A tükrömbe nézve | BEFEJEZETT

30. - Szív vs Ész

A sokkos állapotomból nehezen ocsúdtam fel. Áron története őszinte, megható és sajnálatra méltó volt, én mégsem tudtam mást érezni, mint csalódottságot. Áron többé nem az volt a szememben, akinek addig láttam.

Először is, nem volt velem őszinte. Most már persze az volt, hiszen a kérdésnek hála kénytelen volt beavatni a történetébe, de mi van az előző két hónappal, mikor szinte mindent megosztottunk egymással? Mikor a harmadik-negyedik találkozásunk körül már kitártam neki a lelkem olyan titkait, amelyeket nehéz volt felelevenítenem, és amelyeket csak azokkal osztottam meg, akikben megbíztam. Ő a leglényegesebbet viszont elhallgatta előlem, úgy téve, mintha Szonja lett volna a legnagyobb probléma az életében. És ki tudja ez meddig folytatódott volna még, ha nincs ez a játék?

Mégis ez volt a kisebbik gond, hiszen mondhatni, hivatalosan csak pár napja járunk. Ami ennél sokkal de sokkal jobban zavart, az maga a tény, hogy Áron alig egy éve vált külön a menyasszonyától. Attól a nőtől, akit nagyjából húsz éve ismert, akinek az életét szánta. Akit az Igazinak hitt. És ki tudja, lehet, még mindig annak hisz.

Ahogy ültünk csöndben egymással szemben, hirtelen össze is állt a fejemben a kép. Hogy Áron miért volt olyan a kezdetektől fogva, amilyen. Hogy miért jött össze Szonjával, egy olyan lánnyal, akinek görcsösen szüksége volt rá. Hogy miért tudta őt a szakításkor érzelmileg olyan könnyen elengedni. Hogy miért nem akart kapcsolatot, mondván, ki akarja élvezni a szingliséget nők nélkül. Hogy miért félt attól, hogy nem fog köztünk működni, ha egyszer összejövünk. Minden, minden egyetlen pontba vezetett.

– Úgy hallom, elég sok érzelem fűz még ehhez a lányhoz – jegyeztem meg szomorúan, és még csak véletlenül sem szántam kérdésnek. Nem voltam féltékeny. Ürességet éreztem. Azt éreztem, egy pszichológus szerepébe kerültem, akinek egy ismeretlen elmeséli a szerelmi bánatát. Azt éreztem, nincs keresnivalóm Áron életében, egyszerűen nincs ott hely számomra. Az egyetlen, amire jó vagyok, hogy betöltsek egy űrt, betöltsem valakinek a hiányát, de én sosem leszek elég.

– Áh, ez nem olyan... – túrt a hajába kétségbeesetten, látva, hogy mennyire letaglóztak a szavai. – Túl vagyok rajta, és tanultam is belőle. Igyekszem sokat tanulni és fejlődni minden téren, hogy ne járjak újra hasonlóan.

– Akkor eddig miért nem meséltél róla? – kérdeztem halkan, és kerültem a tekintetét.

– Mert... Mert féltem, hogy így fogsz reagálni – vallotta be. – Pedig nincs miért aggódnod. Azért mondtam, hogy készen állok egy új kapcsolatra, mert tényleg így gondolom. És szeretlek. És megbízom benned! Lehet, hogy hülye vagyok, mert egyszer már totál átejtettek, de valamiért azt érzem, hogy benned megbízhatok. Ő teljesen más személyiség volt mint te. Mindig a legjobb arcát akarta mutatni, képtelen volt felvállalni a gyengeségeit. Áh, lehet, hogy tiszta idióta vagyok, de tényleg úgy érzem, hogy veled más lesz minden. Hogy minden sokkal jobb lesz.

– Örülök, hogy ezt gondolod rólam – engedtek föl kissé a fagyos ujjaim, és megsimogattam velük a keze hátulját. Belül azonban nem tudtam szabadulni a nyomasztó gondolatoktól. Semmiképp nem akartam balhézni, főleg így, hogy biztosított a komoly szándékairól. De azért mégis. Egy menyasszony. Közel húsz évnyi szerelem az ő részéről. Egy évvel ezelőtti szakítás. Lehet, hogy totál tündérmesében élek, de világéletemben úgy képzeltem el, hogy az eljegyzés és házasság örömét a párommal együtt éljük át először, pláne, ha ilyen fiatalok vagyunk. Bekapcsolt a red flag vészvillogóm, és képtelen voltam megszüntetni az állandó szirénázását az agyamban.

– Figyelj, ha ez megnyugtat, Szonjának egyáltalán nem mondtam el – folytatta, mert valószínűleg lerítt rólam, hogy nincs minden rendben. – Vele sosem működött ez a szintű bizalom és őszinteség mint veled. Szóval akármi is történjen az én lökött, zavarodott elmémben, mindent meg fogok tenni a kapcsolatunkért, mert különleges vagy, és érzem, hogy ez az egész azért alakult a múltban úgy, ahogy, hogy most veled lehessek. Szóval kérlek, ne asszociálj semmi hülyeségre ezekből, a múlt az már csak a múlt, és én most itt, a jelenben, tökéletesen boldog vagyok veled. Igazából csak azért meséltem el, hogy tudj róla, nem pedig azért, mert bármi jelentősége van.