Beléd bonyolódva

14. rész

Egy plázánál parkolunk le, a CityCenterDC-nél. Kiszállunk az autóból, majd Dylan megszólal.

- Én megvárlak titeket kint.

Regina szomorúan néz a fiára majd a vállára teszi a kezét.

- Minden oké? - kérdezi.

- Ja,  aha- válaszolja Dylan  miközben csak néz előre.

Nem tudom mi történik, de úgy érzem valami baj van.

- Nincs semmi baj kicsikém, megértem,  ha inkább kint maradnál. - öleli át Regina de ő nem viszonozza az ölelést.

Még pár másodpercig aggódóan nézi Dlyant majd int, hogy menjünk utána.

Már majdnem a bejártnál vagyunk, mikor Regina megtorpan, rám néz, majd kérdi:

- Nem maradnál vele egy kicsit?

Kizárt.

- Miért? Nem tud vigyázni magára? - kérdezem zavartan mosolyogva.

- Tudod, nagyon nehéz neki ez a helyzet, bele se gondoltam, mikor elhatároztam, hogy elhozlak titeket ide. Hátha tudsz vele beszélni, hogy jöjjön be.

Anya és nővére úgy néznek rám mintha valami mennyből jött angyal lennék.

- Jó,  maradok vele. - mondom majd elindulok vissza Dlyan felé.

Miért kellett  jönnie? 

Mikor oda érek hozzá értelmetlenül rám néz, oldalra pillant majd megint rám.

- Mi van? - kérdezi rosszállóan.

- Mi? - csak annyi van, hogy egy szorongó seggfej vagy aki miatt nem érezhetem jól magam, ennyi.

- Mi az megkértek, hogy legyél a bébiszitterem?- mosolyodik el halványan.

Karba  teszem a kezem majd kérdőre vonom.

- Miért nem jössz be?

Az álla megfeszül majd hirtelen megint haragos lesz.

- Az az én dolgom, te menj és vegyél magadnak pár szép bugyit meg amiket a nők szoktak. - veti oda morogva.

- Figyeli, nem tudom mi bajod van, de ne cseszd el mások napját - mondom majd magam is meglepődöm a saját szavaimon.

- Te meg ne cseszd el az életem mert baromira nincs kedvem hozzá - süvíti vissza.

Nem hiszem el amit hallok.  El is indulok a bejárat irányába gyors léptékkel de visszahúz a karomnal fogva.

- Jenna nem úgy értettem!

- Akkor hogy ? - rivallok rá és érzem hogy mindenki minket néz.

- Úgy értettem, hogy elegem van abból , hogy mindenhol ott vagy ahol én és nincs egy kis nyugtom se.

A szemét.

- Az ugyan az! - kiáltom majd kirántom a karom a kezéből és elindulok megint a bejárathoz.

Újra visszafog a karomnál.

- Elvihetlek valahova? - kérdezi mélyen a szemembe nézve.

- Még mit nem! És engedj el.

Elenged.

- Légyszíves! Gyere velem, nem tudok itt maradni ezen az átkozott helyen, mindent elmesélek. - mondja kétségbeesetten.

Unom már Dlyan végtelen hangulatingadozásait, az előbb azt mondta elege van belőlem most meg úgy néz rám mint egy ártatlan kiskutya.

1 perc gondolkodás után úgy döntök  vele megyek.  Előre félek, hogy mit fogunk kihozni egymásból, ha kettesben leszünk.