22. rész

7.5K 205 2
                                    

Hatalmas nyomást érzek a mellkasomon, mikor kinyitom a szemem. Dylan szinte az egész testét rajtam pihenteti, arca a nyakamba van fúródva, karjával pedig szorosan ölel.

- de édes, mikor alszik. - gondoltam magamban.

Még egy pár pillanatig gyönyörködöm benne, majd megpróbálok kiszabadulni karjaiból.

Lassan a szájához hajolok, hogy nyomjak rá egy apró puszit, de akkor Dylan hirtelen megmozdul.

- Jenn? - szólít még felálomban.

- Itt vagyok- suttogom.

Vártam egy picit, hogy vissza aludjon majd halkan az ajtóhoz lépkedtem, elősször kidugtam a fejem és körbenéztem, nehogy meglásson valaki.

Szia drágám - köszönt anya, ahogy meglát az asztalnál ülve.

- Szia, jól nézel ki. - mosolygok rá, sokkal jobb színben van, mint az elmúlt napokban volt.

- Randim lesz. - mondja szerényen és félénken  rámmosolyog.

- Micsoda, tényleg?

- Tényleg.

- Ez szuper anya, de mégis kivel? - nézek rá kérdőn.

- Még az egyetemről egy régi ismerősömmel, tudod ő már nagyon nagyon régóta próbálkozott, de mivel az apád is udvarolt nekem  így nem adtam neki esélyt.

Látom rajta, hogy nagyon izgul, ideges és izgatott is egyszerre. Jó látni, hogy történik vele valami jó.

- Majd hívj fel és vigyázz magadra- szóltam utána.

- Nyolckor jövök, puszi!

Az ágyamon feküdtem és bámultam a mellettem heverő telefonomra, vívódtam az érzéseimmel. Az agyam azt mondta ne hívjam fel Jacet,  de szívem sokkal hangosabban kántálta, hogy tegyem meg.

Az Isten szerelmére is, hogy kerülhettem ilyen helyzetbe?
Nem hiszem el, hogy ezt tette velem már olyan régóta,  de amit mégjobban nem értek,  hogy miért nem érzem már a fájdalmat? Éreznem kellene valamit,  valami nagyon rosszat, amitől lélegezni sincs kedvem. De nem, nem érzek semmit, olyan természetesnek tűnt eddig is, hogy nincs ő és én. Csak az zavar, hogy nem tudom a miértjét.
Csak az zavar, hogy nem is szerettem őt igazán. Csak az zavar, hogy nem is szeretett ő igazán. Csak az zavar, hogy talán Dylant igazán szeretem. Ha nincs elég csak, akkor itt van még egy : Csak az zavar, hogy számomra már nem létezik otthon, ha nem a csaladomnál és barátomnál,  hát kinél keressem?

Érzem, ahogy a forró könnyeim végig siklanak az arcomon. Őszintén nem tudom, mit kellene most éreznem, apám eldobott mindent, amink volt, aztán Jace is ugyanezt tette.

Általában mindig attól kapod a legnagyobb pofonokat, akitől simogatást várnál.

- Bejöhetek? - kérdezte Dylan az ajtó túloldaláról.

Gyorsan megtöröltem a szemem.

- Gyere.

- Megakarod beszélni, ami történt? Vagy oké, hogy együtt aludtunk?

- Nekem oké. - mondtam mosolyogva.

- Jó, csak azért kérdem mert később baromira  nem lesz kedvem hallgatni, hogy nem kellett volna, tudod volt választásod este. - nézett rám összehúzott szemöldökkel.

Egyszerre lettem mérges, és felizgatott az indulatosságától, ez az a srác, akihez annyira vonzódom,  ez a mogorva, szemét de annál szexibb alak.

- Told le a nadrágod. - adtam ki az utasítást Dylannek.

- Mi? - kérdezi hitetlenkedve.

- Jól hallottad, vagy csinálunk valamit,  vagy pedig kimész!

- És a barátod ehhez mit fog szólni?

- Nincs barátom.

Mosolyogott rám ravaszul én meg azonnal rávettetem magam, ő felkapott az ölébe, a dereka köré kulcsoltam a lábaim és mohón csókolózni kezdtünk.

- Mondj valami mocskosat - kérleltem.

- Most letérdelsz elém én meg összefogom majd a hajad, hogy ne zavarjon. - mondta felhevült arccal két csók között.

Lepattantam az öléből és úgy tettem, ahogy kérte.  Lehúztam róla a szürke melegítőnadrágot,  ő meg összefogta a hajam, kicsit húzta, de tetszett.

Már majdnem lekerült róla az alsó is mikor Brian kopogtatott az ajtón.

- Dylan, Jenna,  itt vagytok?

Egyszerre sóhajtottuk el magunkat idegesen.

- Igen, miaz? - szólt vissza Dylan türelmetlenül.

- Van egy meglepetésem.

- Dylan rám nézett, majd az ajtóra pillantott és megforgatta a szemét.

- Pillanat.

Dlyan visszahúzta az nadrágját, majd kiment, becsapva maga mögött az ajtót. Leültem az ágy  szelere majd hátra simítottam a hajam, közben arra gondoltam, miért nem akarja még az ég sem, hogy jól érezzem magam.

Beléd bonyolódvaWo Geschichten leben. Entdecke jetzt