Tiltott gyümölcs

1.RÉSZ 24.fejezet

-KRISTEN-

     Hogy mikor kezdődött az érzelmi semlegességem? Talán amikor anyám hidegvérrel meggyilkolta apámat, hogy engem védjen. Talán amikor minden héten megvertek a gyerekotthonba mert nem teszek színes csatot a hajamba. Talán akkor, amikor rá kellett jönnöm, hogy csak magamra számíthatok, mert senki sem képes eltartani és vigyázni rám. Nem könnyű úgy elindulni, hogy nem fogják a kezed a tanulmányaid, majd a munkád során, de az, hogy még csak nem is számíthatsz senkire, se egy barátra, se egy távoli rokonra, még borzalmasabb. 
     Zoe egy nagyon kedves és szép lány volt, de egyszerűen amint megpróbált a magánéletemben vájkálni elment tőle minden kedvem. Miért kell mindent tönkre tenni az érzelmekkel? Miért nem lehet csak úgy könnyeden szórakozni egymással, kötelékek és mély érzelmi völgyek nélkül?
     Nicoleal nagyon jól alakultak a dolgaink. Egyszer sem kezdett kérdezősködni, vagy túlzottan érzelegni, ami kezdett szimpatikussá válni. Bár valószínű, hogy ez a fajta érettség a kora miatt jellemzi csak, nem amiatt mert ő erre tudatosan figyelne. 
     A maldív szigetvilág életem egyik legszebb fényképét tette hozzá a képzeletbeli albumomhoz. A magas páratartalom, az állandó nyüzsgés, a korall zátonyok és a dzsungel szerű szigetek úgy öleltek körbe akár egy szoros szalag az ajándékdobozt. Minél többet láttam belőlük, annál áldottabbnak éreztem magam. Mindenütt hófehér homok és kristálytiszta víz vett körül és persze gyönyörű hölgyek. Nem jártam még sok helyen eddig, de volt már dolgom más származású nőkkel és hát azt kell, hogy mondjam, hogy ez az ázsiai vonal nagyon is megihletett. 
     Az Indiai-óceán kellős közepébe csöppentem, amitől az elején úgy éreztem magam, mint egy hajótörött. Épületeket aligha láttam, csak vizet, pálmafákat és homokdűnéket kiemelkedni a jég kék vízből. A forróság tapintható volt és pont ez vett rá arra, hogy olyan dolgokkal töltsem el az itt lévő felesleges időmet- ami azon kívül volt esedékes, hogy nem Nicolet kellett bébiszittelni- amiket tényleg élvezek is. Ilyen volt az önmagam fényezése véletlenszerű tiki bárokban a helyieknek, akik minden sztorimat mosolyogva és bólogatva, sőt mi több tapsolva fogadtak, miközben fogalmuk sem volt róla, hogy miről zagyválok. Ide tartozott a szebbnél szebb ázsiai lányoknak való udvarlás, aminek nem lett mindig jó vége, tekintve, hogy egyikük apja sem volt a súlycsoportom. Búvár leckéket vettem, aminek a segítségével elmondhatom magamról, hogy betekintést nyertem az óceán mélyébe és még szörf leckékre is jártam, de úgy tűnt, hogy ez nem az én sportágam. A deszkám egyszerűen állandóan úgy döntött, hogy elúszik alólam és hagy megfulladni. Összességében élveztem az itt létet és a kötetlen szabadságot, csak egy dolog zavart borzasztóan, a hazugságok. Hazudnom kellett Billnek, Nicolenak és még az idegeneknek is önmagamról. Úgy tettem, mintha minden rendben lenne és nem őrülnék meg minden áldott nap a gondolattól, hogy az öcsémet végre valahára viszontláthatom. 
     Egy hatalmas faházban éltem a főnökéktől alig egy mérföldre, ami így egy emberre elég magányosnak hatott. Óriásiak voltak a terek, a szobák és nagy a csönd. Olykor ha előjött a szorongásom rágyújtottam egy cigire, vagy kiültem napozni, esetleg rádiót vagy tévét kapcsoltam, de semmi sem volt elég hangos ahhoz, hogy elnémítsa a fejemben cikázó gondolatokat. 
     "Vajon még mindig hiányzok Thomasnak, vagy ez csak a szétválasztásunk heteiben volt így? Vajon hol élhetett az elmúlt években? Intézetben vagy nevelőszülőknél? Esetleg tudhat bármit is anyáról, a börtönről, emlékezhet ő ilyenekre?  Mi van ha bántották, verték vagy csúfolták? Hogy fogom ezeket a sérelmeket helyrehozni nála? Annyi kétely gyötört, hogy fel sem tudnám sorolni és a bűntudat is marcangolt, hogy még én itt szórakozok, addig Thomyt valahol egy szigorú rendszerbe kényszerítik, egy olyan intézménybe, ahol ugyanolyan kemény szabályoknak kell megfelelnie, mint a gyerekotthonban."