Tiltott gyümölcs

2.RÉSZ 3.fejezet

-KRISTEN-

     A reggelem elég melósan indult,hiszen ahogy felkeltünk, elindultam bevásárolni. Kellett néznem valami kanapéágyat, ahol tudok majd aludni. Igaz úgy tűnt, hogy Rileyt nem zavarja, hogy mellette alszok, de elég rossz éjszakán vagyok túl ahhoz, hogy külön ágyba vágyjak. Vettem egy kis kaját, és egy egész jópofa sárga kanapét,ami igaz, hogy elég szűkösen fog csak elférni, de nincs az a pénz, hogy én visszaköltözzek abba a házba.
     Amikor leálltam az udvaron Riley valamit matatott a garázs oldalában.
     -Jó reggelt! Hát te? - egy hosszú madzag húzódott az orra előtt és ki be járkált ruhákkal a kezében. Zavarodottan rám mosolygott.
     -Jó reggelt! Csak kiterítem a kimosott ruhákat, mert ha így marad tök büdös lesz! - mondta már bátrabb hanglejtéssel és feldobta az egyik ingemet a madzagra. Ahogy nyújtózkodott kissé kilátszott a feneke, amivel egyetlen pillanatra sikerült összeszemeznem, pedig nem akartam. Elkapta a tekintetemet, amitől rögtön elszégyelltem magam és megindultam a kocsimhoz, hogy kivegyem a kanapét.
     -Hoztam egy kihúzható ágyat, így már kényelmesebben elférünk!
     -Basszus, ne haragudj! Én tényleg köszönöm, hogy itt aludhattam, de ma el kell mennem! - a bokszereim gyűrűjében gondterheltté vált az arca. Mondta ezt a világ egyik legmakacsabb emberének, bízva benne, hogy majd csak úgy az útjára engedem, anélkül, hogy tudnám mi lesz vele.
     -Szó sem lehet róla! - nyomatékosítottam az álláspontomat és elkezdtem bénázni a kanapéval. Ő, bár ellenkezett volna, közelebb jött, hogy jól kiröhögjön.
     -Hogy raktad be, ha nem tudod kiszedni? - Nevetett továbbra is, amitől megtelt élettel az arca és még a szeplőit is felfedeztem a vállán.
Megsemmisülve nyugtáztam, hogy ennek a lánynak mégiscsak van humora, de előfordulhat, hogy a halál torkából visszatérve, nem éppen a nevetés volt neki elsősorban terítéken.
     -Nem én raktam be, hanem a raktáros srácok, de úgy néz ki, hogy ez nem mozdul. - Erőlködtem vele, de meg se moccant.
     Mire áthívtam Rogert, az beletellett egy kis időbe, de legalább tudtunk egy kicsit beszélgetni. Megtudtam Rileyról, hogy azért költözött ide, mert csak a mamája maradt neki, aki már nem tudott volna róla gondoskodni az Alzheimere miatt.
Félt, hogy a felelősség megterhelné, ezért inkább az összes örökölt pénzét ráköltötte, hogy biztonságban legyen az otthonban. Elmeséltem én is Thomast, ami meglepte, mert megtudtam, hogy neki is van egy kisöccse, akit soha nem is ismert.
     -Egy hét és megismerheted az enyémet! - biztattam, és már nagyon vártam, hogy találkozhassunk.
     -Eddig hogy hogy nem láthattad? -fürkészte az arcomat és úgy tűnt, hogy a lelkemig lát. Egy pillanatra le is fagytam, mert mintha többet tudna már most rólam, hogy mi játszódik le a fejemben, mint én saját magamról.
     -Hát ez egy elég hosszú sztori és még én sem látom a végét. - zártam le ennyivel, mert Roger Fordja is begurult, időközben.
     Közös erővel kiszedtük a kanapét és beállítottuk a garázs egyik kupisabb szegletébe, ahol eddig csak lemezek és könyvek porosodtak. Riley azonnal rá is költözött, pedig szívesen neki adtam volna ideiglenesen az ágyamat. Ameddig pakolászott, kihívtam Rogert egy pár szóra.
     -Szerinted faszságot csinálok? - puhatolóztam nála, mert még mindig volt bennem egy kis tartózkodás. Roger csak a vállát vonta, de láttam, hogy gondolkodóba esik.
     -Szerintem már megint valami olyasmibe bonyolódsz bele, amivel nem fogsz elbírni! - mosolygott és pontosan tudtam, hogy a "szerelmi" életemre célozgat.
     -Ez most más! Nem érzem azt a vonzalmat, mint eddig. Egyszerűen nem nézhettem végig, hogy az utcára kerüljön!- Győzködtem, de láttam rajta, hogy  vannak kétségei.
     -És akkor tényleg együtt aludtatok? - ugratott.
     -Hát ja. Vagyis inkább ő aludt néha, én meg állandóan csak csitítgattam.
     -Hát haver, nem irigyellek. Mihez kezdesz egyáltalán ezután? Hol akarsz melózni?-Rágyújtottam a cigimre és a füst mögé burkolóztam. A fogaim között szűrtem a szavakat.
     -Vissza megyek a Jhonny's-ba árulni a testemet! - nevettem fel önelégülten, hiszen többet nem is kellett mondanom -ismerte a hírnevemet régről.