Beléd bonyolódva

4. rész

Az igazság az, hogy repülővel akartunk menni, mivel indul innen járat Washingtonba, viszont az út csak 2-3 óra. Így nem kell itthagynunk az anyám autóját sem, ezért azzal indulunk el.

Az út csendes és kellenes. Még elég világos van a nyári idő miatt. Eltelik több mint 1 óra, mire anya megszólal.

- Ha esetleg aggódnál amiatt,hogy hol leszünk, a nővérem befogad minket, már beszéltem vele tegnap lefekvés előtt.

- Ezt jó hallani. Igazából nem is gondoltam arra, hogy hol is leszünk. válaszolom egy erőltetett mosoly társaságában.
Az út többi része csendesen telik, csak a halk zene szól a rádióból.

Ahogy beérünk a városba egyszerűen megváltozik a levegő. Azthiszem, eddig ez a legszebb része Amerikának. Az utca tele van emberekkel, mindenki jó kedvű és "zajos", ez tetszik. Nagy nézelődésemben egy pillanatra el is felejtettem, hogy teljesen szétesett a családunk.

Megérkeztünk Reginahoz, anyám nővéréhez. Utoljára kb. 8 éves koromban láttam,de még mindig tisztán emlékszem az életvidám és kedves nőre, aki ugyanolyan lágy hanggal szólít meg mindenkit akárcsak anya.

Regina a felhajtó előtti kapunál álldogál. A nővel kapcsolatban egyértelmű emlékeim vannak, na de a háza... nem rémlik. Sokkal nagyobb mint a miénk, szerintem simán elférne benne 5 darab 7 fős család.
A kapu magától kinyitódik, ahogy anya behajt. Leállítsa az autót, majd kiszállunk.

- Nahát Bonnie, csodásan festesz! - mondja Regina jókedvűen, majd megölelik egymást.
- Oh, Regina, pedig belül most káosz vagyok.
- Tudom drágám, tudom.
A jókedvű ölelkezésből hirtelen egy vigasztalós jelenet lesz. Csend van, és kezdem kicsit kínosan érezni magam, ahogy ott álldogálok tőlük egy jó méternyire, végül Regina elengedi anyámat és felszólal:

- Jenna? Ezt nem hiszem el! Milyen csinos kis hölggyé cseperedtél! - azzal a lendülettel odalép, majd a keblére von.

- Te viszont semmit sem változtál, még mindig olyan gyönyörű vagy mint 10 évvel ezelőtt. - mondom egy mosoly kíséretében.

- Jaj, azért ne túlozzunk! NA gyertek be, pont vacsorázunk!

A házba belépve úgy érzem eltudnék tévedni itt elég könnyedén.
Regina férje segít behozni a csomagjainkat, majd felviszi őket a nekünk szánt szobáinkba. Nagyon jó érzés, hogy senkinek nincs ellenére, hogy ittvagyunk és ilyen kedvesen fogadtatnak.

- Dlyan Scott! Gyere le azonnal! A nénikédék megérkeztek! -Hogy milyen tiszteletlen ez a fiú! - zúgolódik Regina.

-Hagyd csak kedvesem, a kamaszoknak van ennél fontosabb dolguk is. - mondja anyám egy pohár bort kortyolgatva, amit Regina töltött neki épp ebben a pillanatban.

Dlyan. Dylan Scott. A valaha látott legszemtelenebb, legdühítőbb, legszemetebb ember a világon, akit ismerek. 19 éves, de már tele van tetoválással és piercinggel. Régen nagyon sokat " játszottunk " együtt, nincs sok emlékem róla, de már akkor is kiállhatatlan volt. Gondolom az évek múlásával ezek a tulajdonságai erősödtek. Egyébként Reginanak nem vérszerinti gyereke, ő csak a mostoha anyja, 5 éves kora óta nevelik együtt Briannel.