Tiltott gyümölcs

2. RÉSZ 8. fejezet

-RILEY-

Mi mást tehettem volna ebben a helyzetben? Rohadtul beleszerettem Kristenbe, de úgy, hogy esküdni mertem volna, hogy sohasem tudnék vonzalmat érezni egy lány iránt. És mégis, most ott tartok, hogy bár nincs hová mennem, nincs hol aludnom, inkább elmegyek, hogy Kristen visszakaphassa az öccsét.
A szex fergeteges volt. Kristen minden pillanatban úgy nyúlt hozzám, hogy érezzem a bennem szunnyadó nőiességet. Valami olyan rejtett szegletemet hozta elő, amit talán még én sem fedeztem fel.
Jobb ötletem híján, úgy döntöttem, hogy beköltözök a házba, ami ott állt üresen. Nem értettem, hogy mi ilyen szörnyű benne. Bár  már eléggé elhanyagolt volt és hiányos, találtam kanapét, ágyat és még zuhanyozni is tudtam. Egy igazi kihívásnak tűnt úgy itt laknom egy ideig, hogy Kristen észre se vegyen. Bőven lett időm elszámolni a saját gondolataimmal.
Az emeleten felfedeztem Kristen szobáját. Igazi lázadó kamasz szobának mondanám. Tetőtéri, a falak tele poszterekkel. Marilyn Manson, Nirvana, Black Sabbath, Slipknot és társai. Igazi rocker csaj volt kicsinek. Ami viszont rögtön feltűnt, hogy sehol egy aranyos baba, plüss, vagy régi rajz, ami akár egy cseppnyi boldogságot is csempészett volna az enteriőrbe. Kőkemény lázadás és tiltakozás minden ellen amiben felnőtt. 
Sosem voltam egy túl nyitott ember. Nem igazán tudtam, hogy hogyan is kell szeretni. Az apám egy igazi pöcs volt, amit megszenvedtem én is és anyám is. Tulajdonképpen ő volt az oka, hogy a családunk darabokra hullott.
Elképzelhető, hogy ő játssza a a legnagyobb szerepet a férfi gyűlöletemben és az önutálatomban. Vajon Kristen esetében is az apjáról lehet szó? Vagy talán az édesanyja hagyott benne ilyen mély nyomokat? Sokszor úgy érzem, hogy sosem fogom megtudni, mert sosem hajlandó mesélni a múltjáról.
A mobil amit még Kristen adott, annyira nem is volt ódivatú, mert még zseblámpa funkció is volt rajta, ami az én esetemben nagyon jól jött. Mindig kilestem, hogy mikor készül lefeküdni, hogy lefürödjek és megkezdjek egy két itt hagyott konzervet. A csöves élet szinte már a véremben volt, annyit kellett nélkülöznöm. 

Lassan csordogál rólam a víz, mit sem sejtek arról ami rám vár. A padló megreccsen én hátra kapom a fejem. Csak apa az, hálistennek. Összeszedem magam, kilépek a kádból, pucéran, kislányként. Apám rám mosolyog és felém nyújtja a törölközőt. Szinte már teljesen készen vagyok, a pizsamámért nyúlok, amikor az a vaslapát kéz satuba fogja a karomat. Az egész testem megmerevedik, befeszül és még a levegő is megfagy a tüdőmben. Rémülten nézek apámra. 
- Ez fáj, apa.. - a szorítás nem enged. A padlón szétcsapkodott vizet érzem az arcomon, ahogyan tehetetlenül fekszem és nyomnak egyre lejjebb a pokol legmélyebb bugyrai felé.
Apa.. ez a szó azon a napon megszűnik számomra és felváltja egy nagyon mély fájdalom és gyűlölet a férfiak felé.

Bár nem otthon vagyok, de ugyanezek az érzések kerítenek hatalmukba itt is, ebben a fürdőben is. Tulajdonképpen a mai napig félelemmel tölt el a fürdés. Megmutatnom a testemet, kitárulkozni, számomra akkora bátorság, amit nem gondoltam, hogy valaha is meglépek még ebben az életben. A kanapén fekve még egy utolsó pillantást veszek a telefonra. Kristen küldött egy üzenetet. 

- Hogy vagy? Remélem minden rendben van és biztonságban vagy! Azért örülnék, ha tudnám, hogy ki ez a titokzatos barátnő. Csókollak mindenhol Baby! ;)  21:09 -

Hogy lehet egy csaj ennyire édes és isteni? Hogy lehet, hogy a mélyen ülő magányomból kitudott rángatni és az egekig emelni? Vajon megbízhatok benne? Mit csinálok ha átvág, elhagy és megtapos, ahogy azt az eddigi életem tette velem? Vajon meddig élhetek ennek a félelemnek az árnyékában? 

