A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

Utószó - Régi feljegyzések

∗Öt évvel később∗

Azt gondoltam, érzelmileg elérhetetlen vagyok. De ez csak azért volt, mert a lelkem mélyén mindig is éreztem, hogy ott vagy nekem valahol. Valótlannak éreztem mással lenni, miközben Hozzád tartozom. Amióta a fizikai síkon is egymásra találtunk, végre letisztult előttem minden. Megérte várnom Rád. Azóta minden napom a legszebb nap az életemben.

A réten fekszünk, egymás mellett, elveszve egymás tekintetében. Egész életemben kerestem a helyem. Tanakodtam, hogy hová költözzek, kikkel barátkozzak, hogyan öltözködjek, mivel töltsem a szabadidőm ahhoz, hogy megélhessem önmagam. Amióta az életem része vagy, mindez letisztult és egyértelművé vált. Melletted igazán önmagam lettem, megtaláltam a helyem. Minden cselekedetem természetessé és könnyeddé vált. Minden szituáció egyszerű és közös erővel gyorsan megoldható. Egy csapat vagyunk jóban és rosszban. Egymást támogatjuk és erősítjük. Egyek vagyunk. Szétválaszthatatlanok. Ha tehetném, az idők végezetéig fognám a kezed. Kívül-belül tökéletes vagy számomra, és még annál is több. Szabadok vagyunk külön-külön és együtt is. Szabadabbak vagyunk most, mint korábban valaha. Egymásnak mindig jót kívánunk és tiszta érzelmekből cselekszünk. Ismerlek sok ezer évvel ezelőttről, hiszen már akkor is egymás társai voltunk.

Itt fekszünk a napsütéses réten egymás mellett, és azon merengünk, hogy mennyire tökéletes az életünk. Az ősi, mély, őszinte szeretet és szerelem köztünk mindenek fölött áll. Fantasztikus és semmihez sem fogható a közösen töltött időnk energiája. Felnézek Rád, és Te is felnézel rám. Az Istent és Istennőt látjuk egymásban. Sok-sok év elteltével is vonzódunk egymáshoz és örömteli bizsergéssel tölt el minden apró érintés, mosolyt csal az arcunkra minden közös pillanat.

Egymás lelki társai vagyunk, és mindig is azok maradunk. Minden sejtemben érzem, hogy azért születtünk le e világra, hogy az életünket együtt töltsük.

– Ez nagyon szép – pillantott fel rám Áron meghatottan a régi naplóbejegyzésemből.

– Minden szava igaz – bújtam hozzá szorosabban, a fűre terített csíkos pokrócon gubbasztva. – És a legdurvább, hogy mindezt öt éve írtam, pár héttel azelőtt, hogy megismertük volna egymást. Ezt mindennek lehet nevezni, csak véletlennek nem.

– Lassan kezdem elhinni neked, hogy működik ez a bevonzós módszer. Bár azért te is bőven tettél érte, hogy jobb irányba forduljon az életed. Emlékszem még az elején a Konráddal való kapcsolatod utóhatásaira. Mennyi idő alatt múltak el teljesen, fél év?

– Azért annál kevesebb. Nagyon sokat segítettél, el sem tudod képzelni, mennyit. Meg hát akkor kezdtem újra járni a pszichológushoz is. Tényleg, most jut eszembe, Aliz is akkortájt ment először el a sulipszichológushoz. Neki hála vagy három évig együtt jártak Zsombival. Lehetett sejteni, hogy mi lesz a vége, de legalább abban a három évben jól érezték magukat, és Aliz aránylag hamar összeszedte magát utána – nosztalgiáztam. – Valahogyan meg kellett tanulnia elviselnie a kudarcot, de inkább ez, minthogy megfossza magát az érzéseitől.

– Ez teljesen igaz. A mostani csávójával amúgy minden oké? – túrt Áron a rövidre vágott hajába.

– Aha, épp Olaszországban nyaralnak, ünneplik a félév-fordulójukat. Tök jól hozta Aliznak is a sors, hogy a tetkószalonba, ahol dolgozik, pont akkor vették fel Igort új kollégaként, mikor már épp kezdte volna elhagyni a remény, hogy talál valaki normálisat. Azóta minden hepi velük.

– Tökre örülök nekik. Fú, erről jut eszembe, akkor, öt éve volt az az időszak is, mikor összeismertettük Szonját és Konrádot. Jó sűrű hetek voltak azok.