentek együtt valami filmre. Na, és az a két srác tök jó arc meg helyesek is, kábé a megbeszélés helyett végig velük dumáltam, és mondták, hogy menjek holnap iszogatni velük a szokásos keddi egyetemi bulijukra. Kérdeztem, hozhatom-e a barátnőmet is, mondták, hogy hogyne. Szóval holnap buli két jó pasival! - ujjongott önfeledten.

- És ez muszáj? - húztam el a szám, félve a reakciójától.

- Minna! - hüledezett Aliz. - Ki tudja, lehet egyikük lesz a nagy szerelmed. Egy esélyt azért csak megérnek, nekem elhiheted. Ja, és nem kell félned, hogy esetleg rossz lesz a társaság, mert én is ott leszek - tette büszkén a szívére a kezét, mire csak egy újabb kört tettem a tekintetemmel.

- Jól van, felőlem aztán. De őszintén, mostanában nincs sok idegzetem újabb, rosszul elsült randikhoz.

- Pozitív hozzáállás, Minna, pozitív hozzáállás - tette össze a kezét és hajolgatni kezdett, valószínűleg az épp szóló tibeti zene hatására. Ezzel a végszóval ki is ment a szobámból.

Aliznak még mindig egy szót sem szóltam arról, hogyan érzek Áron iránt. És őszintén, a holnapi zh előtt kedvem sem volt felhozni a témát. Elkísérem majd Alizt a holnapi buliba, már csak azért is, hogy ne egyedül menjen, aztán max megpróbálok valahogy hamarabb lelépni. Vagy akár még jól is érezhetem magam, hiszen Áronnal, amit megálmodtam köztünk, nagy valószínűséggel jó darabig csak álom marad, és nem tölthetem azzal az egész életem, hogy utána epekedem.

Másnap hatkor végeztünk az egyetemen, utána meg hazasiettünk, hogy kicsípjük kicsit magunkat. Én nem estem túlzásba, sőt, igazából át sem öltöztem, csak kiigazítottam a rúzsom. Nem akartam egyik fiút sem elcsábítani. Aliz ezzel szemben bőrszoknyát húzott fekete nejlonharisnyával, ami láthatóvá tette a combjait borító tetoválásokat. Felülre csak egy flitteres topot vett, szokása szerint melltartó nélkül, arra pedig egy fekete szőrmekabátot. Úgy örültem, hogy amióta megismertem Alizt, nem én voltam már a legfeltűnőbb jelenség a társaságokban. Sőt, ezúttal kifejezetten semmitmondónak tűntem a bordó bársonynadrágommal és a sötétszürke szűk, ujjatlan ingemmel a szokásos zöld ballonkabátom alatt.