Tányérok csörömpölésére kelek fel.
Úgy érzem a fejem majd szétrobban, és alig látok a szúró fájdalomtól.
Az órára tekinteket
-Jesszusom, már ennyi az idő!??!
13.20 perc
Gyorsan lesietek a lépcsőn miután lófarokba fogtam a hajam, de bár visszafordultam volna. Akartam is, de a lábam vitt tovább lefele a lépcsőn, és egyre tisztábban hallottam anyám zokogó, méregtől éles hangját.
- Hogy tehetted ezt ? - csattan egy pohár a földön.
- Kérlek értsd meg Bonnie, akartam róla beszélni - motyogja az apám kétségbe esetten.
- Mikor? MIKOR TED? Meddig akartad ezt elhallgatni előlem? Még egy újabb 9 évig ? - és máris egy tányér széttört darabja szóródik szét a többi közzé a földre.
- Természetesen nem akartam ezt tovább húzni, de meg kell értened, hogy a család érdekében hallgattam, nem akarom elveszíteni a gyerekeimet, az Istenért Bonnie! - kiáltja apám magából kikelve.
Anya leteszi remegő kezéből a poharat a márványpultra, majd maga elé meredve, halk hangon mondja:
- Nem csinálom ezt tovább, Ted, vége. Remélem nem hitted azt, hogy egy Hawaii utazással rendbe fogod hozni ezt, és visszaadni az elvesztett méltóságomat.
Anya hangja halk és üres. Nem akartam ezt hallgatni, de legyökerezett a lábam és nem tudtam megmozdulni. Elakartam bújni valahová, vagy lettem volna inkább Jace méregdrága kanapéján és néztem volna a reggeli kedvenc műsorát vele, de nem. Itt vagyok. Végig hallgattam ezt, amire sosem álltam volna készen, hiszen erre nem lehet felkészülni. Egy világ tört össze bennem.
Gondolataimból a kínzó csend hoz vissza a valóságba. Anyáék most ijedten néznek rám, aki a lépcső legalján álldogál könnyes szemmel.
-Kicsim... - mondja anya elcsukló hangon.
-Ne haragudj , ezt nem kellett volna végig nézned - folytatja az apám.
-Én... - próbálom összeszedni a gondolataimat, de nem megy- mi lesz most velünk? - érzem, ahogyan legördül egy könnycsepp az arcomon.
Anyámék csendben állnak, megtorpanva, engem bámulva zavartan. Majd végül összenéznek és visszazökkennek a valóságba.
Anya szipog egyet, majd kihúzza magát, és határozott hangon megszólal: - Én összepakolok, és elmegyek. Nate úgy döntött, hogy az apjával marad, a gépem este 7kor indul, addig van időd gondolkodni - mondja rideg arcot vágva, majd felsétál a lépcsőn, elkerülve a tekintetemet.
Úgy érzem nem tudok megállni a lábamon ezért leülök a legalsó lépcsőfokra. Csak bámulok magam elé és próbálom felfogni mi is történt.
Szívem - apa aggódó hangja töri meg a csendet.
Rápillantok, és végig rajta marad a tekintetem miközben feltápászkodom.
Hogy tehetted ezt? - kérdezem elcsukló hangon.
- Sajnálom.
Még egy pár másodpercig álldogálok hátha mond még valamit, de nem, ezért gyorsabb léptekkel felmegyek a lépcsőn.
A szobám ajtaját a kelleténél jóval hangosabban csapom be, jelezve
ezzel, hogy nem szeretném most látni egyikőjüket sem. Az ajtónak támaszkodva a földre rogyok majd felhúzom a térdeim és átkarolom.
Nincs időm sírni, most át kell gondolnom a dolgokat.
Apával nincs különösebben jó kapcsolatom, viszont rossz sem, azonban anyával... minden tökéletes. Bármit elmondhatok neki, ő a másik felem, nem akarom még elengedni őt, szükségén van rá... de ugyanúgy az apámra is. Valószínűleg anyámmal megyek, nem hagyhatom magára egyedül Washingtonban. Innen olyan 2 órányira van, simán megtudom tenni ezt az utat a hétvégeken, ha már meglesz a jogsim.
De mi lesz Jaceel? Tudom, most nem minden fényes köztünk, de nem dobhatom el a kapcsolatunkat...
Nem, ezt ki kell vernem a fejemből, mármint, többet ér az, hogy ott legyek az anyám mellett, mint egy fiú, aki simán eltud utazni hozzám ha látni akar. Jobban átgondolva így is csak 3-4 naponta vagyunk együtt , pedig csak pár utcányira lakik, fel sem fog tűnni, hogy nem vagyok itt.
Gondolkodás közben azon vettem észre magam, hogy elkezdtem összepakolni. Inkább nem is maradok magamra a gondolataimmal, eldöntöttem, anyával megyek, ezen nem változtathat semmi. Hiányozni fog Nate és apa, de mindent megoldunk majd.
Halk kopogást hallok majd egy kis hezitálás után kiszólok.
- Gyere be!
- Látom úgy döntöttél velem jössz - megkönnyebbült mosolyt látok a kisírt szemű anyám arcán.
Visszamosolygok rá, majd oda lépek hozzá és megölelem. Mindig ezt szeretném, ezt az anya-lánya kapcsolatot. Máris jobban érzem magam az ölelésétől.
- Még három óra és indulunk.
- Rendben.
- Nem lesz semmi baj, hálás vagyok, hogy velem jössz, ígérem boldogok leszünk - mondja anya és egy könnycseppet látok kiszökni a szeméből amit gyorsan le is töröl a mutatóujjával.
Bólintok, majd elindul az ajtó felé és behúzza maga mögött azt.
Tehát tényleg elmegyünk. Tényleg ez történik.
Összepakoltam mindent. A víz ellazít kicsit, megkönnyebbülten állok a zuhany alatt. Még 1,5 óra És itthagyom Derbyt. Milyen hirtelen jött ez az egész.
Vissza megyek még a szobámba körbe nézni. Milyen szép és rendezett. Minden emlék ide köt ehhez a gyönyörű szobához. Fáj itthagyni mindent.
Lehozom a bőröndjeim a lépcsőn és ahogy leérek apámat látom a kanapén ülni lehajtott fejjel, összekulcsolt kézzel. Felkapja a fejét, ahogy meghallja, hogy leértem a lépcsőről.
Szomorú arccal néz rám pár másodpercig, a bőröndökre pillant, majd vissza rám, végül feláll és elém lép.
- Vigyázz magadra, drága csillagom. Remélem egy nap megbocsátod ezt nekem. Amint oda értél értesíts, hogy rendben vagy-e és ha bármire szükséged van...
Egy öleléssel hallgattatom el a kétségbe esett apámat. Megszakad a szívem, hogy itt hagyom. Nate-től már elbúcsúztam és megbeszéltük, hogy mindennap facetimeozni fogunk.
Anya hangja töri meg a csendet, majd abba hagyjuk az ölelkezést.
- Indulnunk kellene, ha még Jace-hez is beszólsz.
Bólintok majd elindulunk a kijárat felé.
Anya még rápillant apára, és annyit mond:
- Ég veled Ted, köszönök mindent.
Majd végleg elsétálunk.
YOU ARE READING
Beléd bonyolódva
Romance- Told le a nadrágod. - adtam ki az utasítást Dylannek. - Mi? - kérdezi hitetlenkedve. - Jól hallottad, vagy csinálunk valamit, vagy pedig kimész! - És a barátod ehhez mit fog szólni? Jenna mèg csak nem rég költözött Washingtonba egy zűrös csa...