Másnap amikor felkeltem gondoltam meglesem munka előtt. Idegesen járkált fel-alá a garázs körül, talán keresett valamit. Amikor megpillantottam már a dzsekijében volt, egy aprócska zacskóval a kezében. Beült a Fordba és nagy slunggal elhajtott . Vajon mire készül?
Nem bírtam magammal. Tudtam, hogy a Jhonny's-ba megy melózni, de mi a francnak visz magával motyót? Remélem nem akar megint kereskedni ezzel a szarral, mint ahogy régen mesélte. 
Megfogtam magam, összeszedtem a cuccomat és elindultam én is melózni, gyalog.
Az utat nagyjából tudtam, de nyilván autóval ez rövidebb táv volt eddig.
Ahogy követtem az emlékezetemben lévő utat, egy bolond motoros majdnem elsodort, kissé megtántorodtam és beletenyereltem valami élesbe, talán üvegszilánk lehetett. 

A szobám ajtaja előtt ültem, a szememben mérhetetlenül sok könny, a kezemben pedig a perselyem egyik eltört darabkája. Ami pár hete még egy aranyos kislány zsebpénzére vigyázott, most ugyanannak a kislánynak vágta át a bőrét. A cuki rózsaszín szőnyegem egyre vörösebbé vált, az erőm kezdett elhagyni, ahogyan patakzott a combomból a vér. Kopogást hallottam az ajtón, de már megszólalni sem volt erőm. Mit mondhatnék? Meg egyébként is ki lenne kíváncsi a mondandómra? Számítok én bárkinek is ezen az elcseszett világon? Pici piros foltok, átlátszó sós cseppek és a lelkem utolsó darabkái hullottak alá, percről percre. 
-Azonnal nyisd ki az ajtót Riley! Nem mondom még egyszer! - kiabált odakintről anya, miközben dörömbölt az ajtón. A következő emlékem, hogy anyám zokogva szorítja hozzám a pillangós törölközőmet, pont azt, amiben megtörölköztem miután a saját apám megerőszakolt.
-Mit gondoltál? Mért tetted? -fuldokol a könnyeiben, amiből én szinte semmit sem fogok fel. Nem értem, hogy lehet, hogy nem haragszik rám? Ha talán nem vagyok meztelen aznap, ha talán nem hagyom nyitva az ajtót, vagy talán jobban szeretem apát, ez sosem történik meg. Talán...

Ma már értem az összes talánt. Nem volt sohasem talán. Sohasem kellett volna magam hibáztatnom a történtek miatt. Gyerek voltam. Védtelen, ártatlan és törékeny. Nem az én hibám, hogy anyámat egy beteg állattal sodorta össze a sors. Lesöpörtem magamról az összes koszt  és folytattam a sétát.
A bárhoz érve aggódni kezdtem, mert sehol sem láttam sem a Fordot, sem Kristent. Besiettem és a pultnál csak Becky-t láttam, a fura goth pultos csajt. 

- Szia Becky! - köszöntem nyugodtságot tettetve. A csaj állandóan holdkórosnak tűnt. Nem hiszem, hogy magánál lett volna- leginkább valahol az álmai felhőin ugrált.

-Figyu, Kristen járt már bent ma? - idegesen kopogtam a pulton. Lassan felém fordult és érdektelenül oda vetett valamit halkan.
-Csá..Nem. - és elfordult fényezni a poharakat. Hülye picsa, gondoltam magamban. Nem is értem, hogy mi  fenének dolgozik még itt. Sietve vettem a lépcsőket, mert valami nekem nagyon gyanús volt. Szerintem Becky még azt sem venné észre, ha egy csorda rinocérosz vágtatna át a báron, annyira szórakozott.

A mosdókhoz érve láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva van és hangok szűrödnek ki. Hangok? Nyögések inkább. Olyan nyögések amik hangról hangra tették tönkre az összes érzékemet. Ahogyan felfedeztem azt a hangot és bepillantottam, megláttam Kristen pucér seggét, letolt boxerben dugott egy szőke ribancot. Szinte alig ocsúdtam fel, mert másodpercek alatt omlott össze minden körülöttem. Hangos dobogásra lettem figyelmes, összerezzentem, mert mögöttem megjelent két kidobó srác, amint egy középkorú hapsit ráncigálnak, kisebb nagyobb sikerekkel.
- Kinyírlak a büdös picsába! Hallod? Te rohadt buzi! -A srácok félre löktek, miközben az ismeretlen férfi feltépte a mosdó ajtaját. 
- Bill! Ne! - sikoltozott a szöszi.
-Meghalsz bazdmeg! Te is és a rohadt senkiházi öcséd is! - Hallottam ahogy Bill a földre köp. Törnek a tükrök a tolongástól és végül egy nagy puffanás mindent elcsendesített. 

- Ha még egyszer a szádra mered venni az öcsémet, eláslak. - Rám vágódott az ajtó, amin Kristen kiviharzott, maga mögött a szerelmem árnyékával. 
Vajon tényleg ez jutott nekem? Ennyi szenvedés? Ezt érdemlem? 
Bementem a mosdóba elégtételt venni. Megláttam a csajt, ahogyan kapargatja magára a ruhát és megragadtam a haját. Valami elmondhatatlan elégedettséget éreztem, ahogy a tükör reccsenő hangját hallottam a fején. 
- Büdös ribanc...
Megragadtak és kidobtak a bárból.. Közölték, hogy többé be ne merjem tenni a lábamat, amit nem kellet kétszer mondani. Elindultam a híd felé...
-14:18-