Beléd bonyolódva

61.rész

JENNA:

- Gyönyör hely, ahová menni fogunk, tetszeni fog, ígérem.- szólt apám, ahogy újra találkozott a tekintetünk a visszapillantóban.

- Nem is mondtad, hogy hová viszel - eszméltem fel.

Láttam rajta, hogy hezitál a válaszon. Nagyot nyelt majd nagy nehezen megszólalt.

- Florida.

MI A FASZ.

- Tessék? - kérdeztem vissza elcsukló hangon.

Nem, most nem mérges voltam. Pánikoltam, szavakkal nem tudom leírni a félelmet, amit érzek.

- Florida. - ismételte meg határozottabban.

- Az úgy 800 mérföldnyire van ide. Most csak viccelsz, igaz? - nevettem fel de inkább valami fuldákolás volt mintsem nevetés.

- Igazán szép hely, tetszeni fog.

- Apa - nagyon fura volt így szólítani őt ennyi idő után - erről nem volt szó. Anyának szüksége van rám, nem vihetsz el ilyen messzire.

- Márpedig elviszlek, az én lányom is vagy.

- Ez így nagyon nem oké. Csapdába csaltál, tudod, hogy innen nem mehetek sehová.

- Nem csaltalak semmiféle csapdába. Bele tudsz gondolni abba, hogy más mennyire örülne egy ilyen útnak? - háborodott fel - így lesz időd eldönteni, hogy tetszik- e a hely és akkor... - hagyta abba hirtelen a mondatot.

- És akkor? - kérdeztem türelmetlenül.

- Nem fontos. - válaszolta lehiggadva - egy hét Floridában, szuper buli lesz.

- 3 napról volt szó. Legalább ne hazudtál volna erről. - mondtam csalódottan.

- Tudod, igazán fáj, hogy ennyire nem szeretsz már velem eltölteni egy kis időt sem.

Nem akartam feleselni, de nem én szedtem szét a családunkat.

- Igazán fájt, hogy ennyit ért neked minden amink volt. - feleltem halkan.

Ekkor Nate-re pillantottam, észre sem vettem, hogy ezt mindet hallani kellett.

- Haza vihetünk Jenna és akkor lehetsz anyával. - szólalt meg halkan, tekintetét a cipőire szegezve.

- Dehogy is öcsi - szorítottam mellkasomhoz a fejét - szeretnék végre veled lenni.

- Apa jó fej, Jenna - suttogta.

Nekem pedig hirtelen legördült egy könnycsepp az arcomon a mondat hallatám.

Nate-ért megteszem. Elmegyek Floridába, ha ez kell ahhoz, hogy néha velünk lehessen a kisöcsém.

A Derby-ig vezető út többi része csendben telt.

A régi házunk előtt álldogálva hirtelen elfogott valami gyomorforgató érzés. 3 hónapja nem jártam itt és legbelül egy aprócska részem nagyon hiányolt mindent ami idekötött, de végül rájöttem, Nate-n kívül nem fűz több szép emlék ide. A többi emlék nem szép, hatalmas hazugság az egész.

- A szobádban mindent ugyanúgy hagytam, ahogy volt. - állt meg egy pillanatra a csomagtartó kipakolásával míg ejtett egy pillantást rám.

Bólintottam egyet majd feszengve nyitottam be a bejárati ajtón.

Minden ugyanolyan mint volt. Jó, igaz, nem évek teltek el azóta, mióta Washingtonba költöztünk, de minimum annyi minden történt mintha egy éve lett volna, hogy átléptük ennek az ajtónak a küszöbét.

Gyorsan körbe néztem és még mielőtt sírni kezdhettem volna, felsiettem a lépcsőn a szobámba, de itt igazából nagyobb ütés ért.

Annyira hiányzott a puha ágyam, a hatalmas ablakom, a fésülködő asztalom, a rózsaszín kör alakú szőnyeg, a szobám illata de még az a kis álomfogó is az ágyam fölött.

Behuppantam majd magamhoz szorítottam a kedvenc párnámat.  Sóhajtottam egy nagyot  végül gyorsan összeszedtem magam mert nem volt ahhoz kedvem, hogy zokogva aludjak el s mire felébredek már 800 mérföldnyire arrébb leszek az ágyikómtól.

Apàm elsőnek kopogtatott az ajtón majd választ nem várva benyitott.

- Gyere le kicsim, már lent várnak ránk.

Hirtelen a szorongás kerített hatalmába. Most nincs itt anya, sem Dylan, hogy kiálljanak értem. Magamért is kitudok persze, csakhogy abból semmi jó nem sülhet ki így egyedül, védtelenül.

Nehezen rávettem magam, hogy lemenjek a földszintre.

Cathryn már a "legszebb" nyaralós gönceit öltötte magára, Debra pedig büszkén karolt bele a mellette álldogáló Jace-be, ahogy meglátott.
Le sem értem a lépcsőről, de már egy szemforgatás  után felszólalt apám szeretője.

- Helyes, akkor indulhatunk - csapta össze kezét Catrhyn, majd megindult a kijárat felé.

Hogy én mennyire gyűlölöm ezt a nőszemélyt. Még jó, hogy régen sem méltattam őt egy mosolyra sem mikor a pult mögül köszöntött a kis egyenruhájában apám irodája mellett. Már akkor átláttam rajta, de ezt még én sem gondoltam volna.

- Helyes. - ismételtem meg undorodva.

Jace az addig lesütött tekintetét most rám kapta és bűntudattal bámult rám.
Szőke haja szokásosan hátra volt nyalva és majdnem lehidaltam, amikor megláttam, hogy a tőlem tavaly karácsonyra kapott pólót húzta magára. A pofátlanság magas foka.

Sóhajtottam egy nagyot jelezve feléjük, hogy most szívesebben lennék bárhol máshol a nagyvilágban, mint az ő társaságukban.

- Induljunk srácok. - mondta apám hatalmas mosollyal az arcán.

Mindenki elindult én pedig a kisöcsémre pillantottam mikor beleláttam abba, amitől a leginkább féltem. Nem foglalkoznak vele eleget.
Most sem figyelt rá senki, azt is megmerem fontolni, hogy itt hagynák ha én most nem lennék itt s nem fognám meg kis kezét.

Kézen fogtam és mi léptünk ki utoljára az ajtón.
Felnézett rám a szemüvege alól én pedig biztatóan rámosolyogtam. Válaszul ő is ejtett egy mosolyt és megszorította a kezem.

Elhelyezkedtünk az autóban. Jace az ő kocsijával indult el a barátnője kíséretében.

Ma már vagy ötvenedjére sóhajtottam fel. Nehéz lesz egy az egy hét. - cikáztak a gondolataim útközben.