Reggel fél nyolckor már reggelit készítettem a konyhában, amíg Jace aludt. Nem tudtam, hogy mikor akar elindulni ezért gondoltam felkelek korán és a kedvére teszek kicsit.
Undorodva néztem, hogy más is ilyen korai ma reggel. Dlyan szállingózott le a lépcsőn álmos fejjel. Szemei pirosak voltak és álmatlanság tükröződött róla.
- Kedves vagy, nem kellett volna - kapott fel egy pirítóst az asztalról.
- Azt nem neked készítettem - vetettem oda miközben tejet töltöttem ki a pohárba.
- Haragszol a tegnapiért?
Nem akartam beszélgetésébe keveredni vele, de úgy tűnik megint itt tartunk.
- Mégis honnan szerezted meg a melltartómat? - néztem rá kérdőn.
- A szárítóból - húzta felmosolyra a száját.
- Nem volt szép tőled.
- Jaj ne vedd már ilyen komolyan, csak vicc volt - nézett rám mulatságosan de végül lehervadt a mosoly az arcáról.
- Hagyjuk Dylan, nem akarok veled beszélni és légyszíves menj el, mert Jace nemsoká lejön! - rivalltam rá.
Felkapott még egy pirítóst majd felsétált a lépcsőn.
- Jóreggelt, kedvesem - ölelt át hátulról Jace és egy puszit nyomott az arcomra.
- Jót aludtál? - fordultam felé.
- Régóta nem aludtam már ilyen jól - mosolygott.
Leültünk az asztalhoz és nem győzte dicsérni, hogy milyen finom reggelit készítettem neki.
- Mikor szeretnél indulni?
- Egy órán belül - vette a szájába az utolsó falatot a reggeliből.
Kicsit csalódottan, de mosolyogtam rá majd összeszedtem a tányérokat és a poharakat az asztalról.
- Felmegyek készülődni jó?
- Rendben, mindjárt megyek énis.
••••••••••••
Fél 10 körül járt az idő, amikor kikísértem őt az autójához.
- Mikor látlak újra? - kérdeztem szomorúan és olyan szorosan öleltem át , ahogy csak tudtam.
- Elintézem a dolgaimat és jövőhéten megbeszélhetjük, jó?
- Jó - szívtam be mélyen az illatát.
Nyomott egy puszit a homlokomra. Hirtelen megcsörrent a telefonja es a képernyőn egy női név állt: Debra ♡
Jace felemelte a mutatóujját jelezve, hogy várják egy pillanatot majd pár lépéssel odébb ment.
- Már indulok, akkor 1-kor látlak, igen most indulok, jó, jó jó rendben, szia.
Majd letette a telefont.
- Ki volt az ? - kérdeztem érdeklődve.
- Csak az egyik unokatesóm, tudod, Debra - mondta zavartan mosolyogva.
- Nem, nem tudom - húztam fel a szemöldököm.
- Hé - fogta meg mindkét vállam - nyugi, nem kell aggódnod miatta, távoli unokatesóm, azthittem, már meséltem róla.
- Hát rendben, ha te mondod.
Nyomott egy csókot a számra, majd beült a kocsiba, integetett és elhajtott.
Még egy ideig álltam kint és néztem ahogy a hosszú úton eltűnik, közben kavarogtak a gondolataim. Bárhogy is próbáltam visszaemlékezni, sosem említette nekem ezt a bizonyos Debrát. 5 unokatesója van akiket nagyon is jól ismerek. De hiszek neki. Nem hiszem, hogy megcsalna bárkivel is. Vagy ha igen, akkor bármennyire is fáj, megérdemlem, de biztos vagyok benne, hogy nem tenne ilyet - nyugtatom meg magam.
A házba belépve Dylant pillantom meg elkényelmesedve a kanapén.
Megforgatom a szemem és úgy döntök nem szánok több figyelmet rá.
- Mi a baj? - kérdezi ahogy próbálok elisetni a nappali mellett.
- Semmi, mi lenne?
- Feldúltnak tűnsz - jegyzi meg miközben a tv-t bámulja.
- Mert az is vagyok- rivallok rá - megint beszélsz hozzám, mikor tudod jól, hogy nem szeretnék még csak egy levegőt szívni sem veled !
- Már bocsi ha lemaradtam valamiről de miért vagy velem ilyen? - néz rám vádlón.
- Engedjük ezt el. - mondom, majd elsétálok.
- Várj, beszélnünk kell valamiről - szól utánam.
Úgy teszek, mint aki meg sem hallja és gyorsabb léptekkel veszem az irányt a szobám felé.
Beágyazok, rendet teszek a szobában majd úgy döntök benézek anyához, hogy minden rendben van - e.
Anya? - kopogok az ajtaján.
- Gyere csak be kincsem.
Benyitok. Anya még ágyban fekszik kómás fejjel, én meg nem értem miért ilyen napok óta.
- Minden rendben ? - ülök le az ágya szélére.
- Nem érzem valami jól magam.
Nézek rá aggódóan és ugyanazt a szomorú arcot látom, amit aznap éjjel amikor rátaláltam kint a padon zokogva.
- Tehetek érted valamit? - kérdezem szomorúan.
- Már igyis eleget teszel azzal, hogy itt vagy és boldoggá teszel. - ölel magához.
- Tudod, hiányzik az öcsikéd, de apád nem engedi egyelőre, hogy találkozzunk vele. - buggyan ki egy könnycsepp a szeme sarkából.
- Miért? - kérdezem összeráncolt szemöldökkel.
- Nem tudom, aztmondta mindent megoldunk kulturáltan, felnőttek módjára, de úgygondolom a szeretője szablya az új szabályokat. - tekintetéből sugárzik a fáradtság és a szomorúság.
- Ez baromság- csattanok fel - Ígérem, megoldjuk, együtt, ketten - szorítom meg a kezét.
Hálás mosollyal válaszol, majd úgy döntök, hagyom pihenni
YOU ARE READING
Beléd bonyolódva
Romance- Told le a nadrágod. - adtam ki az utasítást Dylannek. - Mi? - kérdezi hitetlenkedve. - Jól hallottad, vagy csinálunk valamit, vagy pedig kimész! - És a barátod ehhez mit fog szólni? Jenna mèg csak nem rég költözött Washingtonba egy zűrös csa...
