Beléd bonyolódva

77.rész

- Mivan? - néztem kikerekedett szemekkel.

- Hallottál fiú. Holnapra már ne legyél itt.

- Nem, nem lehet nem mehetek el. - üvöltöttem.

- Nem kis pác amibe keveredhetnél emiatt, szedjed a holmid, búcsúzzá el és menj.

- Nem megyek sehová.

- Akkor ülsz börtönt emiatt a féreg miatt? - pillantott le undorral cápa testének véres hült-helyére.

- Hogy érted ezt?

- Nem tudod a dolgok negyedét sem, fiú. Ez nem játék, nem kell elmondanom, milyen ismeretségük van ezeknek. Nem is a zsarukkal lenne gond, inkább azzal ha ideállítana egy faszi aki megölne mindenkit aki közel áll hozzád. Hallgass rám, ne ellenkezz és menj! Nincs sok időd.

- Ez faszág Santino, azthittem ha szövetkezünk nem kell majd aggódnom ilyenek miatt.

- Velem nem packáznak, fiú, veled igen.

- Hát tegyél ellene.- kiáltottam rá.

- Tettem! Itt a pénz, olyan életet alakíthatsz belőle, amilyet csak akarsz. - azzal hátat fordított és elsétált.

-Hé! - kiabáltam oda az egyik lánynak aki szorgosan csutakolta cápa vérét?

Szempilláit megrebegtetve kérdőn nézett rám.

- Mennyi idő amíg befejezitek? - kérdeztem hűvösen

Elgondolkodóan körbenézett.

- 1 óra, talán kicsit kevesebb. - válaszolta alig hallgatóan.

- Egy folt se maradjon. - vetettem oda ahogy az emelet felé vettem az irányt.

Engedelmesen bólintott.

- És ne nyúljatok semmihez! - szóltam hátra.

Kuncogást hallottam amitől mégjobban zakatolni kezdett a fejem. Fizikai fájdalmat éreztem mindenhol, de ami ennél is jobban tudott fájni, az az, amit Santino mondott. Összekell pakolnom, és el kell mennem innen Jenna nélkül.

Már fél órája mosom magamról a sajátom, és cápa vérét.  Cikáznak a gondolataim és egyszerűen nem tudom, mihez kezdjek most.

JENNA:

Egy jó ideje itt ülünk anyával egy benzinkúton.  Úgy 30km választ el most életem szerelmétől, és semmit sem tudok róla,  beleőrülök.

- Szóval, ki is ez a rája vagy polip vagy mittudomén?

- Cápa. - javítottam ki elmosolyodva.

- Cápa. - ismételte meg.

- Én sem tudom pontosan, befolyásos alak, minden rossz dologhoz köze van, övé Washington, félnek tőle a rendőrök és Dylannek közös múltja van ezzel az alakkal.  - válaszoltam egy levegővétellel, a végére szinte kifulladtam.

- Értem. - mondta bizonytalanul - de mégis milyen múlt?

Beleharaptam egyet a hot-dogomba, és azon gondolkodtam, hogyan térjek ki a kérdés alól.

- Hahó - lengette meg arcom előtt az egyik kezét.

- Rossz, nagyon rossz múlt.

- De mégis milyen múlt Jenna? - kérdezte felemelve a hangját.

- Anya! Szerinted milyen múlt, ha lehet, hogy azóta már Dylan halott? Rossz múlt! Drog, gyilkosságok, szexuális erőszak, lányok futtatása, mindenféle illegális tevékenység, soroljam még? - fakadtam ki.

- Elég lesz. - mondta halkan.

Szemeibe nézve láttam, hogy egy világ tört össze benne.

- Én sem hittem el ezt Dylanről. De megtörtént. - tettem hozzá.

- Hogy keveredhetett bele ilyen dolgokba? Olyan jó gyerek volt.

Csend volt. Nem akartam mégjobban kiábrándítani azzal, hogy sosem volt jó gyerek, csak a szemük előtt.

Dylannek rengeteg nehézségeken kellett átesnie eddigi élete során, ami miatt nem lehet őt hibáztatni.
Igazat megvallva, a cápával való dolgok miatt sem tartom őt rossz embernek, hiszen amikor belement ebbe az egészbe, még csak 17 éves volt. Nem tudta mit tesz, min megy keresztül, de ami a legfontosabb, hogy a családjáért tett mindent, szerette volna ha ő, Regina és az apja jobb és könnyebb életet élhetnének, így tudott pénzt csinálni.

Minden démonával együtt szeretem őt.

Miután szinte könnyek közt megettem a kajámat, amit már muszáj volt magamba erőltetnem, remegő kézzel csörgettem Dylan számát.

- Dylan!- nagyot sóhajtottam mikor felvette a telefont - élsz!

- Élek. - hallottam a hangján, ahogy elmosolyodik.

- Jól vagy? - kérdeztem, közben csak úgy potyogtak a könnyek a szememből.

- Így, hogy hallom a hangod, már sokkal jobban.

- Mitörtént? Cápa?

- Halott. - felelte könnyedén.

Végig futott a hideg a hátamon. Nagyon is örültem a hírnek. Viszont ha Dylan ölte meg...

- Megölted? - nyeltem egy nagyot.

- Nem én. De ne beszéljünk erről itt, telefonon. Gyertek haza.

Alig hagyta el a száját ez a mondat, azonnal kocsiba pattantunk.

Látnom kell, éreznem kell őt.

Ahogy beléptem az ajtón, ő már ott várt, azonnal a nyakába ugrottam. Úgy szorítottam magamhoz mint még soha, közben hálát adtam az Istennek, amiért megvédte őt és most itt állhat, és a karjai közt lehetek.

Ahogy arcára emeltem tekintetem azonnal kiszúrtam kettő csúnya sebet.

- Úristen! Nagyon fáj? - néztem rá aggódóan.

Ő csak mosolygott majd újra szorosan magához ölelt.

- Az egyetlen fájdalom amit éreztem, az a hiányod volt. - nyomott egy csókot a homlokomra.

- Dylan! - szaladt be anya az ajtón majd azonnal magához szorította. Azaz, minket szorított magához így ölelkeztünk hárman.

- Minden rendben Bonnie. - nyugtatta meg anyámat.

- Mi ez a fertőtlenítő szag?

Elfintorodtam, ahogy megcsapta a szag az orrom, olyan mintha az egész házat belemártották volna tengernyi fertőtlenítőbe.

- Gondoltam rendet teszek, mire haza értek. - nevetett fel.